2023. május 28. vasárnap
Reggel korán felkeltünk, mert Mályinkán el akartuk érni a fél 1-es buszt. Előző este megrendeltük a reggelinket, és nyitásra, 8-ra átmentünk az étterembe. Rántottát kértem zöldséggel, gluténmentes kenyeret vittem magammal – akkora adag volt, hogy alig bírtam megenni, bőven a napi szükséges energiamennyiségemet fedezte.

Reggeli után összepakoltunk, és megkezdtük az ereszkedést a Bükkből. Az aznapi szakasz rövidke volt, csupán 8 km. Eleinte széles földúton távolodtunk a turistaháztól, aztán szűkült az út, és egy meredek ösvényen haladtunk lefelé az Ördög-oldalban.

A Verepce-tető (láttam már Verepce és Verebce helyesírással is, én a táblák szövegét veszem alapul) tanösvénye egy ideig együtt haladt a kékkel, és a tájékoztató táblákról nagyon érdekes dolgokat tudtunk meg. A Verepce-tetőn a késő bronzkorban erődített település volt, a Kyjatice-kultúra urnatemetkezéses népcsoportja élt itt. Találtak vaskori és szkíta leleteket is a területen. Ami számomra a legizgalmasabb volt, azok a mesterségesen kialakított teraszok, ahol feltételezhetően lakóházak és az azokat körülvevő udvarok lehettek. A teraszrendszer kialakítása hatalmas munka volt: fákat kellett kivágni, földet mozgatni, mindezt kézi erővel, esetleg teherszállító állatok segítségével. Ráadásul a teraszrendszer az egész Verepce-tetőre kiterjed, 140 hektáron.

A tető után pár méteres kitérővel kilátópontra jutottunk, ahonnan Nagyvisnyó és környéke volt látható.

Arra már nem volt időnk, hogy a dédesi várhoz elmenjünk, de a kisvár sziklafalát így is láttuk ereszkedés közben.

Hosszú, meredek rész következett, amin térdkínzás volt a lefelé menet, sokszor eltűnt az út a bokrok közt, és amit a végén egy szép nagy csalánmenző koronázott meg.

A Baróc-patakon mezítláb keltem át, jólesett a hideg víz a cipőtől meggyötört lábamnak. (Nem értem ezt a túracipőt, nem először van rajtam, Dániában is ezt hortdtam, most mégis kidörzsölte a sarkam.) Szedtük a lábunkat, hogy legyen időnk a busz előtt kényelmesen pecsételni. A patak mentén haladtunk egy darabig, aztán toronyiránt Mályinka felé kanyarodott a kék, az autóúttal párhuzamosan. Főleg lefele mentünk, aminek örültem, mert akkor fájt a lábam a cipőben, ha felfele mentünk, és a sarkam nekinyomódott a cipőnek, lefele nem zavart.

Mályinka felett a Begyeleg-kilátóhoz még kiszaladtam, de fel nem másztam, mert nem úgy tűnt, mintha sokkal jobb lenne a kilátás pár méterrel magasabban. Fox közben ment tovább, a Sanyi kocsmában értem csak utol.

Pecsételtünk, ittünk egy fröccsöt, aztán busszal visszamentünk Sajóivánkára. A busz egészen a dédestapolcsányi fordulóig a kéken haladt, hát nem irigylem magunkat, végig az autóút mentén visz majd a kék. Brr.

Eddig összesen 912 km-t tettünk meg, a teljes táv 78%-át.