(Igen, ez is egy 2023-as útileírás. Az a szerencse, hogy még akkor frissiben levéstem a gondolataimat, csak a képeket nem válogattam ki hozzá.)

Mindenképpen akartam nyáron Horvátországba menni, mert egyszerűen kell a lelki békémnek az, hogy a tenger partján fetrengjek a melegben, halakat nézegessek a vízben, és a valószínűtlenül vörös naplementével zárjam a napot. A kivel, hova és hogyan hosszan formálódó kérdéskör volt, de nagy nehezen megszületett a döntés: repülünk Zadarba, ott kocsit bérlünk, elmegyünk Dragéba, haza pedig Zadarból megyünk majd busszal. Nem akartunk kocsival menni, mert az elvisz egy egész napot, és mindenki baromi fáradt a végére, főleg a sofőrök, és ha bármi történik útközben, az szívás, és bár nagyon szeretem a Gyöngyöt, egy 21 éves autóval azért kicsit lutri ekkora útra menni. Meg négy ember plusz a csomagok be se fért volna. Vissza azért választottuk a buszt, mert repülő csak két nappal később ment, ami kishúgéknak már késő lett volna, és így hazafelé már nem kellett sakkozni a csomagokkal. Az utat szeptember elejére szerveztük, mert az már nem szezon, kicsit olcsóbb, az időjárás viszont még csodálatos. Négyen indultunk neki a tengernek: kishúg és Geri, Fox meg én.

2023. szeptember 6. szerda
Nagyon lazán mentünk ki a reptérre feladós bőrönddel (négyünkre vittünk egyet) azt gondolván, hogy bőven lesz időnk, mert úgyis késik a gép (mindig minden gép késik), aztán mire végeztünk a csomagfeladással (hosszú sor volt), és átjutottunk a securityn (itt azért hamar átértünk), már mehettünk a kapuhoz. Útközben még beugrottunk nasiért, vizet tölteni meg wc-re, és mire a kapu közelében jártunk, már a Last call villogott. Hűha, sose értem még olyan későn a kapuhoz, hogy utolsó hívás legyen. A gép nem hogy nem késett, de a kaput hamarabb zárták, és kicsit hamarabb fel is szálltunk a tervezett 14:20-nál. Budapesten ilyet nem nagyon éltem még át.

Mivel kishúgék most repültek először, hajlandó voltam pénzt kiadni a helyekért, egymás mögött ültünk két sorba, hogy ők is és mi is tudjunk nézelődni. Ez volt az egyik leglátványosabb repülésem: a Duna vonalán indultunk el dél felé, és hamarosan feltűnt a Velencei tó, aztán a Balaton is. A Balatont korábban is láttam már párszor, de sosem ebből az irányból: az egész tó ott terült el előttünk, döbbenetes élmény volt. Utána Pécs felett is elrepültünk, felismertem a tévétoronyról, aztán a következő elképesztő élmény az volt, amikor a Dolomitok felett átrepülve a tenger fölé értünk.

Zadart a hegyek felől nem lehet megközelíteni, ezért tettünk egy jókora kört a tenger és a szigetek felett, hát hihetetlen látvány volt! Már csak ezért is megérte ez a repülés. A leszállás viszont kicsit rázósra sikeredett, kishúgék is kérdezték, hogy ez mindig ilyen durva-e, és nem. Rázkódott is a gép, és nagyon durván értünk földet.

A zadari reptér nagyon kicsike, egészen szürreális volt, hogy a miénk volt az egyetlen gép rajta. Megszereztük a bőröndöt, ittunk egy kávét, aztán mentünk felvenni a kocsit. Nem volt egyszerű… Álltak előttünk a sorban, először azt kellett megvárnunk, ez negyed óra volt legalább. Előre foglaltam online autót, és még így is negyed óra volt nekünk is, mire minden adatunkat felvitték. Aztán kiderült, hogy kellene egy hitelkártya a main driver, azaz az én nevemre, hogy be tudják foglalni a kauciót, de nekem olyanom nincs, az meg nem elég, ha valakinek a társaságban van. Végül mivel előre foglaltam és kértem biztosítást, ami 200 euró kárig érvényes, megkaptam az autót. Direkt az egyik legkisebb kategóriát kértem, és imádkoztam, hogy kicsi legyen az autó. Amikor odavezettek egy Opel Crossland elé, hát nem annyira voltam boldog, de manuál váltós kocsiból nem sok volt nekik. Vagy tíz percet töltöttünk a kocsiban azzal, hogy kiismerjük magunkat rajta és mindent beállítsak, és erős gyomorgörccsel indultam el – tök ismeretlen, tök nagy kocsi. Legalább Opel, annyiból valamennyire ismerős volt. Nagyon fura volt egy totál fapados kis Corsa után egy ilyen fullextrás kocsiban ülni. Volt tolatókamera! Klíma! Csipogott, ha túl közel mentem valamihez! Szerencsére elhagyatott kis úton távolodtunk a reptértől, és mire forgalmasabb útra értem, már egészen beleszoktam.

