2020-ban voltam utoljára Reguly túrán, akkor őrült módon a 35 km-es távot teljesítettük húggal. Idén nem volt semmi egyéb program a túra hétvégéjére, ezért erős nosztalgiafaktortól is vezérelve regisztráltunk. Fox is velünk tartott, döbbenetemre ő még sosem vett részt ezen a teljesítménytúrán.

(A számozás problémája még mindig fennáll, 2020-ban egy typo volt a facebook eseményben, és azóta nem lett javítva a számozás, tehát amit idén XVIII.-ként hirdettek, valószínűleg már a XIX. Reguly túra. De az is igaz, hogy 2021-ben csak egyéni teljesítés volt a járvány miatt, szóval kérdés, hogy az beleszámít-e a számozásba. Írni fogok emailt a szervezőknek, annyira zavar.)

2025. március 8. szombat

Útvonal: Zirc – Kardosrét széle – Cuha-völgy – Porva-Csesznek vá. – Nyolckaszás – Porva – Borzavár – Pintér-hegy – Fiatalító-forrás – Parkerdő – Zirc
Táv: 21.8 km, Szint: 380 m, Szintidő: 6 óra

Korán, már nyolc óra után nem sokkal Zircen voltunk, viszont parkolóhelyet lehetetlen volt találni a Reguly múzeum környékén, így kicsit távolabb, a régi ABC üzlet parkolójában álltam meg. Őrültek háza volt a belváros, a zebrákon folyamatosan özönlöttek a túrázók, a kocsik sorokban álltak a kereszteződésekben, mindenki a Penny parkoló környékén körözött. A múzeumnál is sorban kellett állni az itinerekért, pedig azt hittem, ilyen korán még nem lesznek sokan – hát tévedtem. A női nevezők kis csokit kaptak nőnap alkalmából, mivel nápolyis volt, Fox örökölte meg tőlem. (A túra Zirci TV-s beszámolójában én is benne vagyok 2 perc 14 mp-nél a jobb oldali sor elején narancssárga felsőben.)

Elindultunk sok társunkkal együtt kifelé a városból. Ezúttal nem a réten, hanem az erdőn keresztül értük el az első ellenőrzőpontot Kardosrét szélén. Elkaptak az emlékek, gyerekkoromban ezerszer megjártuk ezt az utat, a vasárnapi ebédekre is sokszor erre sétáltunk be Zircre, mentem itt iskolából haza, tényleg rendszeresen használt útvonalunk volt.

Előző hétvégén még télikabátban túráztunk a Bükkben, de azóta hirtelen kitavaszodott, 18 fokot mértek napközben. A kabátot csak azért pakoltam el, hátha esik az eső, de elő se vettem a táskámból. Reggel még hosszúujjú túrafelső volt rajtam és hosszúnadrág, de dél után nekivetkőztem, és onnantól pólóban és rövidnadrágban toltam. Még így is melegem volt, és kétszer is bekentem az arcom naptejjel, csak ezért nem égtem le, de a lábam kicsit megpirult.

A Cuha-völgyben viszont még nem volt akkora meleg, a délelőtti napfény nem ért le a dombok közé. Sár az akadt, főleg ahol az erdészeti gépek is jártak. A tavasz hóvirág és szártalan kankalin formájában is megmutatta magát. Több látványos dolgot láttunk: hódok által megrágcsált és kidőlt fákat sorban a folyó mentén, hódgátakat, és bónuszként egy valamilyen jószág által alaposan megcsócsált döglött hódot ( – erről inkább nem rakok fel képet). Igaz, hogy szerettem volna hódot látni, de lehetőleg élőt.

Kétszer kellett átkelni a vízen, az én dolgom megkönnyítette a vízhatlan túrabakancs – azon az átkelőn, ahol feltorlódtak a túrázók, akik különféle pontokon és módokon, köveken ugrálva, faágakon mászva próbáltak átjutni, én ott egyszerűen átsétáltam a vízen.

