Hagyomány már nálunk, hogy minden évben máshova megyünk karácsonyi vásározni az adventi időszakban. Eredetileg Edinburghba szerettünk volna utazni, és az odaútra még volt is megfizethető árú repülőjegy, de a visszaút olyan drága lett volna, hogy az már egyáltalán nem érte meg. Így esett a választásunk Belgiumra, fő attrakcióként pedig Bruges (sose tudom, hogy a francia Bruges vagy a flamand Brugge névváltozat tetszik jobban, mindenesetre a francia kiejtés meglepő módon jobban a számra áll).

2024. december 12. csütörtök
Csak péntekre kellett szabadságot kivennünk, csütörtökön elég volt egy kicsivel hamarabb letenni a munkát, és elbumlizni a reptérre. Wizzairrel utaztunk – meglepve láttuk foglaláskor, hogy Brüsszel két repterére is vannak járataik, mi a Brussels Zaventem Airportra érkeztünk, ami a város szélén fekszik és ahonnan egyszerűen, gyorsan vonattal eljutottunk a szállásunkra. A Midi vasútállomástól pár perc sétára található Mercure Hotel Brussels Centre Midiben volt a főhadiszállásunk a következő napokra. Az első estére nem terveztünk semmi programot, a központba bemenni más késő volt, a wellness részleg bezárt, úgyhogy csak leültünk a bárban és iszogattunk egy kicsit, közben tervezgettük a programunkat. Nem voltak kőbe vésett terveink, másnapra volt foglalt helyünk egy városnéző túrán, és azt tudtuk, melyik nap melyik várost akarjuk megnézni.

2024. december 13. péntek
A szülinapom! Ráadásul kerek szám, a 35. Nem töltöttük tétlenül, délelőtt 10-kor már a Grote Markton gyülekeztünk a Legends Tours ingyenes városnéző sétájára. A hoteltől 20 percet sétáltunk a fő térre, közben megkaptuk az első benyomásainkat a városról. Ami elsőre feltűnt, az a kaotikus, már-már balkáni közlekedési morál: állandó dudálás, kereszteződésekbe beragadó autók, piros lámpák ignorálása, gyalogosként extra óvatosan kell még a zebrán is átkelni. A Maurice Leminnierlaanon sétáltunk a tér fele, meglepően sok arab és afrikai üzlet mellett haladtunk el. Az épületek szépek és rendezettek, polgári házak, kis túlzással akár Budapest belvárosában is lehettünk volna, csak alacsonyabbak az épületek és kevésbé csicsásak a homlokzatok. A fő tér felé közeledve megcsapott a karácsonyi készülődés hangulata: szinte minden üzlet ünnepibe öltözött, a kirakatok köré fenyőt és égősort húztak, elképesztően szép volt. És akkor magáról a Grote Marktról még nem is beszéltünk… te jó éj, az a tér csodálatos!

Brüsszel területén már a kőkorszakban is éltek, az ókorban a Római Birodalom része volt, annak bukása után a Frank Birodalomhoz tartozott. A legendák szerint Szent Gaugericus 580 körül kápolnát emeltetett a Zenne folyó egyik szigetén, a Saint-Géryn. Brüsszel megalapítása 979-re tehető, amikor ezen a szigeten erődítményt építettek. A középkorban fontos kereskedelmi központ lett, a flamand városok (Gent, Bruges) és a német Köln városa itt cseréltek árut. Brüsszel nőni kezdett, a 13. században megépült a városfal, felépült a katedrálisa, és a 14. századra akkora lett, hogy egy második városfalat fel kellett húzni köré. A 16-17. században csipkéjéről volt híres, és a brüsszeli faliszőnyegek borították Európa számos kastélyának falait. A nyolcéves háború során a francia tüzérség bombázása nyomán súlyos károkat szenvedett a város, az épületek harmada elpusztult. Az újjáépítés alatt jött létre a ma is látható városkép. 1830-ban innen indult a belga szabadságharc, melynek eredményeképpen létrejött a független Belgium. Ezzel újabb fejlődés vette kezdetét: pénzügyi központtá vált, megalakult az első egyeteme, és Nagy-Britannia után elsőként épített vasútvonalat a kontinensen. Mivel a város folyója, a Zenne túlságosan szennyezett lett, befedték, ezzel lehetővé vált a folyó helyén sugárutakat építeni és a várost párizsi mintára megújítani. A világháborúkat kevés károsodással megúszta. A hatvanas évek óta az Európai Unió de facto fővárosa, ami újabb modernizálást hozott a városba, sok új iroda épült. Sajnos mindezt eléggé átgondolatlanul tették, nem véletlenül hívják brüsszelizációnak az építészetban azt, amikor nem odaillő környezetbe, régi városrészekbe húznak fel modern irodaházakat.

