A Föld alatti futás másnapján, február 26-án indultunk el a következő teljesítménytúránkon. Ezúttal Nóra húgom, fox és én vágtunk bele a kalandba. A futás után a lábamban kellemetlen érzés bizsergett, nem tesz jót a betonon szaladgálás. Nóra keveset aludt, nekem a lábam fájt, remek kombináció egy hosszú sétához. 😀 

A Stabil Sport Egyesület túrája a Széchenyi-hegyen indult a Gyermekvasút végállomásáról. A Városmajorig bringáztam, a többiek villamosoztak, onnan pedig fogaskerekűvel közelítettük meg a rajtot.  Online elő lehetett nevezni, így olcsóbb volt a nevezés, 1300 helyett 1100 HUF-ot fizettem. Az itiner nagyon menő volt, vastag papírra nyomtatták, és nem kellett attól félnem, hogy elszakítom vagy elázik.

A túra 20 km-es, a szintkülönbség 1144 m. 8 óránk lett volna a teljesítésre, de kicsit elszüttyögtük az indulást. A 7 km-es és a 20 km-es távon is délután 5-re kellett visszaérkezni. Mi fél 11-kor indultunk el, ami azt jelentette, hogy már csak 6 és fél óránk maradt teljesíteni a távot. Mivel a táv 2,5 km-el rövidebb az előző hetinél, és a szintkülönbség is kisebb, úgy számoltuk, hogy még így is kényelmes tempóban, lazán beérünk 5-re. Haha. Hahaha.

Tündér-szikla, kilátás

Az első két ellenőrző pontra simán eljutottunk, hiszen ez a szakasz megegyezett az egy héttel korábbi túra egy részével.

Túratesó – még vidáman

mutasd a térképet, akkor látszik, hogy túrázunk

Elsétáltunk a Tündér-sziklához, ahol felvéstük a kihelyezett kódot az itinerre, aztán leereszkedtünk a Szépjuhásznéhoz, ahol pecsétet kaptunk és cukorkát. Kicsit komolyabb frissítésre számítottam, nem is készültem annyi kajával pont azért, mert az előző túrán egy csomó megmaradt és úgyis kapunk enni. Mindegy, éhen nem haltunk. 

Makkosmária

Olyan gyorsan tettük meg a túra harmadát, hogy már olyan vad számítgatások is átfutottak a fejemen, hogy még 4 előtt is beérhetünk. Nem rohantunk, de nem is tudtunk volna, mert ahogy elhagytuk a második EP-t, Nóra térde elkezdett nagyon fájni. Kicsit kétségessé vált, be tudja-e fejezni egyáltalán a túrát , de kitartott, nem akarta feladni. Alapvetően nem lassította az addigi tempót, de gyorsítani se tudtunk. Pláne, hogy akkor volt rosszabb a térdének, ha lefele mentünk, és meglehetősen sokat mentünk lefelé. Az amúgy is aggasztó, amikor tudod, hogy amit lefelé haladsz, legalább annyit vissza is kell majd másznod. És kezdődött a dagonya is. Azt megállapítottuk, hogy még mindig jobb sárban túrázni, mint jégen. 

Szikla

Makkosmáriánál a kód felírása után megebédeltük a szendvicseinket és pihentünk kicsit. A kezdeti lendület kicsit elkopott. Nóra a sálammal kötözte be a térdét, hogy tartsa valami és könnyebben tudjon lépni vele. Már megtettük az út felét, és még mindig jól álltunk az idővel. A következő km-eket eszméletlen dagonyában tettük meg: sáros erdei út, természetesen emelkedve. Néhol elbizonytalanodtunk, a turistajelek nem mindenhol egyértelműek, de nem tévedtünk el. Aztán egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy alattunk van Budaörs, és azon a dombon sétálunk, amit a buszból szoktunk látni, amikor utazunk vidékről Budapestre. 

Némi dagonya

Budaörs

Most, hogy felértünk a hegytetőre, indulhattunk is lefele az Irhás árokba. Ez volt a nap mélypontja. Meredeken lejtő erdei úton bukdácsoltunk, majd a házak közé kiérve elvétettük az utat, kavarogtunk, nehezen találtunk vissza a túraútra, és azt vettük észre, hogy bár elértük a következő EP-t, de már 3/4 4 van, és 3 és fél km vár ránk fel a hegyre.

Ha Rambó ezt látta volna 🙂 Van saját utcája :O

Itt kezdődött az igazi erőltetett menet. A hegymászás előtt még egy csúszós, meredek domboldalon le kellett másznunk. Ott elgondolkoztam, hogy nem véletlenül iratták alá velünk, hogy a túrán saját felelősségre veszünk részt. Az út egy keskeny ösvény volt, a végére el is veszett a sárban, úgy kecmeregtünk le egy nem éppen bizalomgerjesztő hídhoz, miközben fox mögött valami végiggörgött és lezuhant a domb oldalán. Tök biztonságos volt, tényleg.

Innentől már csak a hegyet kellett megmásznunk. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt nehéz és fárasztó, de felértünk. A célban már nagyban pakolták el a holmikat, már az autóból kaptuk meg az oklevelet és kitűzőt, ekkor volt 3/4 5, szóval 6 és negyed óra alatt értünk be. A túraszervező mondta, hogy negyed 6-ig még várnak, mert vannak még a túrán résztvevők. Ergo kicsit akár késhettünk is volna, de ez így szép, beértünk időben.

Amikor a tájat fotóznád, de a pasid azt hiszi, az ő szenvedéseit akarod megörökíteni, és kissé aggresszívan reagál

És a tanulság: sose becsüld le a túrát! Elbíztuk magunkat a kezdeti gyors haladás után, és nem számoltunk vele, mennyire húzós lesz a túra második fele. Legközelebb jobban áttanulmányozom a szinttérképet és ahhoz mértem tervezem meg a stratégiát – mert érdemes felkészülni, hol lehet kicsit lazítani és hol kell belehúzni. Ennek a kalandnak jó vége lett, Nóra egy hős, hogy fájós lábbal is végigcsinálta, de rosszul is elsülhetett volna. 

Már nagyon várom a következőt. 🙂