2024. december 15. vasárnap
Gent ugyanazon a vonalon fekszik, mint Bruges, csak egy húsz perccel hamarabb kell leszállni a vonatról. A vasútállomástól egészen messze van a belváros, ezért a villamost választottuk odajutáshoz. Az már a villamosúton látszott, hogy egy újabb mesebeli városkába érkeztünk. Bevallom, Gentről nem sok fogalmam volt, nem nagyon tudtam, mire számítsak, de utólag azt kell mondanom, a három város közül ez volt a legvarázslatosabb.

Gent (francia Gand) területén már a kőkorszakban és vaskorban is éltek emberek, régészeti leletek szerint így volt ez a római korban is. A rómaiak és kelták után a frankok jöttek, majd 650 körül két apátság került megalapításra. 800 környékén jött létre a város az apátságok és egy kereskedelmi központ összeolvadásából, aztán nemsokára kétszer is kifosztották a vikingek. A Flamand grófság részeként virágzásnak indult, a 13. századra nagyvárossá vált: 65.000 lakosával megelőzte a korabeli Moszkvát és Kölnt. A középkorban a textilipar és a posztógyártás egyik európai központja volt. A 15. században Flandriát a Burgundi Hercegséghez csatolták, és a magas adók ellen aztán Gent is lázadozott. Végül a nyolcvanéves háború vetett véget Gent központi szerepének. A 19. században aztán a textilipar újra virágzott, ide csempészték át Angliából az első szövőgép terveit, így a kontinensen elsőként itt működött mechanikus szövőgép. 1913-ban világkiállítást tartottak Gentben, akkorra építették meg a ma is használatos vasútállomást. Akárcsak Bruges, Gent is nagyobb pusztítás nélkül megúszta a világháborúkat.

Először is a genti Belfryhez siettünk, mert délre volt jegyünk – tanultunk a bruges-i esetből. Mint kiderült, ezúttal teljesen felesleges volt előre jegyet vennünk, a hatalmas épület pangott az ürességtől: akadtak azért turisták, de még sorba se kellett volna állnunk a jegyért. Sebaj, mi biztosra mentünk.

A harangláb és őrtorony története 1313-ban kezdődött, amikor az építkezés elkezdődött, de csak 1380-ban készült el. Ekkortájt került a torony csúcsára egy aranyozott sárkány, amit Bruges-ből hoztak. Az évek során a torony folyamatosan átalakult a korízlésnek és az egyre növekvő harangszámnak megfelelően. A csúcsát többször is átépítették, volt, hogy vascsúcs áll a tetején, a ma látható toronycsúcs a 20. század elején épült az eredeti 14. századi tervek alapján.

A harangok tájékoztatták a lakosságot az időről, és jelzést adtak veszély esetén, emellett őrtoronyként is szolgált a Belfry és irattár is volt benne. Kimentünk körbejárni az erkélyes kilátórészt is, amit nagyon tudok javasolni, mert nagyon szép a kilátás. A torony mindkét oldalán templomok állnak: egyik oldalt a Sint Baafskathedraal, másik oldalán pedig a Sint-Niklaaskerk, mindkettő önmagában is bámulatos, így sorban egymás mellett meg már szinte túlzásnak érződik a pompa.

A közlekedést a harangtornyon belül úgy oldották meg, hogy felfelé lifttel lehet menni, lefele pedig a lépcsőkön: így nagyobb eséllyel nincs főszezonban sem akkora tumultus. Meglepett, hogy egy ilyen régi épületben modern lift működik, abszolút arra készültem, hogy jó sokat fogunk lépcsőzni.

A Belfry meglátogatása után volt egy kis időnk, úgyhogy elsiettünk a Go.fre gluténmentes waffeleshez, amit jó előre kinéztem. Megvan annak a bája, amikor az ember nutellás-banános-tejszínhabos gofrit ebédel, na ezért is szeretek felnőtt lenni és utazni, ilyenkor pláne nincsenek szabályok. 😀 A Go.free egy picike hely, pár asztalkára lehet leülni előtte, de megéri meglátogatni.