A túránkat két és fél órásra hirdették, végül majdnem három órán át baktattunk a belvárosban túravezetőnket hallgatva. Rengeteg izgalmas sztorit mesélt, jobban megismertük Brüsszel és Belgium történelmét, de baromi hideg volt, és a végére szanaszét fagytunk. Kesztyű volt rajtam, és így is alig éreztem az ujjaimat. Eközben a guide-unk néha nekivetkőzött, levette a sálját és kigombolta a kabátját, őszintén nem tudom, honnan volt ennyi extra hő a testében.

A fő térről indultunk, ami hollandul Grote Markt, franciául Grand-Place, mindkét elnevezést használják. A tér az UNESCO világörökség része 1998 óta. Abszolút jogosan: ahogy körbenéz az ember, csak szép régi épületeket lát. A gótikus városházát a 14. században építették, 96 méter magas tornyát alig lehet teljes egészében látni, olyan hatalmas. Ez a tér egyetlen középkorból fennmaradt épülete, a már említett 1695-ös francia bombázás okozta tűzvészt csak a városháza élte túl nagyjából.

A céhek házai is újjáépítésre kerültek a tűz után, mégpedig olasz barokk stílusban. A szorosan egymáshoz simuló, keskeny épületek homlokzatát és tetejét az adott céhre jellemző szobrok, motívumok díszítik.

A térről a Manneken Pis felé vettük az irányt, de előtte még megcsodáltuk a lakóházak oldalain látható falfestményeket. Szerte a központban több helyen is az üres felületeket belga képregények figuráival színesítették. Mi éppen egy Tintin festményt láttunk, de belga alkotás a Hupikék törpikék, az Asterix és a Gulliver utazásai is. A 20. századi belga képregény világszinten is elismert volt.

A Manneken Pis, a pisilő kisfiú szobra csak azért nem okozott csalódást, mert tudtam, milyen picike. Éppen ruhátlanul fagyoskodott a nagy hidegben, de karácsonyi díszítést kapott a fülkéje. Azt tudni kell, hogy eredetileg a 15. század közepén egy jóval nagyobb medencébe folyt a vize egy tér közepén, és ivókútként szolgált. A 17. században került a mai helyére, aztán egy kisebb medencét kapott, és az eredeti ábrázolásokon látható impresszív vízsugár is jóval kisebb ma.

A legendák szerint III. Gottfried leuveni gróf a Manneken Pis ihletője. A kétéves gróf ellen fellázadtak a brabanti urak. A katonák, hogy bátorságot merítsenek a látványából, egy kosárban lógatták fel a jócskán kiskorú grófot egy fára. A kicsi gróf úgy segítette a harcosait, hogy az ellenség fejére pisilt, és meg is nyerték a harcot. Sok különböző történet kering az eredetéről (tüzet a pisijével kioltó kisfiú, pisilés közben megtalált elveszett kisfiú stb.), de az biztos, hogy Brüsszel, sőt Belgium egyik szimbóluma ez a kis szobor.

A ma látható szobor persze nem az eredeti: a legkorábbi verzióját 1620-ban cserélték le egy bronzszoborra, ami aztán túlélte a nagy tűzvészt is. 1817-ben elrabolták és feldarabolták, akkor megtalálták a darabjait és újraöntötték. 1965-ben újra ellopták, akkor a tolvaj annyira szétverte, hogy miután összeillesztették a darabjait, a városi múzeumban állították ki, és a szökőkút egy új pisilő kisfiút kapott.

