Meglehetősen későn, október elején jutottunk csak le a horvát tengerpartra, ezúttal egészen lent jártunk délen. Szállásunk Brelában, a kis üdülőfaluban volt. Sokáig gondolkoztam, nem lenne-e jobb megint Dragéba menni, hiszen ott olyan csodálatos a tenger, de a többiek meggyőztek (meg én is magamat), hogy nem lehet mindig ugyanoda menni, új helyeket kell felfedezni. Utólag egyáltalán nem bántam meg, csodálatos helyeken jártunk.

2024. október 1. kedd
Az nem kifejezés, hogy fáradtan értünk a találkozópontra Veszprémbe ezen a reggelen: az előző hétvégénk egy őrület volt. Szombaton Kecskeméten voltunk lakodalomban, másnap reggel uzsgyi vissza Pestre, majd pár óra múlva már buszon ültünk Bécs fele, és este The Kiffness koncertjén énekeltük, hogy “they’re eating the cats“. Hétfő reggel már robogtunk is Pestre, ahonnan pár óra pihenés és egy heti nyaralásra való pakolás után elautóztunk Zircre, hogy az éjszakát már az indulóhelyhez közel töltsünk. Kedd reggel leparkoltam Veszprémben a Gyöngyöt, átpakoltunk Dave kocsijába, és a tervezettnél kicsit később, de még időben elindultunk Horvátország fele. Egészen szürreális volt a tengerparta igyekezni, amikor reggel még láttam a leheletem, és a Bakonyban már fűteni kellett.

Az út jó hangulatban telt, úgy tűnt, gyorsan haladunk. Többször megálltunk tölteni az autót (elektromos lévén), ilyenkor jólesett kicsit járni, de nem panaszkodom, útközben rendesen kihasználtam az első ülés masszázs funkcióját. Nem volt nagy forgalom: hétköznap is volt, meg ilyenkor csak a hozzánk hasonló bolondok indulnak neki a tengernek. Annyira elhittük, hogy szuperül állunk idővel, hogy csak sikerült irtózatos késést összeszednünk: Zadar után meg akartunk állni bevásárolni, de az első Plodine raktárazás miatt zárva volt, ezért el kellett gurulnunk egy másikhoz. Ott aztán vérszemet kaptunk, úgy vásároltunk, mintha egyszerre kéne az egész hétnyi kaját és piát megvenni. Ezután még egyszer kellett autót is tölteni, és Brela még majdnem 200 km távolságra volt. Ekkor másodszor is szóltam szállásadónknak, hogy később érkezünk, reméltem, hogy nem fog haragudni.

Este 9-kor végül begurultunk a Villa Nede elé, ami egy többszintes apartmanház. Szállásadónk nem neheztelt, bár egy szavát sem értettük, mert végig horvátul beszélt, de készségesen megmutatta az apartmant. A legfelső emeleten laktunk, két hálószoba, szobánként saját fürdő, plusz egy extra mosdó, konyha, nappali, és egy nagy terasz elképesztő kilátással a tengerre, amiből akkor még nem láttunk semmit, mert már besötétedett. Az egyetlen, ami miatt kicsit mérgelődtem, hogy bár direkt rákérdeztem előre, az autót nem tudtuk tölteni, a bácsi egy megkérdőjelezhető állapotú hosszabbítóval próbálta orvosolni a helyzetet, de az autó mondta azt, hogy köszi, ebből inkább nem ennék. Megoldottuk végül nyilvános töltőknél, de az nyilván extra pénz, és célzottan olyan szállást kerestem, ahol lehet autót tölteni. Utólag nem bánom, mert amúgy a szállás döbbenetesen olcsó volt (363 euró 6 éjszakára 3 főnek, fejenként 50.000 Ft alatt megállt a szállásköltség összesen, ami hihetetlen), és minden más igényünknek megfelelt, de aznap este kicsit morogtam emiatt.

Üldögéltünk még a teraszon, egy-egy ital társaságában bámultunk bele a sötétségbe. Sejtettük, hogy szép helyen vagyunk, de meg kellett várnunk a reggelt, hogy meg is bizonyosodjunk erről.

2024. október 2. szerda
Tudtuk, hogy az előző napi utazás után kelleni fog a pihenés, úgyhogy könnyedre terveztük a napot: lemenni a partra, lazulni, napozni, fürdeni, megtervezni a többi nap programját.

Reggel a kilátás az erkélyről felülmúlta a legvadabb elképzeléseimet is: velünk szemben a tenger töltötte be a láthatárt Brač és Hvar szigetével, a partba a Dinári-hegység sziklái szaladtak bele, a ház mögött pedig égigérő, fehér hegyek magasodtak.

Innentől semmi rossz érzésem nem maradt a helyszínválasztással kapcsolatban: a település és a szállás is tökéletes volt.

Meleg, de szeles időnk volt, tartottam tőle, hogy mi leszünk az egyetlen elvetemültek, akik megpróbálkoznak a haragos hullámokban fürdéssel, de nem így volt. Lesétáltunk a partra, onnan is eszméletlen volt a látvány: a dühöngő tenger ki-kicsapott a sétányra, a hegyek csúcsain a távolban felhők ültek, körülöttünk örökzöld fák, agavék, nyíló mediterrán virágok.

