2025. március 28. péntek
Mivel még az odautat sem pihentük ki, és Velence is egy húzós kirándulás volt, ezt a napot pihenésre szántuk, amikor nem kell korán kelni, lehet lustálkodni. Az egyetlen program az umagi nagybevásárlás volt, este pedig shaksukát főztünk és vacsoráztunk.

2025. március 29. szombat
Szlovéniába tettünk egy egész napos látogatást, főleg a természetet jártuk. Első megállónk a Črni Kal erőd volt Koper közelében.

A 11. század óta a sziklaperemen tetején csücsülő romokhoz igen meredek és keskeny autóút visz fel a faluból, a murvás parkolótól viszont tíz perc séta után már el is értük. Az erődöt és a sziklafalat egy kis híd köti össze, tériszonyosoknak nem igazán ajánlanám, nekem is összeugrott tőle kicsit a gyomrom.

A várrom egy 30 méter magas sziklafal szélén áll, és egykor csak egy felvonóhídon lehetett bejutni. Egy bizonyos I. Ulrik őrgróf építtette (ha jól sejtem, ő azonos I. Béla Zsófia nevű lányának férjével). Stratégiailag remek helyen áll: a Rižana-völgyet teljesen belátni, és még Koper és a tenger is megfigyelhető, sőt, Trieszt is, ezenkívül pedig kereskedelmi útvonalon is állt. Nem csoda, hogy a velenceiek a 14. században elfoglalták, később aztán a Habsburgok is harcba szálltak érte, sikerrel. 1615-ben az uszkók háborúban elpusztult, nem építették újra.

Látni még a 2004-ben átadott Črni Kal viaduktot is, ami Szlovénia leghosszabb (1065 m) és legmagasabb (95 m) viaduktja. (Összehasonlításként: a Kőröshegyi völgyhíd 1872 m hosszú és 88 m magas.) Hogy a kilátást érdekesebbé teszi vagy belerondít, az egyéni ízlés kérdése, de mindenképpen látványos építmény.

A hatalmas sziklatömb, melyre a vár is rácsatlakozik a kis híddal, Szlovénia második legnagyobb mászóterületeként ismert népszerű mászóhely. Ottjártunkkor is sokan másztak éppen.

Nevezetes még a Črni Kal falu ferde tornya: a Szent Valentin templom harangtornyát a 17. században építették, és földomlás miatt kezdett el megdőlni.

A padoknál eszegettünk egy kis tízórait, aztán visszaszálltunk az autóba és továbbgurultunk az a Krížna-barlang felé. Márciusban hétvégente délután 3-kor indul vezetett túra, arra akartunk becsatlakozni. Egy nagyon szép erdei úton értük el a barlang bejáratát. Korán érkeztünk, nem is volt még ott rajtunk kívül senki, de ezt betudtuk az esőnek. Mikor a túravezető előkerült, elmondta, hogy lent járt a barlangban, és sajnos a fő attrakció, a barlangi tavon csónakázás elmarad, mert a sok eső miatt megközelíthetetlenek a tavak, túl magas a vízszint. A szárazon bejárható részeket meg tudta mutatni, cserébe a jegyár is kedvezőbb volt. Kicsit elkámpicsorodtunk, mert a csónakázás nagyon jó móka lett volna, de ha már ott voltunk, úgy voltunk vele, hogy megnézzük, amit lehet. Igen ám, de csak készpénzzel lehetett fizetni, nekünk meg nem volt eurónk, úgyhogy még el kellett rohannunk a legközelebbi faluba, Ložba az ATM-hez, de szerencsére időben visszaértünk.

Egy 400 méteres szakaszt jártunk be, és már ehhez gumicsizmát kellett húznunk. A Krížna egy természetes barlang, nincs se kiépített járda, se elektromosság, zseblámpákkal világítottunk a sötétben. Ez Szlovénia leghosszabb vízi barlangja, 22 tó található a mélyben, amik egyébként a hosszú, hétórás túra során mind végigjárhatók. A rövid túrán az első két tavat látogattuk volna meg. Egyetlen száraz bejárata van, amin mi is lejutottunk, az összes többi víz alatti.

A barlangban denevérek teleltek éppen, láttuk is őket a sziklákon lógni, nagyon picik voltak! Láttunk még falfirkákat a 19. századból, amik akkor kerültek oda, amikor a bejáratot még nem zárták le, és bárki szabadon besétálhatott.

Nem jellemző a cseppkő, de azért akadt. A víz folyamatosan ömlött be a mennyezeten keresztül, a hangja nagyon megnyugtató háttérzajt biztosított még úgy is, hogy félelmetes volt belegondolni, hogy akár fel is tölthetné a járatokat.