Dragéig 35 km volt az út, de még megálltunk a szomszédos Pakoštane Plodine boltjában bevásárolni. Meglepően sok gluténmentes termékük volt, találtunk mirelit pizzát és tiramisut is. Sörből csak gluténos volt sajnos, pedig van horvát gm sör, szívesen megkóstoltam volna, helyette bort és cidert vettünk.

Dragében az Apartmani Luka volt a szálláshelyünk, ami egy végtelenül kedves idősebb házaspáré. Érkezésünkkor meghívtak minket egy kis snapszozásra, megkóstolhattuk a pálinkájukat, borukat, és még egy kis adag házi olívaolajat is kaptunk ajándékba. A bácsival németül beszélgettem, de angolul is elég jól kommunikált, de valamiért miután megtudta, hogy beszélek németül, alig váltott vissza angolra.

Az apartman elképesztően csodálatos volt: a legfelső emeleten voltunk, és az egész öbölre nyílt a kilátás. Nem győztünk ámuldozni a panorámán.

Bár már besötétedett, lementünk a partra, és csobbantunk egyet. A víz didergetően hideg volt, de pár perc alatt hozzászoktunk és már szinte kellemesnek tűnt. A csillagok beragyogták az eget, és a nyaram egyik legszebb élménye volt a koromsötét tengerben úszni, és látni, ahogy egy hullócsillag átszeli az eget. Fürdés után egy-egy italt elkortyoltunk, beszélgettünk a csillagfény alatt, majd az estét az erkélyen fejeztük be. Mindig meglep, hogy éjszakára olyan sötét lesz, hogy olyan, mintha a tenger nem is létezne.

2023. szeptember 7. csütörtök
Igazából a további két napról részletesen nem nagyon van értelme írni, mert ugyanazt csináltuk: lementünk a partra fürdeni, sznorkelezni és napozni, este pedig naplementét néztünk – amit egy rendes nyaraláson kell.

Csütörtök délután, miután kipancsoltuk magunkat, elbattyogtunk a kisboltba, mert kedvünk támadt tésztát enni, de persze nem volt semmi gluténmentes termékük. Gyors áttervezés után bevásároltunk gombás rizottóhoz, és azt főztünk, zseniális lett – ehhez biztos hozzájárult a házi olívaolaj is!

Este visszamentünk a partra naplementét nézni. Az ég alja teljesen hihetetlenül vörös és rózsaszín volt. Imádom ezeket a tengerparti naplementéket.

Este megint az erkélyen partiztunk, hozzá tudtam volna szokni ehhez az életmódhoz.

2023. szeptember 8. péntek
A fürdőzés után este másik helyszín kerestünk a naplementézésre: felmásztunk a szállás mögötti domb tetejére. Egy ideig egészen jól járható földúton haladtunk, de aztán a rádiótorony után az éles sziklák között eltűnt az ösvény, csak tippelni tudtunk, merre megy tovább, ha létezik egyáltalán. Mivel másoknak is hasonló terveik voltak az estére, így őket tudtuk követni.

A hegy tetején egyszerű kereszt áll, és újabb elképesztő kilátás a tengerre, a Drage mögötti édesvizű tóra, és a környező dombokra és településekre.

Ez a naplemente is csodaszép volt. Ahogy lement a nap, iparkodtunk visszafele, nem akartunk a sötétben botorkálni a köveken.

Zárásként még visszamentünk a tengerbe, Foxszal meg is mártóztunk még utoljára. Egészen kerek volt így a történet: érkezéskor is a sötétben fürdőztünk, és az utolsó esténken is.

2023. szeptember 9. szombat
Délelőtt időben összekészültünk a pakolással, tízkor elbúcsúztunk vendéglátóinktól. Autóba ültünk, és a Krka nemzeti park fele vettük az irányt. 2015-ben már jártunk a nemzeti parkban Bogiékkal, akkor a Skradinski Buk vízesést néztük meg. Először azt terveztük, hogy most is oda megyünk, de kiderült, hogy 40 euró (!) a belépő, ráadásul már nem is lehet fürdeni a vízesésnél, úgyhogy átterveztük a programot: északabbra, a Roški slap vízeséshez mentünk, ahova csak 20 euró volt a jegy. És az már csak a helyszínen derült ki, de itt még lehet fürdeni a folyóban.

Az út elég változatos volt, kis falvakon keresztül, szerpentineken, és szerencsére alig jártak arra. A sokk a végén ért: az egy dolog, hogy baromi meredek szerpentinen kell lemenni a völgybe egy keskeny úton, de a parkolóhoz egy egysávos hidacskán is át kellett vezetni, ami nem sokkal volt szélesebb, mint az autó. Lélegzetvisszafojtva koncentrált mindenki az utastérben, amíg át nem értünk a hídon, de megoldottam! A parkolóban is volt hely, én meg elég büszke voltam (és még mindig az vagyok) magamra, hogy gond nélkül odaértünk.

