A 23-as szakaszból az utolsó túrájára 22.3 km maradt csupán. Kicsit aggasztó volt, hogy nyáron tesszük meg ezt a betonon taposást bőven tartalmazó távot, de valamikor túl kellett esni rajta. A hétvégére csak ezt az egy túrát terveztük, mert a 24-es szakasz elejét csak szombati napot tudjuk teljesíteni a buszközlekedés miatt, ezért ezt két héttel későbbre halasztottuk. Így legalább volt lehetőségünk a túra másnapján csobbanni egyet Vadnán.

2023. július 1. szombat
7:51-kor volt Sajóivánkán a busz, amivel Mályinkára mentünk – ezúttal is Fox anyukájánál volt a főhadiszállásunk. Nem is volt baj, hogy időben elindultunk, mert egy igen meleg nyári napnak néztünk elébe.

Mikor leszálltunk Mályinkán a buszvégállomáson, még érződött egy kis hűvös, de ez nem tartott sokáig. Köszöntöttünk egy helyi cicát, ittunk egy fröccsöt a Sanyi kocsmában, aztán elindultunk.

Én teljesen úgy emlékeztem, hogy a Dédestapolcsány buszfordulóig tartó szakasz baromi hosszú, ehhez képest fél óra alatt megjártunk Mályinka kocsmától Dédesig az autóutat. Nagy forgalom nem volt, ellenben tűző nap igen, fel is vettem a strandsapkámat.

Dédestapolcsányban nyitva voltak a boltok és kocsmák, meg is jutalmaztuk magunkat egy jégkrémmel már így a túra elején. Tekintve, milyen hosszú a falu, amin tűző napsütésben sétáltunk át, megérdemeltük.

A falu végén kezdődött az árnyat adó szakasz, ami a lázbérci víztároló mellett vezetett. A tó partján egy padon tartottunk egy pihenőt, néztük a vizet meg a kiugráló halakat, hallgattuk a békakórust. Innentől egész hosszan haladtunk kényelmes árnyékban, felüdülés volt a tűző nap után.

Az upponyi szoros, ami a tó másik végénél kezdődött, teljesen megdöbbentett: sose hallottam még róla, pedig milyen szép! Láttunk egy szikla tetején egy keresztet, biztosan fel lehet mászni oda, de mi kihagytuk ezt a lehetőséget. Inkább besétáltunk Upponyba, és pecsételtünk egyet. Egy vízcsapnál bevizeztem a sapimat, kicsit enyhítette a kezdődő hőgutámat.

Upponyból kiérve erdős szakasz következett. Volt benne emelkedő is, de egy pont után már csak lefelé haladtunk, onnantól jó volt.

Idegesítő volt, hogy az erdőben kicsi, pókszerű, szárnyas legyek szálltak ránk folyton, és alig lehetett őket elhessegetni. Kullancslegyek lehettek, és nem lettek a kedvenceim. Rengeteg volt belőlük, és az a furcsa, hogy korábbi túrákon sosem találkoztunk velük. A szúnyogriasztó semmit nem ért ellenük, akkor tűntek csak el, amikor kiértünk az erdőből.

Putnokra az erdő után autóúton jutottunk el. Ez egy hosszú séta volt, megint árnyék nélkül, de legalább kicsi volt a forgalom.

Mire a vasútállomásra értünk, eléggé fájt már a lábam, éreztem, hogy a zokni nem volt a legjobb választás, és vízhólyagok keletkeztek a talpamon. Pecsételtünk, aztán még fel kellett vánszorognunk a főúthoz, mert Sajóivánkán már nem állnak meg a putnoki vonatok (pár éve hozták ezt a döntést, napi két vonat áll csak meg, a többi átrobog rajta, pedig tök jó opció volt). A buszra nem kellett sokat várnunk, és gyorsan visszajutottunk a főhadiszállásunkra.

Ezzel a 23-as szakaszt is befejeztük. A teljes távból már 934 kilométernél és 80%-nál járunk. Elképesztő, hogy már csak 20% van hátra!