2024. február 25. vasárnap
Ragyogó, napsütéses, de hideg reggelre ébredtünk. Előre lelkendeztem, milyen szép lesz majd a kilátás a Lomnici-csúcsról! Persze valójában tudtam, hogy a hegyekben szeszélyes az időjárás, pillanatok alatt megváltozhat minden, úgyhogy nagyon azért nem éltem bele magam. Délre volt jegyünk a csúcsra vivő felvonóhoz, de előtte két másik felvonóval fel kellett jutni odáig, úgyhogy időben oda akartunk érni Tátralomnicra (Tatranská Lomnica). Ehhez vonattal vissza kellett menni Ótátrafüredre, majd átszállni a lomnici kisvasútra.

A vasútállomástól elég volt a síléces embereket követni, és elértünk a felvonókhoz. Annyira azért mégsem volt egyértelmű a dolog: a sípálya végétől láttuk, hogy itt csak nyitott sífelvonó van, valamivel odébb pedig nagyobb, zárt felvonó – tartottam tőle, hogy rossz helyen járunk, és át kell sétálnunk a másikhoz. Míg mosdóban voltam, Fox kiderítette, hogy van kabinos felvonó, csak egy elsőre nem feltűnő bejáraton kell bemennünk. Gyakorlatilag párhuzamosan haladt a két felvonó egymástól nem messze. Fox erősködött, hogy menjünk a sífelvonóval, de én nem éreztem akkora mókának… százszor ütöttek volna el a síelők, amíg megpróbáltunk volna odajutni… Közben Fox hallotta, ahogy bemondták, hogy a szél miatt a csúcsra menő felvonó nem üzemel, de reménykedtünk, hátha megjavul az idő, mire odajutunk. Az első felvonó négyszemélyes kabinokból állt, a következő már 15 fősből. Amikor azt a nagyobb kabint is rángatta a szél, sejtettük, hogy ebből nem lesz csúcstámadás…  

A Kő-pataki-völgyig jutottunk, 1754 méterig. Egyszer láttunk felmenni egy felvonót és visszajönni, de a helyi dolgozók mindenki kedélyeit lehűtötték, hogy aznap már biztosan nem megy fel senki, az csak az ő “munkajáratuk”. Közben néztem a webkamerán, az idő nagy részében semmit nem lehetett látni a csúcsról, szóval olyan sokat nem vesztettünk, bár jó drága volt a jegy, meg fogom reklamálni utólag. Azért is sajnálom, mert 2634 méterre jutottunk volna fel, olyan magas hegyen pedig emlékeim szerint nem jártunk még. Kárpótlásként megkávéztunk a cafetériában, aztán kimentünk sétálni egyet a hidegbe. Néha feltámadt a szél, olyankor attól féltem, elvisz. Volt hófúvás, napsütés, fenyegető fekete felhők, elég változatos időjárási jelenségekkel találkoztunk.

Meglepődtünk, hogy van itt egy tó, semmi jelét nem láttuk, csak egy kisebb völgyecskét. A hóból éppen kilógó tájékoztató táblák tetejét megfigyelve látszott csak, hol lehet a partja. Besétáltunk a közepére, ezzel ez lett a második olyan befagyott tó pár nap alatt, aminek a jegére rámentünk. A Kő-pataki-tó (Skalnaté pleso) klasszikus értelemben nem nevezhető tónak, csupán az esővíz táplálja, emiatt ingadozó a vízszintje, 2021-ben pedig ki is száradt.

Ittunk még egy forró csokit meg bombardínót, aztán elindultunk lefelé a hegyről. Már majdnem leértünk a középső állomásig, amikor a felvonó hirtelen megállt. Elég félelmetes volt, ott himbálództunk, fújt minket a szél, alattunk még túl nagy mélység volt ahhoz, hogy baj esetén biztonságosan le lehessen jutni. Pár perc múlva újra elindultunk, majd mikor leértünk, érkezett egy motorosszános mentő, szóval valószínűleg azért álltunk, mert valakivel történt valami kiszállás közben.

Mivel rövidebb lett a hegyen tett kirándulásunk, mint terveztük, lett volna még időnk körülnézni Tátralomnicon, de nem nagyon akadt mit. Beültünk hát ebédelni az előre kinézett helyre, a Marcello pizzériába, ahol van gluténmentes pizza. Itt ittam egy finom tátrateás koktélt, az Opheliát, amit otthon ki akarok próbálni.

Visszautaztunk a Csorba-tóhoz, aztán más dolgunk se volt, mint felkészülni az esti wellnessre. A hotelben kétórás intervallumokra lehetett a wellness részleget lefoglalni, és tényleg csak mi ketten voltunk. A két óra seperc alatt elment a jacuzza-finn szauna között váltogatva, a gőzszauna nem volt túl meggyőző, az infra pedig egyikünket sem érdekelt igazán.

Még wellness előtt Fox elszaladt a Furkotka étterembe elvitelre kérni a világbajnok kecskesajtos krumpliból, azt ettük vacsorára. Fárasztó napunk volt, ki is dőltünk hamar. Összességében kicsit csalódás volt, hogy nem jutottunk fel a hegycsúcsra, de ezek szerint kénytelenek leszünk egyszer még visszatérni Tátralomnicra.