2015 összegzés

Húha. Ez a 2015 egy eléggé rendben levő év volt. Sőt. Sok szempontból mérföldkő volt, most kezdődött el igazán a fiatal felnőttségem. 

2015-ben

  • elkezdtem igazi felnőttmunkát dolgozni. Igaz, a karrierem nem arra ível éppen, amerre szeretném, rajta vagyok, hogy ez megváltozzon. 
  • olyan kollégáim voltak, akiket őszintén örülök, hogy megismerhettem.
  • eljutottam minden tervezett programra és helyre, semmit nem kellett lemondanom a munka miatt, még a nyaralások és a tábor is összejöttek.
  • sokat utaztam belföldön és külföldön is: pécsi medvehagymázás, Aggtelek, Csesznek, Drage, Csábrág, London, Stonehenge, Oxford, Windsor, Prága, zseniális volt mind.
  • eljutottam MTT táborba és szerveztem is. Sőt, utolsó nap az én ébresztőmre kelt a nép. És műhelyt is vezettem, pedig nagyon féltem tőle – felesleges volt. 
  • végigvittük a TK-t, de az új évadra nem pályáztunk. Elfáradt a csapat szerintem, pedig jók voltunk. 
  • volt a farsang is, ahol megcsavardíjazódtam.
  • elkezdtem többet mozogni: vettem egy rollert, amit azóta rendszeresen használok, valamint elkezdtem rúdtáncolni, plusz néha futni is elmentem.
  • életemben először adtam vért.
  • folytattam az iskolát, amit 2016-ben befejezek, ha minden jól alakul.
  • esküvői tanú voltam. És ha jól számolom, 3 esküvőn voltam összesen.
  • végre megengedhettem magamnak olyan dolgokat, amiket egyetemistaként nem – elég jó dolog, ha az embernek van fizetése.
  • beszereztem az Asimov összest. 10 éves álom vált valóra.
  • a lányokkal tartottuk magunkat a heti egy kamarához/görzenálhoz, és ott vagyunk egymásnak jóban és rosszban is. Hihetetlenül megnyugtató érzés.
  • volt disney nézés a peterdy utcában. ❤ Végre láttam a Herkulest!
  • kétszer is találkoztam Ralival és Karellel!
  • jártam a londoni, a budapesti és a prágai karácsonyi vásárban is.
  • ha csak egy napra is, de voltam Szigeten. És láttam Marinát. 
  • a Doctor Who végre megint jó sorozat lett. 
  • a párkapcsolatom még mindig zseniális.

Igazából azzal akartam zárni ezt a bejegyzést, hogy 2015 mennyire jó év volt, sőt, az eddigi legjobb, de tavaly is ugyanezt írtam. 😀 Valószínűleg nem véletlenül, hiszen egyre jobban érzem magam és egyre inkább kezdem felfedezni, mit is akarok az élettől.

2014 leginkább a párkapcsolatról szólt, hiszen akkor lettünk egy pár foxszal és akkor ütött be az első igazi shitstorm. Ha gyenge lett volna a kapcsolatunk, akkor biztosan nem éljük túl, de bebizonyosodott, hogy jók vagyunk együtt és komolyan is gondoljuk. 2015 a munka és utazások éve volt, és borzasztóan élveztem, mert utazni imádok, és a munka is rendszert hoz az életembe, nem mellesleg bevételt is, és nagyrészt élveztem is. 

2016-ra szakmai sikereket kívánok magamnak. Hogy sikerüljön mindkét vizsgám és olyan területen találjak munkát, amit megálmodtam magamnak. És hogy tényleg elkezdjek rendszeresen futni.  És hogy ami jó, az maradjon minden annyira király, mind most.

2 hozzászólás

  1. jaj de jó volt ezt olvasni 🙂 Remélem velem is ez fog történni 2016-ban: stabil párkapcsolat, szakmai fejlődés, utazgatás, öröm, barátok. A kamarázásban-ottlevésben pedig számíthatsz ránk. 🙂 ❤

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s