Az Anspach boulevardon keresztül közelítettük meg a Szent Miklós templomot (Église St. Nicolas/Sint-Nikolaaskerk). 1125-ban alapították, az egyik legrégebbi templom Brüsszelben. A nagy tűzvészben teljesen leégett, erre a tragikus eseményre a pillérbe csapódott ágyúgolyó emlékezetet, amit fel is iratoztak. Fricskaszerűen pont alatta látható Rubens “Virgin in Adoration before the Christ Child” című festménye.

Szent Miklós történetének helyi változatát több alkalommal is hallottuk Belgiumban, először ebben a templomban. Az itteni változat hogy is mondjam, elég brutális és véres. Miklóst általában úgy ábrázolják, hogy egy hordóból kikelő három gyerek kapaszkodik a ruhájába. A legenda szerint egy gonosz hentes elrabolta és feldarabolta a három gyereket, és el akarta adni a húsukat. Szent Miklós betért az üzletébe, kereste a gyerekeket, de a hentes azt állította, nem tud róluk semmit. Itt eltérnek a sztorik, de az közös, hogy Miklós már majdnem kifordult az üzletből, amikor valami váratlant talált: egy gyerekujjat. Rögtön rájött, hogy a hentes hazudott neki, és mikor felnyittatta vele a húsos hordóját, csodák csodájára a három feldarabolt, ledarált gyerek épségben ugrott ki belőle. Elég horror.

A Galeries Royales St Hubert bevásárlóközponton sétáltunk át ezután, ami nem egy pláza, hanem egy lenyűgöző árkádos üzletsor üvegtetővel. 1847-ben adták át, és a több mint kétszáz méter hosszú folyosókon többek között az ország legjobb csokoládéboltjai találhatók.

A Szent Mihály és Szent Gudula-székesegyház volt a következő állomásunk. Pont délre harangoztak, végighallgattuk a harangjátékot, mielőtt beléptünk a monumentális épületbe. A 9. században állt már itt egy kápolna, amit Szent Mihálynak szenteltek. Ezt váltotta fel a román templom, amit a 11. században a helyére építettek. 1047-től lett a székesegyház a vezető templom Brüsszelben, amikor Szent Gudula maradványait ide szállították. (Az ereklyék addig Brüsszel első templomában pihentek a Szent Gaugericus templomban a Saint-Géry-szigeten.) Nyilván ekkor még jóval kisebb volt, a következő háromszáz év során nőtt folyamatosan a mérete: tornyokat, kórust, kereszthajót kapott. Az épület nagyja brabanti gótikus és barokk stílusjegyeket mutat. Templomtornyai 64 méter magasak, és a 15. században épültek.

Híresek a templom festett üvegei, amik a belga történelem alakulását mutatja be. Szerepel rajtuk Árpád-házi Szent Erzsébet, valamint II. Lajos és felesége, Habsburg Mária. Ők úgy kerültek oda, hogy az alkotók meg akarták örökíteni az akkori uralkodópárt, V. Habsburg Károlyt és Portugáliai Izabellát és a teljes családjukat. Mária Károly húga volt, így ők is felkerültek a rózsaablakokra.

Bár ma már nem a vezető, hanem társszékesegyház a Szent Rumbold-katedrálissal együtt, de gyakran tartanak benne királyi esküvőket, állami temetéseket.