Ezután már mehettünk is következő programpontunkra, ami természetesen egy ingyenes városnéző túra volt (szerintem gyakorlatilag a Legend Tours minden sétáján jártunk ebben a pár napban), ami a Szent Mihály hídról indult. Ennek a hídnak az az érdekessége, hogy bár könnyedén beleolvad a város gótikus hangulatába, nem is olyan régi, a 20. században épült. Tényleg a fotósok álma: innen tökéletes a rálátás a központra és a folyópartra is.

Lesétáltunk a folyópartra, ahol bájos kis házak sorakoztak a víz mindkét oldalán. A hattyús házról, ami ma a Mariott hotelnek ad helyett, mesélte túravezetőnk, hogy a középkorban tengerészek által használt bordélyház volt, és a két hattyú egyértelmű jelzése ennek. A hotel viszont nem annyira értékeli, hogy a turisták ezzel tisztában vannak, de hát mit tudnak tenni…

Gentben az a döbbenetes, hogy az ember végignéz az utcán, és egymás hegyén-hátán bukkannak fel a középkori tornyok, templomok, díszes épületek. Mindenhol szemkápráztatóan szép kis házak között jártunk, tényleg olyan volt, mintha egy korabeli középkori városkában lennénk – olyan, mint Bruges, csak a végtelen emberáradat nélkül.

A Gravensteen kastély mellett is elmentünk. Olyan, mint a tipikus vár, amit óvodától kezdve rajzolnak a gyerekek: kerek várfal, körülötte várárok vízzel, tornyok és zászlók. A 12. században épült, eleinte a flamand grófok lakták, aztán börtön lett belőle, bíróságnak adott helyet, de volt, hogy pamutfonóként működött. Egy ponton felmerült, hogy elbontják, de szerencsére ez nem történt meg, és a 19. század végén igyekeztek eredeti formájára restaurálni, de persze kerültek rá modern elemek, mint lapostetők. Az 1913-as világkiállításon már központi szerepe volt. Ma múzeum működik benne és étterem.

Mellette a régi halpiac található, ahol a középkortól kezdve árultak halat egészen a ’60-as évekig, ez a város egyik legrégebbi piactere. Csak távolról lestünk oda, valahogy a halpiacok sosem vonzottak különösebben.

Átsétáltunk a Kraanlei negyedbe, ahol egykor a hajókon érkező árut a partra emelték. Hagymás helynek is nevezték, mert sokáig hagymát árultak itt. Egykor rengeteg díszes vízcsap állt a Leie folyó partján, hogy a kereskedők és jószágaik szomjukat csillapíthassák, ezek közül ma már csak néhány áll.

Épp a csatorna partján álltunk és hallgattuk a túravezetőt, amikor egy vidám motorcsónakos társaság közeledett a vízen, a lelkes partonállóknak integetve. Mindannyian karácsonyi jelmezekbe öltöztek, úgy krúzoltak a vízen.

Átsétáltunk a Vrijdagmarktra, ahol az Ons Huis és Bond Moyson épületek állnak. A Bond Moyson szövetkezeti áruházként működött, az Ons Huis pedig a szocialista párt megbeszéléseinek, könyvtárának, báltermének és kávézójának adott helyet. Gentben a textilipar 19. századi felvirágzása magával hozta a munkások kizsákmányolását is, ezt látva hozta létre 1880-ban Edward Anseele a Vooruit szövetkezetet. Elsőként egy pékségben indult el a szövetkezeti modell: a kenyér kicsit drágább volt, mint máshol, de a munkások az év végén részesültek a profitból. A modell annyira sikeres volt, hogy egyre több üzlet csatlakozott a szövetkezethez, valamint gyárak is, akik vállalták, hogy jobb körülményeket és fizetést biztosítanak a munkásaiknak. 1913-ra a szövetkezetnek tízezer tagja lett, és olyan szolgáltatásokat nyújtott, amit az államnak lett feladata a későbbiekben: nyugdíj, biztosítás, oktatás, egészségügyi ellátás.

Kicsit odébb, a tér közepén áll Jakob van Artevelde szobra. Van Artevelde (magyarul Artevelde Jakab) gazdag genti kereskedőcsalád gyermeke. Ő volt az I. Lajos flamand gróf elleni felkelés vezetője, a gróf elüldözése után Gent főkapitánya lett haláláig. Jó kapcsolatot ápolt Angliával, és egy féldiktatorikus uralmat vezetett be, ami működött, mert a flamand kereskedelem és ipar szárnyalt az ő idejében. Végül mégis elszámolta magát: támogatta, hogy Flandria ismerje el III. Eduárd fiának, a Fekete Eduárdnak a szuverenitását a flamand grófok ellenében, ám felkelés tört ki, és a tömeg meggyilkolta.

