2024 összegzés

Milyen is volt ez az év? Volt benne sok utazás, szakmai fejlődés, valamiért mégis kicsit eseménytelennek érzem utólag. Ebben talán az is benne van, hogy egy régóta hajszolt terv tovább halasztódott az új évre, ami nem tragédia, de már meglehetősen türelmetlen vagyok, és kicsit azt érzem, egy helyben toporgok, benne a szürke hétköznapokban. Közben szép lassan 35 éves is lettem, ami szintén nem annyira vészes, de talán itt az ideje átgondolni, mit értem el eddig az életben, mit szeretnék még elérni, és mit kell tennem ahhoz, hogy ezek az elérendő dolgok megvalósuljanak. Az biztos, hogy dolgos év lesz az idei, kicsit önmagamhoz visszatalálós, célokat meghatározós. Valahogy úgy érzem, hogy az életem felénél járok, persze simán lehet, hogy 70 felett is aktív leszek még, de inkább óvatosan kalkulálok.

Szóval milyen volt a 2024? Kicsit csalódás, kicsit unalmas, kicsit semmilyen. Rutin, rutin, rutin, csináltam ugyanazokat a dolgokat, amiket szoktam és szeretek, utazgattam, próbáltam munkában és az MTT-ben helyt állni. Külön bánt, hogy amit 2023-ban leadtam, 2024-ben visszahíztam, túl lazán vettem az étkezést, kezdhetem előröl az egész életmódváltást.

Pedig amúgy egy csomó izgalmas és jó dolog történt

  • Voltunk Prágában a TolkienConon, és találkoztunk Raliékkal kétszer is, mert nyáron random megjelentek Tihanyban.
  • Sikerült a frontendes vizsgám, pedig nehéz volt.
  • 10 éves (!) évfordulónkat ünnepeltük Foxszal a Tátrában.
  • Voltunk országon belül is több helyen: jártunk Egerben, kirándultunk Bélapátfalván, wellnesseztünk Bükfürdőn.
  • Befejeztük a kéktúrát.
  • Edzések: légtorna, rúdtánc, légjóga, jógakerék, silk.
  • Jártunk Észtországban jaanipäevkor.
  • Voltunk The Kiffness koncerten Bécsben, ami életem egyik kedvenc koncertélménye volt.
  • Nyaraltunk/őszöltünk Horvátországban, ráadásul új helyen, Brelában.
  • Voltam Within Temptation koncerten
  • Szerveztem KÖMT-öt, és csináltunk két jó kis Lassi-számot.
  • Először voltam árus MTT piacon, és fogyott a horgolt és makramé holmikból.
  • Decemberben Belgiumban karácsonyi vásároztunk és szülinapoztunk.

Tavaly olyan nagy terveket nem fogalmaztam meg 2024-re, gyorsan át is lehet őket tekinteni.

Frontend fejlesztéssel foglalkozni.
Ez sajnos nem igazán valósult meg. Megcsináltam a tanfolyamot, letettem a vizsgát, szerettem volna munkában is felhasználni ezt a tudást, de csak addig jutottam, hogy jól jött automatizált tesztek írásához a Javascript. Az, hogy elinduljak frontend fejlesztés irányába, nem történt meg, ebben a saját motiválatlanságom és a sok egyéb munkahelyi feladat is közrejátszott. Idén mindenképpen nyomatni akarom ezt.

Fitt maradni.
Hát ez nem sikerült, hiába a sok edzés, ha túl sokat eszek. Ezt a célt visszük tovább idén is.

Utazni.
A fenti lista is mutatja, hogy igen, elég sokat utaztam, bár nem jutottam el sok új helyre. Szeretnék tudatosabban utazni, messzebbre, izgalmasabb helyekre, kontinensen kívülre.

Van még valami, amit csak akkor fogok leírni, ha meg is valósult, de eléggé többéves projekt lesz, és régi terv.
Mivel ez nem valósult meg, nem is írok róla.

És hogy mit szeretnék 2025-ben?

  • Tudatosabb, céltudatosabb lenni: számot vetni magammal, rövid és hosszútávú terveket hozni.
  • Annyit szerveztem már az MTT-ben, most kicsit a tudományosabb irányba szeretnék fordulni, jobban elmerülni a lore-ban, elég nagy hiányosságaim vannak etéren. Tavaly már újraolvastam A szilmarilokat, és elkezdtem a Középfölde históriáját is, és még a Tolkien Levelező Versenyre is jelentkeztem, ami szintén tök jó tudásfrissítésre.
  • Tudatosabban, bakancslistáról utazni. Ami nagyobb út, azokat el kell kezdeni betervezni, nem akarok nyugdíjaskoromig várni velük.
  • Valami kis egyszerű hangszeren megtanulni játszani, vettem is már magamnak egy kalimbát.
  • Aktívabb szociális életet kialakítani, nem lustának lenni, és elindulni akkor is eseményekre, ha nincs hozzájuk kedvem – ha már ott vagyok, még mindig dönthetek úgy, hogy hazamegyek, de ha el se megyek, sose derül ki, miről maradtam le.
  • Behozni az elmaradásaimat blogírásban. Még mindig lógok 2023-as (!) utakkal.
  • Odafigyelni az étkezésre.
  • Tovább fejleszteni magam szakmailag: automatizálás, API tesztelés, és frontend.

Félelmetes, hogy egy hónap már el is telt az új évből, bele kell húznom a célokba.


Discover more from Utazósdi

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Hozzászólás