Csábrág

Pár hete jutott a fülünkbe, hogy Éogilék egynapos csábrági várnézős, szalonnasütögetős, ottalvós bulit terveznek, és lehet csatlakozni. Nanáhogy azonnal menni akartam, várrom, meg szabadban alvás, éjjel csillagnézés, amúgy is nyár van, mászkálni kell, otthon ülni unalmas. Drage óta megint szívesebben mozdulok ki, az a policy, hogy élményeket kell gyűjteni, nem az internet előtt elbaszni az időt. Kezdetben csak a lelkesedés volt meg, és reménykedtünk, hogy lesz valaki, akihez beférünk a kocsiba, Csábrágra ugyanis tömegközlekedéssel eljutni egészen lehetetlen küldetés, mivel Szlovákiában van. Végül a Meta-Yzak páros befogadott minket, amiért egyébként borzasztó hálás vagyok.

Miután végigtúlóráztam a hetet, pénteken munka után szerettem volna csendesen eltávozni az élők sorából, de nem lehetett, mert egy bánki kitérőt terveztünk be. Meló után hazagurulás rollerral, pakolás, utolsó boltkör, aztán indultunk is. Amilyen fáradt voltam eleinte, annyira jó ötletnek bizonyult végül Bánk: miután lepakoltunk Metáéknál, lesétáltunk a tóhoz, becsatlakozott Kincső is, majd átúsztuk a tavat. Visszafelé már a Bánkitó Fesztivál soron következő koncertjének ritmusára úsztunk, igen fílinges (de rég használtam ezt a szót) volt. A nap zárásaként pizzáztunk, aztán alvás előtt még a nyaraló teraszán beszélgettünk és iszogattunk. Én már készültem a csábrági szabadban alvásra, és rávettem Foxot is, hogy kint aludjon velem az udvaron (szegény). Nagyon-nagyon boldogan aludtam el, hogy végre nem a hév sikítására kell aludnom, és az utcai lámpák se sütnek a szemembe. Kicsit vidékhiányom van, azt hiszem.  

Reggelre megállapítottam, hogy bár megnyugtató volt a szabad ég alatt aludni, éjjel sikerült egy kisebb hangyaboly mellé ledobni a hálózsákokat, engem pedig kifejezetten szerethettek csipkedni, mert lett néhány búb rajtam. Sebaj, ez ilyen. Reggeli közben egy mókust figyeltünk a fán, majd csobbantunk még egyet a tóban, mielőtt a társaság másik fele megérkezett. Mikor mindenki indulásra készen állt, nekivágtunk az útnak Szlovákia felé. 

Mivel étkezni megálltunk a szlovák oldalon, jócskán benne jártunk a délutánban, mire arra a pontra értünk, ahol leraktuk az autókat és gyalog folytattuk az utat. Körülbelül egy órás séta után értünk a vár aljába, ahol megkerestük a közeli forrást, megtöltöttük palackjainkat, majd felmásztunk a romokhoz. 

Csábrágról azt érdemes tudni, hogy valószínűleg a 13. században épült, őrvárként funkcionált, majd 1812-ben az akkor tulajdonosok, a Koháryak fogták és felgyújtották. A vár azóta áll magában és pusztul. Illetve nem teljesen pusztul, ha restaurálásra nem is fog sor kerülni, az állagmegóvásra igyekeznek hangsúlyt fektetni. 

Csábrág még lentről – egészen picinek tűnik, pedig nem az

Azért el lehet képzelni, mennyire hangulatos egy kétszáz éves várrom. Az egy dolog, hogy körbenézel és nem látsz mást, mint mélyzöld falombokat és omladozó falakat, mást se csinálsz, mint próbálod elképzelni, milyen lehetett itt élni. Én legalábbis mindig ezzel vagyok elfoglalva, és mindig iszonyatosan idegesít, hogy sose tudom teljesen magam előtt látni a múltat.

A tető nyilván nem így maradt fenn az utókorra

Miután lepakoltuk a holminkat jövendőbeli szalonnasütögető- és alvóhelyünkön, körbejártuk a várat.

Jobb oldalt, ahol a kőfal foghíjas, csúszós lejtő után juthat el az ember a pottyantós wc-hez. Nagyon autentikus egyébként.

 Nem győztem örvendeni azon tény felett, hogy ott vagyunk.

