2024. június 26. szerda
Reggel azzal kellett szembesülnöm, hogy a torokkaparásom nemhogy elmúlt volna, de csak rosszabb lett, így szinte biztos voltam benne, hogy szenvedés lesz a hazaút. De addig még volt pár óránk, a stockholmi járat 17:55-kor indult, úgyhogy addig egy mini gasztrotúrát tartottunk Tallinnban.

Miután elhagytuk a szállást, első utunk a Kompressorba vezetett, az óváros híres palacsintázójába, ahol 2017-ben egyszer ettünk Bogival, Fox viszont számomra teljesen érthetetlen módon még nem ismerte. Hatalmas boldogság, hogy a palacsintákat lehet gluténmentesen is kérni. Szerda délelőtthöz képest nagy volt a forgalom, szinte folyamatosan foglalt volt minden asztal, de szerencsére így is gyorsan le tudtunk ülni.

Azt tudni kell, hogy ezek a palacsinták óriásiak, már eggyel is jól lehet lakni, ami kár, mert így nehéz többfélét megkóstolni, de legalább van indok visszatérni. Édes és sós palacsinták is vannak a menüben, mi az édes ízekre voltunk kíváncsiak, és nem kellett csalódnunk, mindketten finomat ettünk.

Innen (egy gyógyszertárban orrsprayért tett gyors kitérő után) a Nurri Cat Caféba mentünk. A belépés nem ingyenes, felnőtteknek fejenként 7 eurót adnak a számlához, amit a macskák ellátására fordítanak.

A cicák menhelyekből kerültek a kávézóba, és nagyon békések voltak, szinte mindegyikük szundikált, nem igazán foglalkoztak a vendégekkel. Még aki néha mászkált is az emberek között, az a cica is olyan laposakat pislogott, hogy azt hittük, állva elalszik. Sikerült pont a sziesztájuk közepén menni, de legalább láttunk egy csomó alvó macskát. Nem akartuk őket piszkálni, úgyhogy csak néhányat tudtunk megsimogatni.

Innen még messze lett volna a reptér, inkább busszal mentünk. Stockholmba repültünk megint. Ablak mellett ültem, úgyhogy a rövid út során tudtam nézelődni, láttam is az óvárost a levegőből. A sejtésem, hogy az orrdugulásom iszonyat fülfájást fog okozni süllyedéstől a leszállásig, sajnos beigazolódott. Nem elég, hogy elképesztően fájdalmas volt, de leszállás után órákig be volt dugulva az egyik fülem, és egészen másnapig úgy is maradt.

Arlandán aztán elég hamar kiderült, hogy a 21.35-ös gép baromira nem fog elindulni időben. Aznap délelőtt nagy vihar volt a kontinensen, amitől borult minden menetrend, a mi gépünk nemhogy Budapestről nem indult még el, de meg sem érkezett Párizsból. Amikor végre leszállt Ferihegyen, utána még másfél órát a földön töltött, és csak este 11-kor indult értünk. Várakozás közben tovább gépeltem az interjút, legalább azzal sikerült jó sokat haladnom. Annyira bizonytalan volt sokáig a helyzet, hogy írtam a munkahelyemnek is, hogy nem tudom, fogok-e másnap dolgozni, vagy Svédországban ragadunk. Érdekes élmény volt hajnalban, amikor már csak a mi gépünkre várakozók tartózkodtak a reptér azon termináljában, teljesen kihalt volt minden, mint egy horror filmben. Negyed 3 lett, mire felszálltunk.

Stockholmban nem sötétedett be teljesen, és amikor felszálltunk, már szinte kelt is fel a nap. Hajnal negyed 5-kor értünk Budapestre, persze a süllyedés megkezdésétől kezdve megint szenvedtem a fülfájástól. Kivételesen taxival mentünk haza, mert hullafáradtak voltunk. Később megreklamáltam a késést a Ryanairnél, hiszen majdnem 4 órát késtünk, persze elutasították. Próbáltam kártérítést behajtó cégen keresztül intézkedni, de nem vállalták ők sem az ügyet, mert a vihar vis majornak számít.

Jó volt ez a rövid kiruccanás a gigakésések ellenére is, remélem, hamarosan visszatérünk.