A szokásos bükfürdői wellnesshét alatt most kivételesen nem dolgoztunk, inkább mindenféle módokon pihentünk: aktívan, passzívan, mentálisan, szociálisan… Aktív pihenésként tartottunk egy kirándulós napot, amikor is autóba pattantunk, és egy rövid kőszegi megálló után átgurultunk Ausztriába megnézni Szalónak várát.

2024. november 27. szerda
Az első állomásunk tehát Kőszeg volt, Bükről fél óra alatt oda is értünk. A várparkolóban hagytuk az autót, és tettünk egy kis sétát a belvárosban. Nem andalogtunk, céltudatosan mentünk az előre betervezett helyszínekre. Elsőként a várcicát kerestük fel, pontosabban a kuckóját, mert természetesen most sem találkoztunk vele. Cicatápravalót azért dobtunk a perselybe, nehogy éhezzen szegény.

Innen a Csokiszegbe siettünk, a kedvenc csokiboltunkba, ami most ünnepelte a tizedik születésnapját. Ennek örömére sütivel kínálták a vásárlókat, sajnos a macaron már elfogyott, más gluténmentes opció nem volt, úgyhogy ebből kimaradtam, mindenesetre örülök, hogy ennyi ideje működik a bolt. Minden évben beugrunk, ha a környéken járunk. Persze most is egy kisebb vagyont otthagytunk, de finom csokikkal, borokkal, könyvvel és egy adventi teanaptárral gazdagodtunk.

A Cukrátzda volt a következő állomás, ahol nemcsak bevásároltam péksütiből a következő napokra, de alaposan be is sütiztünk. Világbajnok a mignonjuk és a sajtos stanglijuk, most is összefut a nyál a számba, ha csak rá gondolok.

A várparkoló felé sétálva még egy becsületkasszás árusnál vettünk horgolt tobozt, ami nagyon menőn néz ki, a karácsonyi dekorációnk része is lett. Ezután célba vettünk Városszalónakot, ami fél órányira fekszik Kőszegtől. Reméltem, hogy legalább a határ túloldalán látunk némi havat, de csak az árkok fénytől védett oldalán akadt egy kevés.

Városszalónak meglehetősen dimbes-dombos területen fekszik, és olyan meredek emelkedőn kellett felmenni a várhoz, hogy voltak kétségeim, Gyöngy fel tud-e jutni rajta, de gond nélkül felértünk. Kerestünk egy parkolóhelyet a várhoz közel, kisebb szenvedések árán sikerült párhuzamosan beparkolnom.

Szalónak várát először 1271-ben említi oklevél, valószínűleg 1240 körül épülhetett, eredetileg az öregtoronyból és az azt körülvevő falból állt. Ahogy az lenni szokott, gyakran gazdát cserélt, és időnként a jómódúbb tulajdonosai hozzáépítettek kedvük szerint. A településen a 15. században pálos kolostor és plébániatemplom épült a vár közelében, majd felhúzták a városfalat. A 16. századtól a Batthyányaké lett az épület, ők építették mai formájára: borospincével, magtárral, várkapuval, lovagteremmel egészítették ki, majd a 18. században még egy várkápolnát is kapott.

Egészen az első világháborúig a család birtokában volt, aztán eladták egy banknak, majd magántulajdonba került, ma pedig Burgenland tartományé. A váron belül működik a Béke- és Konkliktuskutató Központ is, mely szervezet 1982 óta foglalkozik kutatással, oktatással és konkfliktuskezeléssel.

A kapun átsétálva hamar megtaláltuk a shopot, ahol a fejenként húszeurós belépőt megváltottuk. A várudvarról indult a sétánk. Sajnos az őrtoronyba nem lehet felmenni az ott telelő denevérek miatt, helyette a kerek öregtoronyba jutottunk be, ami a vár legrégebbi része. Eredetileg ez is négyszögletes volt, aztán a 16. században egy felújítás során a Batthyányak lekerekítették a formáit.

Felsétáltunk a torony legfelső szintjére, onnan haladtunk egyre lejjebb a palotaszárny emeletein. Úgy tűnik, az eredeti bútorokat nem maradtak meg, és nem is pótolták őket. A legtöbb szinten olyan kiállítások voltak, amik nem kapcsolódtak szorosan a vár történetéhez.

Elszórva lehetett csak korabeli tárgyakkal találkozni, néhol egy kályha emlékeztetett rá, hogy egy régi várban járunk, egy kisebb teremben pedig az eredeti falfestést nézhettük meg, de ezeket leszámítva főleg a politikai-történelmi témájú kiállításoké volt a tér, ami elég szokatlan volt.

Útba esett a várkápolna is, amit 1713-ban építettek, a főoltár pedig majd negyven évvel később került a helyére. A lovagterem felől még a bejáratán is be lehetett kukkantani, de be sajnos nem mehettünk.

A végére maradt egy kiállítás Burgenland történetéről, aminek jelentős része a megkerülhetetlen témát, a trianoni döntés hatását mutatta be. Szalónak kérdés nélkül került Ausztriához, itt nem volt népszavazás 1921-ben, mint Sopron környékén, de a tárlat legérdekesebb része a korabeli, egyik vagy másik oldalra való szavazásra buzdító német és magyar nyelvű szórólapok gyűjteménye volt.

Kicsit összezavarodva sétáltunk ki a palotaszárnyból, mondván “ez ennyi lenne csak?”, de felfedeztünk egy bejáratot a pincébe, ahol végre hozzájutottunk a vár történetének tudásmorzsáihoz. Látványos leletek itt sem voltak, inkább csak kövek, faragványdarabok, a különböző építési fázisok grafikái, és a kedvencem: interaktív játékok, köztük a számszeríjas “duck hunt”, valamint középkori növényfelismerős memóriajáték.

Végig is értünk, a shopban még vettünk képeslapot. Szívesen beszereztem volna könyvet is a vár történetéről, akár német nyelven is, de semmi ilyesmi nem volt a kínálatukban. Volt ellenben iszonyat jó illatú szappan, abból hoztunk haza.

A hazaút annyiban nem volt eseménytelen, hogy végig azt éreztem, hogy a kertek alatt játunk, és totálisan meglepődtem, amikor Bozsokon lyukadtunk ki. Onnan Kőszeg fele akartam menni, de egy elágazást elvétettem, így a Vas megyére oly jellemző széles, de vegyes minőségű mezőgazdasági utakra keveredtünk. Kissé poros, koszos autóval, de sikeresen visszajutottunk Bükfürdőre, ahol fáradalmainkat meleg termálvízben és szaunában pihentük ki. Összességében élveztem a kis kiruccanást, a vár nagyon szép, bár én a palotaszárnyat inkább a vár történetének bemutatásának szentelném, de így is érdekes volt.