Megkerestük a strandot, ami ha tele nem is volt, de akadtak a parton napozó emberek, páran a vízbe is bemerészkedtek. Mi is felbátorodtunk, és bár a parttól nem nagyon távolodtunk el, a hullámok félelmetesen erősek voltak ugyanis, de nem is kellett – gyorsan mélyült a víz, és így is tudtam halakat nézegetni a búvárszemüvegemen keresztül. Talán a hullámzás miatt, de sok hal úszkált a part közelében, azt is sikerült végignéznem, ahogy egyikük megpróbálja megkóstolni a lábam, szerencsére nem sikerült neki. Felváltva napoztunk és fürödtünk, esküszöm kicsit le is pirultam.

Naplementére persze befelhősödött az ég alja, azért így is kikukucskált rajta a nap, de azt már egy koktélbár teraszán néztük végig.

Este Fox főzött nekünk egy penne arrabiátát, amit az erkélyen eszegettünk meg. Tökéletes, semmittevős nap volt.

2024. október 3. csütörtök
Előző nap láttuk a Biokovo nemzeti park skywalkjának a reklámját a strandon, el is határoztuk, hogy felkeressük. Makarskában töltöttük az autót, addig a helyi Kauflandban bevásároltunk, és kipróbáltuk a horvát üvegvisszaváltást, ami meglepően hasonlatos volt a hazai viszonyokhoz: itt is azzal indult a dolog, hogy egyik gép sem működött, és hatalmas zsákokkal álltak sorban az emberek, de mire kifele igyekeztünk, újra működtek, és egy hajléktalan néni megszakította a visszaváltást, és odaengedett minket, hogy azt a pár üveget bedobálhassuk, kedves volt tőle.

A hegyek látványa már a parkolóból is lenyűgöző volt, pláne, hogy felhőkorona ült a tetején. Csöpögött az eső, és csak reménykedni tudtunk, hogy a kilátópontról látni fogunk egyáltalán valamit. Pár kilométer után megérkeztünk a nemzeti park bejáratához, ahova online kellett megvenni a belépőt, idősáv kiválasztásával. Nyáron ezt talán komolyabban veszik, most simán bejutottunk kicsit hamarabb is. A hegyre egysávos, szerpentines hegyi út vezet, és csak 300 méterenként vannak kiállóhelyek, ezért fontos, hogy egyszerre ne legyen túl sok autó a területen, óránként 20 autónyi jegyet adnak csak ki. Még így, szezonon kívül is többször előfordult, hogy jöttek velünk szembe, el se merem képzelni, milyen lehet ez nyáron.

Az út meredeken emelkedett, a hegy oldalában kanyarogtunk. A csenevész erdőben augusztus elején tűzvész pusztított, amit egy gondatlan méhész okozott, aki a méhkas füstölése után nem oltotta el elég alaposan a tüzet, ami rakott. A fák egy részének fekete volt a törzse, és nem a közelgő ősz miatt barnultak be a leveleik. Félelmetes látvány volt, de biztos vagyok benne, hogy újraindul majd itt az élet.

Akkor lett igazán mókás az autóút, amikor dugóba keveredtünk: egy tehéncsorda állta el az utat, és nem úgy tűnt, mintha tovább akarnának állni. Valószínűleg csak megzavarta őket a szembeforgalom, mert pár perc várakozás után sorba rendeződtek, és megindultak felfelé, bár pont az út közepén haladva. Volt, aki úgy döntött az autósok közül, hogy inkább visszafordul, mi miután a szemből jövők elhaladtak, beálltunk a csorda mögé és gyökkettővel követtük őket, aztán egy ponton sikerült az előzés. A lefele úton láttuk őket békésen legelészni az útmenti réteken.

Pár perc múlva a kilátónál voltunk, ahol csak néhány másik autó parkolt. Iszonyat szél fújt, és vagy 10 fokkal hidegebb volt, mint a tengerparton, pulcsit és kabátot is vettünk, és így is teljesen lefagyott a kezem.

A kilátó 1228 méteres magasságon van, és a kör alakú híd üvegből van, az alján és az oldalán is át lehet látni. Hű, nincs tériszonyom, de itt azért nekem is liftezett a gyomrom. Az üveg egy dolog, az nem is zavart volna, de minden tiszta víz volt, csúszott, és fújt a szél. Láttam magam előtt, ahogy elcsúszok, felkap a szél és lerepülök. Ennek ellenére kétszer is körbementem!

Kicsit még folytattuk az utat Horvátország legmagasabb aszfaltozott útján, de egy ponton visszafordultunk, mert nem tudtuk, hova visz. Akartunk inni egy forró italt az étteremben, amit útközben láttunk, de a hegyen csak készpénzzel lehetett fizetni, azt meg pont elfelejtettük elhozni. Visszagurultunk a bejárathoz, aztán Brelába. Mivel egész nap hol csöpögött, hol nem, az estét ezúttal a nappaliban töltöttük horgolással és iszogatással.