Nem tudom, hogyan sikerült eddig úgy túráznunk Budapest környékén, hogy a Vadálló-kövekhez és a Prédikálószékhez nem jutottunk el, de eddig így volt. Ezért is örültem meg nagyon, amikor láttam, hogy bár a pénteki Legény-barlangos ottalvós bulit elmosta az eső, helyette vasárnap pont ide készülnek a kószák. Át is szerveztem gyorsan a napomat úgy, hogy tudjunk menni.

2025. április 27. vasárnap
Útvonal: Dömös – Malom-völgy – Szentfa-kápolna (Kaintz György-forrás) – Vadálló-kövek-gerinc – Prédikálószék (Szent László-kereszt) – Király-kúti-nyereg – Szőke-forrás-völgy – Dömös, Táv: 15 km

Bár a többiekkel terveztünk menni busszal, de előző este kiszámoltuk, hogy ha autóval mennénk, ugyanakkor (vagy picit később) kéne otthonról elindulnunk, mint amikor a busz kigurul Újpest-Városkapuból, ezzel nyernénk majdnem egy óra extra alvást és kényelmesebb készülődést, ráadásul gyorsabban is odaérnénk. Mivel amúgy is későn kerültünk ágyba, inkább ezt az opciót választottuk, és milyen jól tettük: reggel nem kapkodtunk, Szentendre után nagyon békés, szerpentines erdei utakon jutottunk el Dömösig, a hajóállomás ingyenes parkolójában még rengeteg hely volt, és míg a többiek odaértek, volt időnk ámulni a hömpölygő Dunán.

Kis késéssel megérkeztek a kószák is, fotózkodtunk egyet a Duna-parton, aztán elindultunk a falun keresztül a Macskások-Nyilasok dűlő felé (mi ez a név? 😀 ) alaptábort keresni. Már a túra legeleje is nagyon szép volt, a Dömösi-Malom-patak mentén közelítettük meg az éttermeket, és a Szentfa kápolnánál bukkantunk ki.

Először a Rám-szakadék fogadóépülethez mentünk, ami pár éve nyílt, és kávézó üzemel benne, de nem volt nyitva (később sem találtuk nyitva, amikor már a túrából visszafele jöttünk), ahogy a lángosozó sem, és a Vadfalóban is azt mondták a konyhás srácok, hogy csak 11-kor nyitnak, de a tulaj szerencsére a közelben volt, és megnyitotta nekünk a kis bódét, így nem maradtunk kávé nélkül, és bár csak a hozott szendvicseinket, de tudtunk reggelizni is.

Jóllakottan, kalandokra készen indultunk neki a túrának, ami természetesen azzal kezdődött, hogy másztunk, aztán még meredekebben másztunk, aztán nagyon meredek, sziklás domboldalon másztunk, de annyira nem volt vészes, mint amilyennek elsőre tűnt.

A kilátás pedig egyre bámulatosabb lett, ahogy egyre magasabbra kerültünk: először csak néhány magasabb sziklafalra láttunk rá, aztán az alattunk fekvő völgyre, végül a teljes Börzsöny, egy kis Szlovákia, és még a Duna is elénk tárult.

Megérkeztünk a Vadállókövekhez, ezekhez az őrtoronyhoz hasonlító sziklákhoz, amelyek mindegyikét meg kellett mászni természetesen, bár eltérő mértékben. Én csak addig másztam, ameddig biztonságosnak éreztem, nem akartam én lenni a túrázó, akihez a hegyi mentőket kell hívni. 😀 És egy ponton túl szinte mindegyikről majdnem ugyanolyan volt a kilátás is.

Az út azért nem annyira egyszerű, nagyon kezdőknek, kényelmes erdei utakhoz szokottaknak csak akkor ajánlanám, ha van bennük nyitottság és kalandvágy egy nehezebb terepre, de családok is gond nélkül haladtak el mellettünk gyerekekkel, kiskutyával, kellő odafigyeléssel azért nem lehetetlen bejárni. Egy szegény biciklissel is találkoztunk, aki már csak cipelni tudta a bringáját, tekerni lehetetlen lett volna, és minket kérdezett, meddig ilyen még az út, és hol van a rendes bringaút. Egy völggyel odébb valóban van, de már a csúcs sem volt annyira messze, akár elvihette volna már odáig is, de valószínűleg visszafordult, mert nem láttuk többet. Később ellenőriztük, és van olyan app, amelyik bringázhatónak jelölte ezt az útvonalat…

A Prédikalószéknél nagy volt a tömeg, egy padot azért sikerült vadásznunk. Megebédeltünk, aztán felmásztunk a méltán híres kilátóba, ahonnan kétségtelenül a legszebb kilátás nyílik a Dunakanyarra. Az itteni webkamerán keresztül szoktam figyelni, ha éppen sarki fény van az ország felett, és néha csak úgy is rá szoktam nézni, annyira szép. Szobtól Kismarosig végigkövethető a Duna, a visegrádi vár, a kis települések a part mentén.

Innentől lefele mentünk, vissza egészen Dömösig a Szőke-forrás-völgyön keresztül. Nagyon vadregényes kis szurdok volt ez, alattunk a mélyben a sziklafal alatt kanyargott a kis patak.

A Vadfalóban még megálltunk. A csapat nagyja szaladt tovább, hogy elérje a következő buszt, mi hármasban megkávéztunk, Fox és Melian ettek egy túrógombócot, én limonádéztam, aztán visszasétáltunk a hajókikötőbe a kocsihoz. Hamarabb hazaértünk így, mint a társaság buszos része; mikor a buszuk begurult Újpest Városkapuhoz, mi már a lakásban voltunk. Nagyon szép túra volt, csodaszép helyeken jártunk, és kellemesen elfáradtunk. És végre jártunk erre is.