2024. április 15. hétfő
El akartunk indulni reggel 9-kor, de olyan jólesett a vidéki csendben az alvás, hogy 10-re szedtük csak össze magunkat. Kellemes meleg volt, mikor az autóúton sétáltunk a faluból kifele, már ránk izzadt a felsőnk. Arka felé az út nem volt forgalmas, csak egy kamion és egy teherautó lepett meg minket, úgy tűnt, egy helyi építkezésre szállítottak anyagot.

Arka rendezett kis falu: sok frissen felújított lakóház, apartmanházak, nyaralók álltak az út két oldalán, a buszmegállóban kiállítás a helyi kézművesek alkotásaiból, a temetőnél éppen füvet nyírtak.

Kicsit még haladnunk kellett a tűző napon, átverekedtük magunkat egy bokros-cserjés szakaszon, aztán lassan beértünk az Arka-patak völgyébe, és megkezdődött a csodavilág.

Ez a völgy egyszerűen csodálatos. Kilométereken át harapnivalóan friss a levegő, civilizáció sehol, csak a patak, a fák, mohás sziklák, csicsergő madarak… gyönyörű volt. A patakon sokszor át kellet kelni, ami eleinte kicsit félelmetes volt, de a végére úgy belejöttem, hogy én mutattam az utat Foxnak. A kéktúra egyik legszebb szakasza volt ez.

A völgyből egy legelőre értünk ki, ahonnan már látszott a regéci vár. Szándékunkban állt hozzá felmászni, bár elég riasztóan magasnak tűnt a hegy, amin elterül.

Mogyoróska volt a következő település, ott is elámultunk, milyen takaros a falu. Mogyoróska már a 14. században lakott volt, aztán a 18. században a lakossága szinte kihalt, ezért ruszin telepesek érkeztek, akik a 19. század végére már magyarnak vallották magukat. A házakon ma is szinte mindenhol kis kereszt látható az ablakok felett.

Jó félóra mászás után értünk a regéci várhoz vezető elágazóhoz, majd hamar a vár kapujánál jártunk egy rövid, de annál meredekebb emelkedőt követően. Hétfő lévén elég kihalt volt a környék. Kifizettük a belépőt, a büfénél leraktuk a hátizsákokat, és siettünk a reneszánsz palotaszárnyhoz, ahol pár perc múlva indult a vezetett séta, mert oda csak vezetéssel lehet bemenni.

Nem meglepő módon mi ketten voltunk csak hallgatóság, gyorsan végig is mentünk a pár éve felépített épületen. Regéc szintén olyan vár, ahol az elmúlt években építkezés folyt: 2015-ben építették újjá az Öregtornyot, a palotaszárnyat pedig 2020-ban adták át. A palotaszárnyban több, korabeli bútorok másolataival berendezett termen haladtunk át, mint az ebédlő, hálószoba, mosókonyha.

A vár arról híres, hogy itt töltötte gyerekkorát II. Rákóczi Ferenc, ám a szabadságharc idejére már nem volt használható állapotban az épület, 1686-ban lerombolták egy császári rendelet alapján. A köveit a környékbeliek hordták el építkezésekhez, és innentől pusztulás volt a sorsa. Döbbenetesen későn, 1999-ben történt az első régészeti feltárás a területen, és az a mai napig nem fejeződött be.

A vár alapos végignézése utàn a büfében kávéztunk, én vettem egy könyvet (érdekesnek tűnik, bár sajnos tele van helyesírási hibákkal, már a címe is A Regéci vár), majd induláskor még vettünk jégkrémet az útra. Ezúttal a szerpentines bicikliúton mentünk le, nem a meredek turistautat használtuk. Az út mentén kis táblákon Rákócziról szóló meséket, legendákat olvashattunk.

Regéc közel volt, csak le kellett sétálnunk egy fél órányit a faluba. Ott is elképesztő virágillat volt mindenhol, csak ámultunk rajta. A látogatóközpontnál pecsételtünk, aztán elsétáltunk a buszfordulóig. A buszunk kicsit késett, de szerencsére jött. Novajidrányig mentünk, ahol fel tudtunk szállni a Keletibe tartó IC-re.

Vészesen közeledik a vége, 1090 km-t tettünk már meg, ami a teljes kéktúra 93%-a. Félelmetes, hogy már itt járunk!