Ott fent, ahol a torony tetején egy fa lakik, na ott laktunk mi is egy éjszakára.

Mászkálás után cserépgyűjtésbe fogtunk, ugyanis körbe a várfalon túl a föld tele van régi cserepekkel. Meg kellett állapítanom, hogy nagyon szar régész lennék, ami elég szomorú, mert gyerekként nagyon az akartam lenni, szóval nem lennék jó régész, mert bár Éogil szerint tele volt minden, én nagy nehezen találtam három nyomi kis cserépdarabot.  

Azon a hídon láttunk egy mókust is.

Mivel jó mocskosak lettünk, Foxszal kis pihenés után lebotorkáltunk a forráshoz tisztálkodni. Sok értelme persze nem volt, mert mire visszaértünk, ugyanolyan koszosak és izzadtak voltunk, mint előtte.

Elég mesés.

Mire mi visszaértünk, pont mindenki más indult mosakodni, úgyhogy mi maradtunk őrizni a holmikat. Rég leledztem ekkora hatalmas csendben, mint amikor kifeküdtünk a padokra hallgatni a fecskék csicsergését. Fecske, tücsök, néha méhek, egy-egy kósza repülő, de nulla hév, autó, villamos, imádtam.

Megy le a nap

A naplementét együtt néztük. (Kivéve Yzak, aki már fát gyűjtött a tűzrakáshoz.) Kicsit fura volt, ahogy lement a nap, és megéreztem a súlyát annak, hogy mi akkor most itt alszunk, most már ha akarnánk, se nagyon tudnánk visszakozni.

Magic hour

Következett a szalonnasütés és sztorizgatás, ami egyébként tök jó volt, de még jobb lett volna, ha nem dönt úgy az egyik szemgolyóm, hogy kivételesen allergiás lesz a füstre és semmi másra nem hajlandó, mint konstans könnyezni és csípve érezni magát.

Nézzük a naplementét (Meta fotója)

A vacsora utáni csillagbámulásban is sokat segített volna, ha nem kellett volna pár percenként pihentetni, de így is lenéztem a csillagokat az égről. Mióta vártam már, hogy értelmes, fényszennyezéstől mentes csillagos eget lássak…

Kilátás az “ablakunkból”

Az éjszaka nyugodtan telt, leszámítva a pelét, aki azt tervezte, hogy kirágja egy narancsleves doboz oldalát. Most már legalább tudjuk, hogy a pelék, ha tehetnék, narancslén élnének. A föld puha volt, én jól kipihentem magam. Kevés olyan cool érzés van, mint amikor hajnalban felébredsz, és egy romos várfal ágaskodik melletted.

Kilátás az ablakból

Reggel még tábortűznél sütöttünk reggelit, utána pedig megnéztük az egész vár legindokolatlanabb helyszínét, a félig beomlott kápolnát, ahova úgy kúsztunk be egy lyukon át. Már maga a hűvös terem is impozáns volt, de a kisebb terem, ahova átjutottunk, egészen borzalmasan krípi volt. Nem mi voltunk az elsők, akik ott jártak: a terem hátsó falánál egy hatalmas állati koponya volt elhelyezve, rajta valami piros (inkább festék, mint vér), előtte kis kövecskék körben, mint egy okkult szertartás része. Két opció van: vagy live szerepjátékosok jártak arra, vagy szektások. Ha előző este lemerészkedünk a kápolnába, lehet, hogy nem aludtunk volna olyan nyugodtan. (Nekem erről sajnos nincs fotóm.)

A fél társaság.

Miután magunkhoz tértünk, készülődtünk a hazaútra: mindenki leballagott a forráshoz vízért és tisztulni, összepakoltuk a holminkat, majd nekivágtunk a visszaútnak az autók felé. Legalább 100 fok volt, leolvadt az arcom, a hajam hiába vizeztem, megszáradt hamar, fáradt voltam és nyűgös, mire hazaértünk, de úristen, egy igazi várban laktunk, mi voltunk a várurak, csillagnéztünk, régészkedtünk, hát ennél jobb nem is lehetett volna ez a hétvége. Csábrág meg ❤ 

(Veszek most már egy fényképezőgépet, mert ez tűrhetetlen. Az első fotót a saját mobilommal készítettem, igen ratyi, a többit Fox telefonjával. Ég és föld.)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s