Tavaly is a kószákkal tartottunk az év első közös túráján, idén is folytattuk ezt a hagyományt. Annál is inkább, hiszen végre értékelhető mennyiségű hó esett az év elején, ami aztán hetekig meg is maradt, és naná, hogy ki kellett használni az alkalmat egy kis havas sétára. Fox kevésbé volt lelkes a hideg és a koránkelés miatt, de meg tudtam győzni, hogy jó lesz.

2026. január 11. vasárnap
A Moszkva/Széll Kálmán téren volt a gyülekező reggel 9-kor, onnan villamosoztunk Hűvösvölgybe, aztán busszal értük el Nagykovácsit. A település elején leszálltunk, hogy alaptábort tarthassunk a Tandem Könyvesbolt és Kávézóban. Még volt egy kis idő nyitásig, de kedvesen beinvitáltak minket, hogy ne fagyoskodjuk odakint. Egy meglepően nagy térbe jutottunk, a harmadik helyiségben pakoltunk le régi fotelekbe és székekbe, körben mindenhol könyvek, végtelenül kedves a kiszolgálás, nagyon hangulatos kis hely.

Ittam egy forralt bort, és még enni is tudtam, volt gluténmentes túrós pitéjük, ami nagyon finom volt. Természetesen nem hagytam el a boltot üres kézzel, egy Piroska és a farkas témájú cipzáros kenyértartó szütyővel és Andrus Kivirähk Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét című kötetével távoztam. Ez utóbbinak különösen örültem, mert nagyon régóta kerestem, szinte sehol nem lehet kapni már, erre teljesen váratlanul elém bukkan egy kis könyvesboltban! Meggyőződésem, hogy rám várt.

Eléggé nehezünkre esett elindulni a hidegbe, annyit “csaltunk” is, hogy a központba busszal mentünk (Nagykovácsi elég hosszú falu). A település végén, a keresztnél fordultunk be a földútra, ami a zöld jelzésen bevitt minket az erdőbe. Nagyon élveztem a hóban járást, láthatóan mások is, találkoztunk szánkós családokkal, síelőkkel.

Az eredeti terv a következő volt: Nagykovácsi – Vasvári-nyereg – Zsíros-hegy – Ilona-lak – Cseres-tető – Fehér út – Nagykovácsi. Ezt útközben módosítani kellett, mert egy ponton szűzhóban kellett volna utat törnünk magunknak, ami izgalmas expedíciónak hangzott, de reálisan nézve nem biztos, hogy annyira élveztük volna, ha sokáig tart – amire volt esély, mert az Ilona-lakhoz hivatalos turistaút nem visz, csak nem jelölt erdei út. Így jobb híján maradtunk a sárga kereszten, és addig mentünk, míg a sárga jelzést elértük, és visszafordultunk a falu felé.

Mindez leírva nem tűnik soknak, összesen tíz kilométert sétáltunk, de nagyon hideg volt, a hóban egy idő után minden lépésért küzdeni kellett, rendesen elfáradtunk már ebben is. Amikor megálltunk szusszanni és szendvicset eszegetni, akkor meg nagyon hamar elkezdtünk fázni, ami nem annyira tesz jót a lelkesedésnek. Aki a legkevésbé fáradt el, pedig a legtöbbet mozgott, az Vebi kutya volt, de tőle nem is vár mást az ember.

Nekem egyetlen problémám volt a túrával: kicsit hiányérzetem volt, hogy nem láttunk szép panorámát, csak egy helyen látszott a fák mögött a havas messzeség, de hát az Ilona-lak lett volna a kilátás, ahova nem tudtunk eljutni…

Nagykovácsiba visszaérve felmerült, hogy ebédeljünk a Nagy-szénás Menedékházban, de teljesen tele volt. A társaság nagy része visszasétált a központba egy másik étteremnél próbálkozni, mi páran túlságosan átfagytunk már, és a hazaindulás mellett döntöttünk. Nagykovácsinak baromi jó a közlekedése, hétvégén is negyedóránként járnak a buszok Budapestre, nekünk sem kellett sokat várni, de nagyon jólesett a meleg buszra felülni. Az arcom teljesen kiszáradt a számmal együtt, idén vettem észre, mennyire nem bírja a hideget.

Budapestre visszaérve Foxszal még beültünk a Bamba Marhába a Moszkván (sajnos a Zing bezárt, pedig oda akartunk menni). Éreztem, hogy nagyon kimerültem, folyamatosan egy kád forró vízre tudtam csak gondolni, de azért a hamburger jót tett. Otthon fürdés után ledőltem kicsit aludni, gondoltam egy-két órára ledőlök, erre hat (!) óra múlva tértem magamhoz, és még akkor is úgy éreztem magam, mint akit agyonvertek. Döbbenet, mennyire le tudja szívni az embert a hideg. De legalább rendes telünk van, nem panaszkodom!