A központba a Graffiti utcán keresztül jutottunk vissza. 1995-ben engedélyezte a városvezetés, hogy bizonyos sikátorokban legálisan fújhassák a falakat. Mivel bárki festhet, eléggé vegyes az alkotások minősége, hiába él az elv, hogy a jobb rajzokat nem illik átfújni. Szerintem a Filatorigátnál szebbeket látni Budapesten, de tény, hogy Gentben jóval nagyobb a forgalom, többen nyúlnak hozzá a falakhoz. Az kicsit szürreális, ahogy a graffitis sikátorból visszajutunk a csinos házikók közé, de Gent már csak ilyen.

A Sint-Niklaaskerknél meghallgattuk újra Szent Miklós brutális horror sztoriját, aztán szétszéledt a csapat, innentől újra a saját utunkat jártuk. Ez a templom is a 13. században épült egy régi román templom helyére. Besétáltunk körülnézni.

Szerettünk volna már egy kicsit leülni, úgyhogy kerestünk egy szimpatikus pubot, a Trollekelderre esett a választásunk. Volt gluténmentes sörük, a Brunehaut Triple söre igazi belga ale, eléggé jólesett. A hely is hangulatos volt, üldögéltünk ott egy kicsit.

Tervben volt még vár megnézése belülről is, de sajnos úgy jártunk, mint Bruges-ben a Belfry-vel: aznapra már nem adtak ki jegyet. Belestünk a várban található éttermbe, de az is telt házzal működött, esélyünk nem volt leülni – de legalább láttuk, milyen szép.

Kerestünk hát egy sültkrumplizót, mert eddigre már eléggé megéheztünk. A többszintes Frituur De Frietschapba ültünk be a Brugsesteenwegen, hát a világ összes szószát végig lehetett kóstolni a krumplihoz. Tipikus gyorséttermes hangulata volt, de nagyon jót ettünk.

Ezután már csak andalogtunk a városkában. Betévedtünk egy szappanboltba, ahol olyan kellemes illatú szappanok voltak, hogy legszívesebben mindből vettem volna egyet. Az orgonaillatú szappant azóta sem volt szívem elhasználni, és még mindig ugyanolyan jó illata van, mint két éve. (Ez a Bubbles at Home márka egyébként, de valamiért a saját honlapjuk nem tölt be.)

A nap zárása és fénypontja az óriáskerék volt a karácsonyi vásár forgatagában. Fox annyira nem akart felülni, de én mindenképpen szerettem volna látni onnan is a várost, úgyhogy végül beleegyezett. Utólag szerintem ő sem bánta meg.

Visszavonatoztunk Brüsszelbe, aztán este a szálláson megnéztük a wellness részleget. Sokkal kisebb volt a wellness, mint amire számítottam, és ahhoz képest voltak már ott többen is, ami meglepett. (Vasárnap este már nem szoktak sokan lenni.) Nem volt eseménymentes az ott tartózkodásunk, egy néni rosszul lett a szaunában, mi is próbáltunk segíteni, szerencsére a kulacsomat vittem magammal, és így azonnal volt kéznél víz. Hamar magához tért, de addigra már hívtak hozzá mentőt, a recepciós is ragaszkodott hozzá, hogy vizsgálják meg, az nem árthat.

Másnap reggel pedig hazarepültünk Budapestre, ezúttal Brüsszel másik repteréről, a Charleroiról indultunk, oda Flixbusszal mentünk. Összességében Belgiumról azt mondanám, hogy teljesen megértem, miért nem szeretik sokan Brüsszelt, tényleg Londonhoz hasonlóan multikulti, csak még ahhoz képest is káoszos – engem sem nyert meg a város összességében, de az óvárosi részek tényleg nagyon szépen. Bruges túl turistás, pedig csodaszép, és ahogy már utaltam rá, nálam az abszolút befutó Gent volt, na azt nagyon tudom ajánlani.