Vivicitta 2024, 7 km

Sokáig nem tudtam, hol leszek majd a Vivicitta hétvégéjén, ezért csak az utolsó pillanatban jelentkeztem a céges “csapatba”. Egyéniben indultam 7 kilométeren, úgy éreztem, hogy ennyit felkészülés nélkül is le tudok futni viszonylag simán, a 10 km-t nem mertem vállalni.

2024. április 20. szombat
Előző este bowlingozni voltunk, aztán persze kis kocsmázás kerekedett belőle, de figyeltem, hogy ne igyak sokat, és éjfél előtt hazaindultunk. Délelőtt még esett is egy kicsit, és kifejezetten hűvös volt, de annyira nem bántam: a hideg és eső még mindig jobb futóidő, mint a 40 fok és napsütés. Tőlünk szokatlan módon időben odaértünk a margitszigeti víztoronyhoz, ahol a versenyközpont volt – azért a többesszám, mert Fox elkísért szurkolni. A rajt előtt a két kollégám közül eggyel sikerült összefutnom, együtt álltunk be a zónánkba. Hátul voltunk eléggé, de még így is sokan voltak mögöttünk. A második hullámmal sikerült is elrajtolnunk. Az elejét kicsit megnyomtam, előzgettem, az Árpád-hídra vezető emelkedőre lazán felfutottam. Meglepően jól bírtam a gyorsabb tempót.

A kb. a táv felénél lévő frissítőpontnál ittam egy kis vizet, de utána átkoztam is magam, mert egy darabon csak lötyögött a hasamban a víz, ami elég zavaró futás közben, viszont elég szomjas is voltam, úgyhogy muszáj volt innom. Lehet elég lett volna csak a felét lehúzni. A Margit-hídra az emelkedőn már nem olyan sebesen szaladtam fel, mint az Árpád-hídra, de továbbra is a helyemen voltam, mentálisan nagyon stabil volt ez a futás. A szigetre vivő lejtőn teljesen elengedtem magam, hagytam, hogy a lábam vigyen lefelé, jólesett. Kicsit még kellett kanyarogni a célig, az utolsó két kilométeren már nagyon vártam, hogy beérjünk, de kitartóan emeltem a lábaim egymás után. Kaptunk egy kis frissítő esőt is, nem bántam.

Annyi erőm már nem maradt, hogy a célegyenesben rágyorsítsak, de így is 47 perc 13 másodperc alatt beértem. Ez 6:44-es átlagtempót jelent. Jobban örültem volna egy 6:30 körüli eredménynek, de alapvetően ez sem volt rossz.

Beértem

Nagyon mókás, mert minden futóról készítettek egy cikket, amit a Nemzeti Sport honlapján el lehet olvasni. Sabloncikk, AI írta, de nekem tetszik az ötlet, és vicces volt olvasni. És végre nem nekem kellett kibogarásznom, hányadik lettem! “Ezzel a teljesítménnyel 1237. helyezést ért el az összesen közel 2300 versenyző között, és a nők közötti összehasonlításban 631. helyezett lett. A 30-34 éves nők kategóriájában pedig a 111. helyezést szerezte meg.” Nem rossz.


Discover more from Utazósdi

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Hozzászólás