A 2025-ös év egyik legcsodálatosabb híre, hogy közvetlen járatot indított a Wizzair Budapest és Tallinn között. Amikor jó tíz éve elkezdtem az észt szakirányt az ELTE-n, már akkor is úgy emlegették, hogy régesrég volt repülőjárat az észt fővárosba, de nem nagyon volt rá kilátás, hogy valaha is újra lesz. Az évek során aztán ha mentem, változatos átszállásokkal jutottam el Tallinnba: Varsó, Helsinki, Stockholm, Riga… most végre csak fel kell ülni egy gépre, és huss, két óra alatt ott is vagyunk… Nem volt kérdés hát, hogy a már hagyományosnak számító éves karácsonyi vásár látogatásunk célja mi lesz, pláne hogy nagyon régóta szerettem volna megnézni a tallinni karácsonyi vásárt , amit Európa egyik legszebbjeként tartanak számon. (És mint tudjuk, az észtek szerint náluk állt az első karácsonyfa.) Jóanyám, kishúg, Fox én én utaztunk el egy hétvégére Észtországba.

2025. december 13. szombat
Bizony, a születésnapomon utaztunk. Reggel még az előző esti ünneplésből megmaradt tortát ettük, majd elindultunk a reptérre. Gyorsan átjutottunk a securityn, még volt idő ennem sajtrudakat a Burger Kingben, aztán már ki is írták a kaput. Ez volt a második járat, ami Tallinnba repült, talán ezért nem sikerült helyesen kiírni a város nevét, egy n-lemaradt a végéről, és Tallin lett belőle az információs táblán.

Úgy tűnt, sokak érdeklődését felkeltette az új desztináció, a gép ha tele nem is volt, de közel állt hozzá. Eredetileg folyosó mellett ültem idegenek mellett, de mikor elmentem mosdóba, láttam, hogy az első sorok foghíjasak, be is foglaltam az egyik üres sort. Pont a Tátra felett repültünk el, azt végignéztem, aztán összeszedtem a gép hátuljából jóanyámat, aki középen ült random társaságban. Fox és kishúg egymás mellett ültek (kishúgnak külön, később vettük a repjegyet, és hármunk becsekkolása után Fox mellé ültette a véletlenszerű üléskiosztás – ezek szerint a Wizz sorban tölti fel a helyeket, de persze az együtt foglalókat szétdobálja.)

Már kezdett sötétedni, mikor Tallinn közelében jártunk, pedig még csak helyi idő szerint négy óra volt. Próbáltuk kisilabizálni, van-e hó, de csak néhány fagyott foltot láttunk. Elrepültünk az óváros mellett, jóanyám már akkor lelkendezett, hogy milyen szép ez a város.

Az rögtön feltűnt a gépről lesétálva, hogy itt bizony hideg van, rendes hideg. A reptérről 2-es busszal mentünk a szállásunkra, amire alig fértünk fel: jegyet érvényesíteni csak az első ajtónál lehet bankkártyával, de akik felszálltak, nem akartak a busz belsejébe menni. Nagy nehezen felszuszakoltuk magunkat, igaz, Fox már csak hátul tudott felszállni, de ahogy haladtunk a központ felé, ürült a busz, a Kaubamaja után Foxot is újra elértük.

A Tõnismäginél szálltunk le, a szállásunk a City Premium néven futó apartman volt egy látszólag nemrégiben épült apartmanházban. Szállásadónk kis késéssel futott be, addig fagyoskodtunk egy kicsit, de aztán nagy lendülettel, villámgyorsan átadta a kulcsokat és magunkra hagyott minket. Az apartman tágas, három hálószoba és két wc is van benne, plusz egy fürdő és zuhanyzó. Az ablakban már világított a tipikus skandináv karácsonyi csillag. Lepakoltunk, kicsit pihentünk, aztán az időnket alaposan kihasználva nyakunkba vettük a várost.

Mindenki meglehetősen éhes volt, ezért először csak elhaladtunk a karácsonyi vásár mellett, de már akkor láttam, hogy ez mesés lesz. A Margheritha olasz étterembe igyekeztünk, ahol egyszer már ettünk pár éve. Éppenhogy sikerült elcsípnünk egy asztalt, ami nem is rendes étkezőasztal volt, hanem alacsonyabb, kanapékkal körberakott beszélgetős hely, de az is megfelelt nekünk, csak jussunk ételhez. Annyira megtetszett, hogy már akkor sem ültünk át, amikor felszabadult rendes asztal.

Olasz étteremhez méltóan tudtak gluténmentes pizzát és tésztát is készíteni, sőt, még gluténmentes sörük is volt. Egy ötsajtos pizzát ettem, amit sörrel öblítettem le. Ittunk egy rövidet is, én sok év után újra megpróbálkoztam a Vana Tallinn-nal (fú de fáj, hogy ezt kötőjellel kell toldalékolni), ami egy fűszeres rumlikőr, de ezután sem lesz a kedvencem. Bíztam benne, hogy csak fel kell nőni hozzá, de nem, egyszerűen nem finom.

Vacsora után a karácsonyi vásárba siettünk, ami tényleg hihetetlenül bájos: sokkal kisebb, mint a budapesti, értelmes termékeket árulnak (gyapjú sálak és kesztyűk, sapkák, díszek) rengetegféle forralt bort lehet kipróbálni (almás-sütőtökös, vana vallinnos, kékáfonyás). Az árusok gyűrűjének közepén állt az ízlésesen feldíszített karácsonyfa, a régi városháza épületével a háttérben igazán képeslapra illő látvány volt. A színpadon éppen koncert zajlott, karácsonyi dalok szóltak. Sokan voltak, ez tény, de messze nem annyian, mint a prágai vagy budapesti vásárokban, gyorsan sorra kerültünk.

Kis kitérőt tettünk, és elsétáltunk a legközelebbi Prismáig, ahol megvettük a legszükségesebb élelmiszereket, mint a bivalyerős észt mustár, a sinep és az észt túrórudi, a kohuke. Na jó, reggelihez valót is beszereztünk azért. Visszasétáltunk a szállásra, még iszogattunk és beszélgettünk, aztán mindenki eldőlt aludni. Nagyon reménykedtünk, hogy másnapra lesz hó.