Következő állomásunk a királyi palota, a Royal Palace volt, az előtte elhelyezkedő padokra telepedtünk le. A belga királyi család nem itt él, de a király irodája itt található. Túravezetőnk II. Lipótról (Leopold) mesélt, akinek a lovasszobra innen nem messze található, amit rendszeresen összefestenek és leöntenek – mint kiderült, elég jogosan. Lipót egyáltalán nem volt jó arc. Mindenáron gyarmatot akart szerezni Belgiumnak, és végül a helyi törzsek átverésével és adományozási szerződések aláíratásával megkaparintotta Kongót – később az európai államok is elismerték Lipót területszerzését. A király rabszolgaként dolgoztatta a kongóiakat, teljesen kifosztották őket, ő pedig meggazdagodott az elefántcsont és nyersgumi utáni bevételekből. A helyieket sokszor azzal “motiválta” munkára a király által kinevezett magánhadsereg, hogy családjukat túszként tartották fogva, kínoztak, erőszakoltak, falvakat égettek fel, karokat vágtak le (gyerekekéit is), ha nem teljesítették az elvárt kvótát. Amikor a 20. század elején ezek kezdtek a nyilvánosság számára is kiderülni, botrány lett belőle, és a belga parlament arra kényszerítette a királyt, hogy adja át Kongó vezetését az államnak. Lipót ezt meg is tette, de az archívumokat eltüntette, szóval ki tudja, mennyi erőszak és bűncselekmény nem derült ki soha. A legdühítőbb, hogy Lipótot sosem vonták felelősségre, és van, aki ma is élteti. Kongó 1960-ban lett önálló állam.

Nehéz volt a hallottak után arra koncentrálni, hogy éljen, itt vagyunk Brüsszelben karácsonyhoz közeledve. Átsétáltunk a Jardín du Mont des Arts lépcsősorához, ahol megkaptuk az utolsó infómorzsákat és csokoládékóstolási javaslatokat, aztán szétszéledt a csapat. Már borzasztóan fáztunk, ezért gyorsan be is ültünk az egyik javasolt csokizós helyre, a Laurent Gerbaudba. A díjnyertes csokikból összeválogattunk szuvenírnek valót, forró csokit ittunk, melegedtünk

A sétában meg is éheztünk, visszasétáltunk hát a központba, és az előre kinézett vegán-gluténmentes étteremben, a The Sister Caféban ebédeltünk. Zöldséglevest és falafelt ettem, amit gluténmentes belga sörrel öblítettem le. Nem volt rossz, de fűszeresebb ízvilágú falafelhez vagyok szokva, kicsit olyan semmilyen volt.

Ebéd után jóllakottan Brüsszel legjelentősebb rejtett turistalátványosságához siettünk. A helyiek és a többi turista nagy valószínűséggel nem értette, miért fotózgat egy pár röhögcsélve egy szanaszét matricázott ereszcsatornát – természetesen az Ereszről van szó, amin Szájer Józsi menekült covid korlátozások idején bedrogozva a meleg orgiáról a rendőrök elől. Leróttuk a tiszteletünket.

A délután megkoronázásaként meglátogattuk a Veganwaf gofrizót, mert nem járja, hogy a belga gofri hazájában még nem kóstoltunk belőle. A Grote Markt melletti Gallerie Agora bevásárlóközpontban található a kis üzlet. Népszerű helynek tűnt, várnunk kellett, mire sorra kerültünk, de megérte a várakozás: Fox eprest, én banánost kértem, csodálatos volt! Kisétáltunk a térre, ott ettük meg, miközben bámészkodtunk és csodáltuk a szép épületeket.

A sok séta után egy kis pihenésre vágytunk, visszamentünk hát a hotelbe. Pár órával később újra felkerekedtünk, hogy szülinapi vacsorával zárjuk a napot. Fox talált egy olasz éttermet, a Winehouse Osteriát, ahol voltak gluténmentes opciók. Boroztunk, tésztáztunk, nézelődtünk kifele az ablakon a hangulatos kis utcára. Maga a hely is nagyon kellemes volt.

Még nem akartunk visszamenni a szállásra, sétáltunk inkább egyet. Nem volt messze a Grote Markt, ahol a városháza épületén visszaszámláló jelezte, mikor kezdődik a következő fényjáték vetítése. Addig is az egész tér minden épületét színes fények világították meg, amik folyamatosan változtak, már ez is elég szép volt. A fő attrakció, a hatalmas toronyra vetített fényshow a prágai Orloj épületére vetített fényeket juttatta eszembe, amit még Ralival néztük egy hideg februári estén az Erasmusunk idején. Szép volt.

Ezután már tényleg úgy éreztük, kimaxoltuk a napot, és visszavonultunk a szállásunkra. Másnap korán keltünk, mert indultunk Bruges-ba.