Nos igen, már megint… lassan már hazajárok Svédországba. Gyorsan utánaszámoltam, és 2016 óta szinte minden évben jártam ott, és a most nyári Tallinnba való átszállással nem is számolva ez volt a hetedik svéd utam. Valahogy nem tudatosodott bennem, hogy ilyen gyakran megyek oda.

Ezúttal csak egy kiállítást akartunk megnézni, Kirsty Mitchell Wonderlandje ezen a nyáron a meseszép Läckö kastélyban volt megtekinthető. Nem akartam kihagyni az alkalmat, hogy Kirsty varázslatos képeit ennyire hozzáillő környezetben, egy tó partján fekvő barokk svéd kastély falai között láthassam. Ha már odáig elmentünk, pár napot a környéken töltöttünk. Göteborghoz közelebb fekszik Läckö, mint Stockholmhoz, és szerencsére a Ryanair repül is oda. Jóanyám is csatlakozott, és az augusztus 20 utáni pár napot svéd földön töltöttük.

2024. augusztus 21. szerda
Délelőtt 10:35-kor indult a gépünk Ferihegyről, meglepő módon csak pár perc késéssel szálltunk fel. Nézelődni ezúttal nem tudtunk, folyosó mellett ültünk mindnyájan, de viszonylag gyorsan eltelt a két óra. A gépből kiszállva elővettem a pulóverem: csípős 17 fok, szél és eső fogadott minket Svédországban. Annyira nem bántuk, a 35 fokos Budapestről menekültünk a kellemes hűvösbe. A reptéren nem sokat időztünk, már szálltunk is fel a Flygbussarna reptéri járatára, amivel gyorsan Göteborgba értünk. Ott megint nem töltöttünk sok időt, mivel nem késett a gép, elértük az aznapi egyetlen közvetlen vonatot Lidköping városkába. Másfél óra vonatozás után, szakadó esőben baktattunk szállásunk felé, ami a Kronokemping egy kis házikója volt. Bár megáztunk, kis pihenés után készen álltunk, hogy elsétáljunk Lidköping központjába körülnézni és megvacsorázni.

Lidköping egy negyvenezres kisváros a Vänern tó partján – ez a tó Európa harmadik legnagyobb tava (a Balaton csak a 23. ezen a listán). 1446-ban kapott városi jogokat, 1650 körül pedig Jakob De la Gardie főkormányzó birtokába került. (De la Gardie érdekes figura volt, másnapi kastélytúránkon gyakran találkoztunk a nevével.) Pár évvel később a király mégis visszakérte magának a várost, de cserébe megengedte De la Gardienek, hogy új települést alapítson a folyó túlpartján. Így történt, hogy a Lidan folyó egyik oldalán van az óváros, a másikon pedig az “újváros”. Ma ez a különbség nem annyira látványos, mert a 19. század végén tűzvész pusztított mindkét városrészben, utána pedig egységesre építették újjá őket.

Elsétáltunk a régi városháza épülete mellett, ami állítólag De la Gardie vadászháza volt a Vänern tó túlpartján, és mikor az új várost megalapította, akkor hozatta át és építtette újra a jelenlegi helyén. Ma kávézó és rendezvénytermek vannak benne. Nem álltunk meg nézelődni, mert vacsorázni igyekeztünk a Bullseye Burger nevű helyre, ahol csodálatos gluténmentes bucival lehet kérni a hamburgert, és a cider is finom.

Vacsora után gyalog mentünk vissza a kempingbe, akkor már nem siettünk, hiszen még a nap is fent volt, és semmi dolgunk nem akadt már. Tettünk egy kitérőt a Szent Miklós templom (Sankt Nicolai kyrka) felé, amit csak kívülről tudtunk megnézni. Az épület legrégebbi részei a 15. századból származó hosszház (itt ül a mise alatt a közösség világi része) és a kórus (ahol a papok foglaltak helyet). Előkerültek 11. századi sírtöredékek is, amik arra utalnak, hogy már korábban is állhatott itt templom. A 17. században épült a torony, aztán ahogy lenni szokott, leégett a 19. században, utána kapta meg mai formáját.

A Lidan folyó partján sétáltunk végig, át a következő hídon, ami végtelenül bájos volt a rengeteg virággal a korlátján.

Séta közben az épületeket nézegettük, elképzeltük, melyikben laknánk, és hogy milyen lehet az élet egy svéd kisvárosban. Békésnek és nyugodtnak tűnt, és az feltűnt, hogy rengeteg bicikliút és biciklis van.

A naplemente már a kempingnél, a tó partján ért minket. Persze nem bírtam ki, és lerúgtam a cipőmet, hogy besétáljak a jéghideg vízbe. Én tényleg azt hittem, hogy alapvetően sokkal jobb idő lesz, és vittem fürdőruhát, nem számítottam 17 fokra és jeges tavakra – spoiler: nem volt szükség a fürdőruhára.

Nem siettünk vissza, andalogtunk a tóparton, gyönyörködtünk a látványban. A kempingben egész nagy volt az élet, láttunk bátor embereket, akik sátraikat állították, mi úgy éreztük, ehhez túl hideg van, de valószínűleg a svédeknek ez meg se kottyant.

Még bő fél óráig nyitva volt a kemping étterme, gondoltuk beülünk még gyorsan meginni egy cidert, de elhajtottak minket, már bőven pakoltak és takarítottak. Jobb híján korábban mentünk aludni, bár igazán ránk is fért a pihenés, hosszú, utazós napon voltunk túl.