Talán az egyik legérdekesebb, amit a túravezetőnk mutatott, az a barlangi medvékhez kapcsolódik. A barlang egyik ágban kétméteres barlangi medvék éltek, a csontjaikból láttunk egy bemutatót, sőt, némelyik szikladarabon látni lehet, hogy merre vonultak, mert a szélük lecsiszolódott az állandó mozgolódástól.

A túra legvégén a megduzzadt barlangi patak állta utunkat, hihetetlenül erős sodrással zúdult a víz… na itt kellett volna átkelnünk ahhoz, hogy a tavakhoz jussunk, hát teljesen esélytelen lett volna megpróbálni.

A visszaúton egyszer lekapcsoltuk a lámpáinkat, és megtapasztalhattuk a végtelen sötétséget – félelmetes érzés, amikor annyira sötét van, hogy mindegy, nyitva van-e a szemed vagy sem, pontosan ugyanannyit látsz.

Bár a csónakozást azóta is sajnálom, így is érdekes volt a túra. Kifejezetten tetszett, hogy nincs kiépítve odabent az út, sokkal autentikusabbnak hatott így a föld alatt járni. A legfőbb oka ennek, hogy a barlang regenerálódni tudjon a látogatások után, amit teljesen jogos érvnek tartok.

Vettünk még egy kis szuvenírt, aztán a parkolóban odajött hozzám az egyik lány a csoportból, és nem kis meglepetésemre magyarul szólított meg. (Az nem lepett meg, hogy Szlovéniában magyar szót hallok, inkább az, hogy hallhatóan nem az anyanyelve volt a magyar, és hogy csak ekkor fedte fel magát – remélem semmi kínosat nem mondtunk, amit érthetett.) Elmesélte, hogy az aznapi hosszú túrára jött volna, de azt is lemondták a víz miatt. (Hosszú túra minden nap csak egy indul, legfeljebb négy fővel, és évente maximum ezer látogatót fogadnak. Hónapokra előre tele szokott lenni a naptár erre a túrára, ezért is fájdalmasabb, ha lemondják.)

Javasolt néhány látványosságot a Škocjan-völgyben, ahova amúgy is terveztünk menni, de így megerősödtünk abban, hogy érdemes megnézni. Autóval jött mögöttünk, megmutatta, hol érdemes megállni, és hol kell rátérni az ösvényre, nagyon kedves volt tőle. És tényleg megérte ezt a kitérőt megtenni: a 42 méter magasan álló “Kis természetes híd” (tényleg ez a neve: Mali naravni most) elképesztően csodálatos volt, szinte földöntúli: a mészkőhíd alatt a Rak folyó vize csak úgy zúgott és dübörgött. Szinte el se hinni, hogy ez egy természetes híd, annyira tökéletes.

Kicsivel lentebb ugyanez a folyó újra felbukkant a Zelše-barlangban, oda nem teljesen ereszkedtünk le, mert kőomlás veszélye állt fenn, az eső is esett, minden csúszós volt.

A Škocjan-völgy egy karsztvölgy, ami úgy alakult ki, hogy először csak töbrök borították a karsztmező felszínét, aztán a föld alatt húzódó barlang mennyezete szép lassan beomlott. A Rak folyó egykor teljesen földalatti folyó volt, ma a völgy egyik végében, a Planina-barlangnál felszínre tör, két kilométer hosszan kanyarog, majd a völgy másik végén, a Takács-barlangban (a Nagy természetes hídnál) újra visszajut a föld alá.

Sétálgattunk egyet a környéken, aztán átgurultunk a völgy másik végébe. Számomra borzasztóan furcsa, hogy egy természetvédelmi területen simán lehet autózni. Megnéztük Takács-barlangot a magasból, és a közelében álló Szent Cantianus templom romjait. A templomot a 17. század elején építették gótikus stílusban, és egy település is állt körülötte, de a 19. század elején eltűntek a lakói, és csak a romok maradtak.

Úgy érzem, éppen csak egy ízelítőt kaptunk a völgy szépségéből, és napokat el lehetne tölteni túrázással. Irigyeltem is a lányt, aki útbaigazított, az ő szállása a völgyben volt, és napokra maradt. Egyszer talán vissza kéne menni jobban körülnézni.

Hazafelé még megálltunk Koperben tölteni az autót, este pedig kitaláltuk a másnapi trieszti programot. Az óraállítás miatt hamarabb mentünk aludni, hogy legyen időnk kipihenni magunkat.