Rájöttem, hogy kicsit igazságtalan vagyok, mert kiállításokról csak akkor írok, ha külföldön látom őket. Most se magyar művészek munkáiról számolok be, de legalább Budapesten néztem őket. 

A Capa Központba évente egyszer szoktam eljutni, a magyar sajtófotó kiállítást mindig megnézem. Pár hete figyeltem fel a Független objektív – Kortárs finn fotográfia címet viselő kiállításra, amit mindenképpen látni akartam. Tegnap forrócsokizás előtt megnéztem, és nem bántam meg.

Tény, hogy nem érintett meg annyira, mint a legjobb sajtófotók válogatása, amiket elnézve néha szívem szerint kibújnék a bőrömből és elbújnék egy sötét sarokba, annyira nyomasztóak, valóságosak és súlyosak tudnak lenni. A finn képek ennél egy fokkal könnyedebbek, bár volt itt is néhány brutálisan őszinte fotó, amitől összeszorul a szív, mint a monokli nyomát viselő kislányé. A finnek egy olyan szemszöget mutattak be, amit eddig nem ismertem. Valahogy nagyon máshonnan próbálták megragadni a valóságot, mint ahogy eddig fotósoktól láttam. 

Két fotográfus munkája érintett meg leginkább. Az egyik Juha Suonpää és a Szent melankólia sorozat. A képeken a legtipikusabb finn jelkép, a Mikulás látható különböző élethelyzetekben. A beharangozó szöveg szerint “a Mikulás mint a finn öntudat allegóriája jelenik meg, ezen keresztül pedig általános nemzeti sztereotípiák kerülnek elő a romantikus nacionalizmustól átitatva.” És tényleg így van. A fotókat nézve nem egyszer ütött be az aha-érzés, és valami olyan mély irónia szövi át a képeket, hogy némelyiknél muszáj volt nevetnem.

Ez az egyik kedvencem. Egyszerre mélységesen pátoszos és hihetetlenül nevetséges. Egyszerre érzem a mítoszok világának súlyát és titokzatoságát, és a modern, pazarló kor kifigurázását. 

A másik Riitta Päiväläinen, akinek a fotói egyszerűen elképesztően gyönyörűek. Ruhaanyagokat visz ki a természetbe, és olyan ízlésesen, olyan légiesen szépségesen helyezi el, majd örökíti meg őket, hogy elképesztő. Csak álltam a képei előtt és szívtam magamba a hangulatukat.

Alkony

Álltam és néztem, és mindenki kis részletet észre akartam venni. Ahogy a fenti képen a szalag keresztül-kasul körbeszövi a gyökereket, ahogy a vékony kis ágak beleérnek a vízbe, ahogy a ruhaanyag elterül, mint a gyökerek, a földön a leveleket, a víztükör simaságát és dinamizmusát, mindent. Egyszerűen megnyugtatja a lelket. 

A kiállítás március 12-ig látogatható, a felnőtt belépő 1500 HUF, a diák 800 HUF. Bő fél óra alatt be lehet járni, de igen erős darabok. Én csak ajánlani tudom.