A belépő megváltása után tájékozódtunk a lehetőségeinkről. Úgy döntöttünk, hogy megvárjuk a kisbuszt, ami felvisz a tanösvény tetejére, és onnan sétálunk vissza. És mennyire jól döntöttünk! Tűző napon gyalogoltunk így is, de legalább végig lefelé mentünk. A fennsíkról egy rövid földút után falépcsők vezettek vissza a völgybe.

Tettünk egy kitérőt az Oziđana pećina barlangba. Kicsit csalódás volt, mert egy rövid alagút az egész barlang, és bár vannak ismeretterjesztő táblák kirakva, áram nem volt (pedig voltak lámpák), úgyhogy telefonnal világítva tudtunk csak végigjárni. Ha látványra nem is különösen izgalmas, az mindenképpen érdekes, hogy az itt talált régészeti leletek alapján tudjuk, hogy a barlangban már i.e. 6000 körül jártak emberek, az utolsó nyomok pedig i.e. 1500 tájáról származnak. Két gyerekcsontvázat is találtak itt, valamint cserépdarabokat, késeket, kőeszközöket, állati csontokat és kagylóhéjakat.

Jó sok lépcsőfokon kellett még végighaladnunk, de közben is gyönyörködhettünk a folyó és a kis vízesések látványában. Átmentünk a fahídon, hogy egy kis sétát tegyünk a folyóparton, így a hosszabb úton értünk az autóhoz.

A parkolóba visszaérve teljesen szét voltunk izzadva, nem is volt kérdés, hogy csobbanunk egyet. Elindultunk a fürdőhely felé, de utunkat állta a Seosko Domacinstvo Kristijan étterem, ami azért különleges, mert néhány asztal a kis vízfolyások alatt helyezkedik el, és lehet a vízben lábat lógatva üldögélni. A nagy melegben jólestek a hideg italok, amiket rendeltünk.

A Krka folyóban kis terület volt elkerítve a fürdésre. Egy padnál telepedtünk le, és eddigre már csak Fox meg én akartunk fürdeni, a többiek kellően felfrissültek az üdítőktől.

A folyó vize hideg volt, de kiúszva megpillantottuk a vízesést, amiért jöttünk – bár a képeslapokon látottakhoz képest elég kevés volt a vízhozama éppen, alig csordogált, de nekünk azért így is tetszett.

Zadar volt a következő állomásunk, de még Pakoštanéban megálltunk szuveníreket vásárolni. Annyival több csomagunk lett, hogy Fox úgy döntött, vesz egy kisebb bőröndöt. Így pont elfértünk. A következő izgalom a nyitva lévő benzinkút találása volt, teljesen lesokkolt, hogy több kút is zárva volt. A kocsit persze tele tankkal kellett visszaadni, úgyhogy ezt a kört nem úsztuk meg. Zadarban még keringtünk egy kicsit, mire meg tudtam állni a kölcsönző előtt, de sikeresen visszaszolgáltattuk az autót.

A buszunk hajnalban, 00:55-kor indult csak Budapestre, volt időnk. Ahhoz túl fáradtak voltunk, hogy rendesen várost nézzünk. Leadtuk a cuccainkat egy csomagmegőrzőben, aztán kerestünk egy helyet, ahol tudtunk vacsorázni. A tengerparton, a Botanist nevű helyre ültünk be, ami egy vegán étterem, és sok gluténmentes opciójuk is volt. Vacsora után, már sötétben kicsit mászkáltunk, elmentünk meghallgatni a tengeri orgonát, ami a nagy hullámoknak köszönhetően meglehetősen hangos volt, de kellően misztikus is. Amikor pár éve itt jártunk, szerintem ennyire nem volt hangos.

Akartunk keresni egy kocsmát, ami nem is volt olyan egyszerű feladat. Kezdett beindulni az éjszakai élet, ami bárok végtelen sorát jelentette, és ami kevés kocsma üzemelt, az mind tele volt. Egy helyet találtunk, ahol bent még elfértünk, de már csak annyi időnk maradt, hogy egy koktélt kikérjünk és gyorsan felhörpintsünk. A csomagmegőrző 11-kor zárt, csomagokkal nem akartunk kocsmázni, úgyhogy elsétáltunk a buszpályaudvarra. Megálltunk még a Mekiben, aztán letáboroztunk a pályaudvaron. A busz időben jött, mi ültünk a leghátsó sorban. Azt hiszem, most megint megfogadom, hogy busszal ilyen hosszú útra többet nem megyek, pláne éjszaka. Az jó, hogy gyorsabban telt az út, mivel aludtunk, de nagyon kényelmetlen egy ülésen aludni, és sokáig tart az elalvás, amit aztán óránkénti ébredés szakít meg folyamatosan. Reggel tipikus mosott szar állapotban értünk Budapestre, és az egész napunk regenerálódással telt.

A fárasztó hazaút ellenére is megérte persze, és egyre jobban tetszik Horvátország. Így, hogy már kocsit is mertem bérelni és vezetni, sokkal könnyebb is ott az utazás. Kishúgék is jó társaság voltak, jól elvoltunk ezen a pár napon. Legkésőbb jövőre visszatérek.