Porva-Csesznekre érve leültünk a padokhoz és kényelmesen megreggeliztünk. Annyira elszoktam már a teljesítménytúrázástól, hogy totál azt hittem, ez belefér. Vagy húsz percet eltöltöttünk itt, utólag belátom, hogy ennyi felesleges időnk nem lett volna. A büfébe be se mentünk, az ellenőrzőpont helyett feltett kérdésre felírtuk a választ az itinerünkre, és indultunk tovább.

Elkövettük azt a hibát, hogy követtük a többieket, és a széles erdészeti úton jártunk a zöld sáv jelzés helyett. Furcsa is volt, mondtam a többieknek, hogy úgy rémlik, lent szoktunk menni a völgyben, de betudtam annak, hogy rosszul emlékszem. Mikor egy szembejövő társaság tájékoztatott minket, hogy tévúton járunk, egyszerűen leereszkedtünk a domb oldalán, a helyes út alattunk vitt ugyanis. A többiek visszamentek az elágazáshoz, mi nem akartuk vesztegetni az időt.

A túra leghúzósabb mászása következett, hosszan és meredeken emelkedett az út egészen addig, amíg a nyílt földekre nem értünk, ahonnan látszódik Porva, és a távolban a bakonybéli radarállomás kupolája. Tűzött a nap, ahogy Porvához közeledtünk, itt már nyárias szerelésben voltam. Meg is lepett meg nem is, hogy az utat elterelték a minden évben egyre baljósabban süllyedő homokdűnék közül. Itt kezdtük számolgatni, mennyire ellazáztuk az elejét: már 3.5 órája úton voltunk, 2.5 óra volt hátra a szintidőből, és még alig tartottunk a túra felénél.

Porván nem is engedtünk meg magunknak nagyobb pihenőt. A kocsmában kapott 300 Ft-os kuponokat persze beváltottuk fröccsre, sörre meg pálinkára, kinek-kinek szájíze szerint, és még az óriáspogácsából is jutott (a sajátomat hazavittem jóanyámnak). Gyorsan elfogyasztottunk mindent, mosdókör, aztán már rohantunk is tovább.

Újabb változás az útvonalon, hogy Borzavárig az autóúton mentünk, nem a szántóföldeken, aminek örültem, mert mindig iszonyat szél fújt arra, és általában több kilónyi földet cipeltünk magunkkal a cipőnk talpán, mire átértünk. Fox kicsit le volt maradva, aztán benyomta a technót a fülébe, és úgy elhúzott mellettünk, hogy csak porzott utána a föld. Borzaváron alig láttuk, aztán megvárt minket. Bár szorított az idő, arra azért jutott, hogy egy cicát megsimogassunk, aki eldobta magát a fűben jöttünkre, aztán egy sétáltatás közben lévő kutyus megnyalogatta a kezem.

A Fiatalító-forrásig még elég sok emelkedő várt ránk, a lábak kezdtek fáradni, meg a kitartás is fogyott, benyomtuk hát a túra végére szánt győzelmi Snickerseket, elég erőt adott a folytatáshoz. A forráshoz is egy másik irányból érkeztünk, mint a korábbi években, de távban nem volt hosszabb szerencsére.

Gyors pecsételés, és már robogtunk is az utolsó, csupán kétkilométeres szakaszon Zirc felé. Egy kis domb után már csak lefele mentünk, a Pintér-hegyi parkerdő után be is gyorsultunk, hogy ne csússzunk ki a szintidőből.

A múzeum előtt újabb sorbanállás, de tíz perccel visszadátumozták az érkezési időt, bár valójában csak 5 percet várakoztunk. Jól kicentiztük, 5 óra 55 perc alatt tettük meg a 22 kilométert. Szoros volt, de abszolút a mi hibánk, tényleg elfelejtettem, hogy a teljesítménytúra az rohanós műfaj, nem fér bele a húszperces ebédszünet. Összességében élveztem, jó idő volt, szép helyeken jártunk, hazai terepen, sok túratárssal, de jobban szeretem már a kicsit lassabb tempójú túrázást, ahol van idő szétnézni és élvezni a látványt.