2024. augusztus 25. vasárnap
A szállásunk foglalásakor láttam, hogy extra szolgáltatásként szerepelt a takarítás, amit opció volt nem kérni. Indokolatlanul drágább lett volna vele az apartman, ezért úgy döntöttünk, megoldjuk inkább mi. Így is lett, az amúgy is szokásos összepakoláson túl még letöröltük a felületeket és felmostunk, de szerintem szebb állapotban adtuk vissza a szobát, mint ahogy kaptuk. A hátizsákjainkat még beraktuk a hostel csomagmegőrzőjébe, aztán egy kisebb városnézésre indultunk a környéken.

Még előző este teljesen véletlenül vettem észre a térképen, hogy pár utcával odébb van egy cicás kávézó, a Purrfect Café. Nagy elánnal odasiettünk, hogy a reggeli kávénkat ott fogjuk meginni, de a személyzet letörte a lelkesedésünket: nem volt szabad hely éppen, és pár órával később, fél 2-re tudtunk egy félórás cicázásra feliratkozni. Úgy voltunk vele, hogy addig akkor sétálgatunk, de a helyi macskákkal meg akarunk ismerkedni mindenképpen.

Pár perc sétára volt csak a lépcsősor, ami felvitt a Skansen Kronanhoz, ami a ‘korona erődje’. A toronynak van egy ikertesója, mindkettő azért épült 1687-ben, mert volt két olyan domb a városfalon kívül, ami közvetlenül a városra nézett, és remekül el lehetett tüzérségi erőket helyezni rajtuk. Nyilván a göteborgiak nem akarták, hogy bármilyen ellenség használni tudja őket – inkább felhúzták rájuk az erődöket. Valójában sosem támadták meg a tornyokat (pedig a Skansen Kronannak 23 ágyúja volt!), és nem is kellett őket fegyveres összecsapásban használni, de erődemonstrációnak biztosan jó volt. A 19. században börtönként működött, aztán a 20. században katonai múzeum volt, ma pedig rendezvényekhez adják bérbe.

Felmásztunk a parkon keresztül a domb tetején lévő masszív építményhez. Naivan azt hittük, be is jutunk, de éppen egy rendezvényt tartottak benne, és most már tudom, hogy csak előre lefoglalt vezetett túrán látogatható. A kilátást azért megnéztük, a város nagyjára ráláttunk.

A Haga-negyedbe sétáltunk le, ami Göteborg óvárosi hangulatú része: faházak állnak a sétálóutca két oldalán, kávézók, szuvenírboltok, minden turista eljön ide körülnézni. Pedig annak idején a munkásosztály lakott itt, és nem volt egy jó hírű környék. Az 1960-as években született egy városrendezési terv, melynek keretében a Haga-negyed házainak nagy részét lebontották volna, de szerencsére létrejött egy helyiekből álló ellencsoport, akik azért lobbiztak, hogy inkább újítsák fel a romos épületeket, és maradjon meg az eredeti utcakép. Mint látható, megmaradt.

Miután megvettünk minden szuvenírt, amit szerettünk volna (és amit még elbírt a pénztárcánk), beültünk a Café Husaren – Home Of Hagabullenbe. Ez egy békeidőkbeli hangulatot árasztó kis kávézó, ami nagyon népszerű a turisták körében, mi is alig találtunk helyet. Arról híres, hogy akkora fahéjas csigát készítenek, ami beterít egy nagyobbfajta lapostányért. Fox betolt egyet, én sajnos nem tudtam megkóstolni, gluténmentes opció nem volt belőle. Vicces volt látni a szomszéd asztalnál az aprócska ázsiai lányokat, ahogy küzdenek a hatalmas péksütivel, de láthatóan nagyon lelkesen fogyasztották.

Sietnünk kellett, mert közeledett a fél 2, nem akartunk lemaradni a cicázásról. Sikeresen be is jutottunk, kifizettük a belépőt (részben ebből tartják fenn a helyet), leadtuk a süti- és kávérendelést, és beengedtek minket a cicaszobába. Ahogy az lenni szokott, a macskák csodaszépek voltak, de utáltak mindenkit, nem igazán lehetett őket megsimogatni. A gyönyörű perzsacica egy szék alatt fetrengett leginkább, tudva magáról, hogy mindenki őt akarja megnyunyorgatni, de ha egy picit is hozzáértél, már fújt és odébbállt. Egyszer a közelembe jött mégiscsak, és egy kicsit meg tudtam simizni, természetesen onnantól engem is utált. Egy örökmozgó macska meg folyton kiszökött a dupla ajtón (!), pedig mindenki figyelmét felhívták rá, hogy figyeljenek oda, de egyszerűen olyan volt, mint a villám. Mellettünk is elsurrant, utána már csak úgy nyitottam ajtót, hogy valakit megkértem, fogja addig, amíg kijutunk.

Visszamentünk a hostelbe a táskáinkért, aztán már csak a reptérre kellett eljutnunk. Ezúttal is a Flygbussarna járatával mentünk, aztán a gépünk is időben felszállt. Teljesen indokolatlan módon mindhárman ablak mellett ültünk (persze szanaszét szórva a gépen), mindenki tudott nézelődni a hazaúton. Budapestre érkezve azonnal megcsapott a hőség, a kellemes 17 fokból megérkeztünk a 35 fokos hőségbe. Azonnal vágytunk vissza a hűvös északra…