Amíg a polgármesterek nem kaptak extra hatalmat a hétvégékre, addig olyan helyeken pihentük ki a kijárási korlátozások megpróbáltatásait, mint az Óbudai-sziget vagy a Népsziget. Persze nem mi voltunk az egyetlenek, akiknek eszébe jutott a szigetekre menni, de szó nem volt tömörülésről, kényelmes távolságban voltak az emberek egymástól, és a legtöbben tényleg odafigyeltek, hogy ne legyenek túl közel másokhoz. Húsvét óta ennek vége, Karigeriék lezárnak minden szigetet és a római partot hétvégente, ahogy a környékbeli polgármesterek is zárkóznak be, sőt, turistautakat is lezárnak. Ezt már enyhe túlzásnak érzem: menj ki néha, mert mozogni kell, erősíti az immunrendszert, csak hely nem marad, ahova menni lehetne. Hálistennek a Városligetet nem tudják lezárni, ott tudunk sétálni, de őszintén szólva már baromira unom. Húsvéthétfőn kicsit messzebbre kalandoztunk, egészen a Virágos-nyeregig jutottunk. (A Solymár melletti Jegenye-völgyi vízesést akartam volna eredetileg megnézni, de az önkormányzat lezárta a Jegenye-völgyet.) 

Megpihent a korlát is

Eltekertünk a Bécsi út – Vörösvári útig, ahol lekötöttük a bringákat. Felkaptattunk az erdő széléig a Farkastorki úton át az Erdőalja útig. Itt választhattunk, mert két túraút is vezet a Guckler Károly sétaútra, ahol pont egy hónapja jártunk. A zöld barlangjelen indultunk el. Kicsit meglepődtünk, hogy a turistaút két ház között egy szűk átjáróként kezdődött, de kétségtelenül jó helyen jártunk. Az ösvény kifejezetten meredek volt, jó kis szuszogós emelkedő. A Tábor-hegyi-barlangnál jól esett tartani egy pihenőt. 

A barlang előtti kilátóhelyről Óbudára lehet lenézni. Muszáj volt megpihennünk, mert totál leizzadtunk – melegebb volt, mint amire számítottunk, és a vizünk is nagyon gyorsan fogyott.

A 160 m hosszúságú barlangnak csak az előterét lehet megnézni, de már azt is látványos a mennyezetről beszűrődő fény miatt. Bár a bejáratot rácsajtó védi, ottjártunkkor nyitva volt, így be tudtunk lesni. 

Itt a tavasz

Folytattuk a mászást, és nagy lihegések árán, de feljutottunk a sétányra. Volt rajta forgalom, biciklisek, futók és kirándulók is jártak arra, de a többség odafigyelt, és ha valaki szembejött, akkor az út szélére húzódott. A sok egymást megfigyelős, gyanakvó, mindenkiben ellenséget látó alaphangulatú virtuális világ után felüdülés volt hús-vér emberekkel találkozni, akik kedvesen köszöntek előre/vissza. Nem hittem volna, hogy ez egyszer ennyire sokat fog jelenteni, de kb. az emberiségbe vetett hitem tért vissza ettől a rövid sétától.

Séta

A Virágos-nyeregnél leültünk, én el is terültem, és élveztem, hogy fűben fekhetek. Sokáig nem tudtunk ott ejtőzni, mert elkezdett csepegni az eső, ránk pedig egy viszonylag hosszú út várt még hazáig. 

Visszafelé annyiban változtattunk az útvonalon, hogy nem a barlangnál, hanem kicsit korábban, a zöld kereszten másztunk le a hegyről, ami a Hedvig utcába torkollott. Visszabattyogtunk a bringákig, és hazagurultunk. Az esőt megúsztuk szerencsére. 

A vártnál jobban elfárasztott ez a kis túra, pedig nem volt hosszú egyáltalán, az Endomondo szerint 11 km összesen, de a mászós részt azért húzós volt. Ha elfáradtunk, nem baj, én azt mondom, amíg lehet, igenis ki kell menni sétálni.