London – day 03 (ami igazából nem is London)

Amikor kitaláltuk, hogy megyünk Londonba, nem kellett sok időnek eltelnie, hogy bekattanjon az agyamba a gondolat:  ha már egyszer a szigetországban vagyunk, miért nem megyünk el Stonehengebe? A gondolatból késztetés lett, elkezdtem utánaolvasni. Stonehenge 136 km-re fekszik Londontól. Az internet szerint menetrendszerinti busszal bonyolult eljutni, kocsit bérelni pedig nem tudtunk – egyikünknek sincs jogsija. Bár sejtettem, hogy nem lesz olcsó, elkezdtem buszos kirándulásokat nézegetni. Sokáig keresgéltem, hátha találok olcsóbbat, de rájöttem, hogy nem fogok, úgyhogy az Evan Evans Tours Windsor Castle, Stonehenge & Oxford túráját választottuk.
8.45-kor indult a kirándulás a Victoria Coach Stationről. Volt egy kis izgalom, mert fox elfelejtette kinyomtatni a jegyeket, és a honlap szerint az gáz, pláne hogy nem az ő kártyájával lett fizetve, mert elvileg amelyik bankkártyával fizetsz, annak nálad kell lennie, de végül elég volt telefonon bemutatni és senkit nem érdekelt, ki fizetett. A tourist guide egy fiatal portugál lány volt, kedves volt és vicces, ahogy a saját viccein nevetett. Azon meglepődtem, hogy kétnyelvű a túra, az infókat nem csak angolul, spanyolul is elmondta – sokan voltak, akik elsősorban azt hallgatták. Természetesen volt néhány idegesítő alak, de hagyjuk is, szívesen ledobtam volna például a buszról a folyton krákogó, orrszívogató férfit. Kaptunk headsetet, azon tudtuk hallgatni az infókat, ha éppen csordában vonultunk valamelyik helyszínen. 
Windsor
Windsorral kezdtünk. Már maga a település is végtelenül bájos, már amennyit láttunk belőle. Mekkora menőség lehet egy olyan helyen lakni, ahol a város közepén egy konkrét várkastély van? A várhoz a bemenetel nem laza, rendes security checken estünk át fémdetektoros kapuval, mint a reptéren. Nem csoda, a vár a királyi család rezidenciája, a Queen gyakran tölti hétvégéit ott, vannak turisták elől elzárt termek pont emiatt, plusz kis házacskákban a személyzet is a várban él. Kaptunk audio guide-ot, de az időnk kevés volt ahhoz, hogy végighallgassuk. Próbáltuk a legfontosabb látnivalókat megtalálni és azokat megnézni. A Szt. György-kápolna csak maga megérdemelt volna másfél órát. Végigszaladtunk a Queen Mary’s Dolls’ House-on, nagyon cuki volt, aztán a nekiindultunk a State Apartments-nek, de félúton pánikszerűen kezdtünk gyorsítani a tempón, mert fogalmunk se volt, milyen hosszú, haladni meg csak egy irányba lehetett, nekünk meg indulnunk kellett lassan a buszhoz. Ez a baj ezekkel a szervezett kirándulásokkal, hogy rohanás az egész. A State Apartmens hatalmas, tele festményekkel és elképesztően pompázatos szobákkal és termekkel, el lehetett volna tölteni egy napot a bejárásával. Fotózni bent nem lehetett. 
Mint a mesékben
 
A háttérben közeledik az őrség
Mielőtt rámszóltak, hogy ne fotózzak

Karácsonyi hangulat

Stonehenge

Nyilván voltak olyan kedves útitársak, akik basztak visszaérni a megbeszélt időpontra a buszhoz, úgyhogy várni kellett rájuk. A tourist guide volt a leglazább, egy idő után közölte, hogy ha nem érnek oda 5 percen belül, akkor elindulunk nélkülük. Végül nem hagytunk ott senkit, és útba vettük Stonehenge-t. Alig vártam, hogy megérkezzünk, nekem ez volt a nap abszolút csúcsa. Stonehenge nekem olyan, mint másoknak Disneyland. Annyira, de annyira látni akartam a köveket, amiket sokezer éve húztak fel – hogy kik, miért és hogyan, arról csak sejtésünk van. Igazi kultikus hely, abszolút bakancslista teteje. 
Voltak, akik szóltak, hogy csalódás lesz, mert kicsi és nem nagy durranás és nem lehet közel menni. Nekem hatalmas élmény volt, szerintem egyáltalán nem kicsi, és elég közel lehetett menni hozzá. 
A látogatóközpontban kezdtünk. Újabb audio guide-ot kaptunk, majd felpattantunk az érkező kisbuszra, ami elvisz a kövekig. Sétálni is lehet, de  nem volt idő rá. Pár perc utazás után már ott is voltunk. Elmondhatatlan érzés volt, most is belebizsergek, ha rágondolok, hogy én ott voltam. 
fox nem tudja, hogy what’s the meaning
és én se. btw látszik, hogy elég közel mehettem
kövek!
Kb. annyi időnk volt, hogy egyszer körbejárjuk, meghallgassuk közben az audio guide-ot nagyjából, aztán rohanhattunk is vissza. Ebben az esetben annyiból nem bántam, mert elkezdett szakadni az eső, a buszban legalább nem áztunk. A látogató központ shopjában még vettünk egy hűtőmágnest, az ottani kiállításba belenéztünk, de nem tudtuk végignézni azt se. Őszintén remélem, hogy eljutok még ide, mert nem néztem meg mindent, amit szerettem volna.  Sőt.
Oxford
A stonehenge-i eső eredménye egy hatalmas szivárvány volt, amit már a buszból láttunk, úton Oxford felé. A buszon következett a kirándulás legrosszabb része: a guide-unk kitalálta, hogy mindenki mesélje el, honnan jött, persze mindegyik országra tudott valamit reagálni – Budapest szerinte szép, és Magyarországon hidegebb a tél, mint Angliában. Nem volt rossz játék végighallgatni, milyen sokféle az utazóközönség, de utálom a kötelező beszélgetéseket.

Sötétben értünk Oxfordba. A busz leparkolt, mi pedig megindultunk csapatosan a belvárosba. Ez volt az egész nap legkevésbé élvezetes része: tényleg csak átrohantunk a látnivalókon, leginkább kivilágított ablakokon leskelődtünk be, és láthatóan zavartuk a helyieket – nem egy útitárs állt neki az út közepén fotózni, elállni mások útját, leszorítani embereket a járdáról, gázok voltak. Be nem mentünk sehova, fél óra elteltével kaptunk 3/4 óra szabadidőt.

Egy csipetnyi roxforti plafon. Tényleg, forgattak itt.

Míg mások elindultak bevásárolni meg enni, mi rohamléptekkel vettük célba a buszt. Pontosabban nem is a buszt, csak az nem messze parkolt a legendás The Eagle and Childtól. A The Eagle and Child olyan hely, ahol Tolkien és C.S.Lewis szívesen múlatta az idejét, úgyhogy mindenképpen le akartuk róni a tiszteletünket és meginni ott egy pint sört.   

 

A küldetést sikeresen teljesítettük.

Mekkora menőség gondor university pulcsiban beülni a the eagle and childba?

És lubickoltunk a hangulatban.

Ha esetleg valaki nem tudná.
Egyébként tényleg hangulatos hely, nagyon tetszett az elrendezés, a bútorok, sok kis termecske, és a sok-sok Tolkienhez köthető rajz, plakát és felirat. Nekem a sör is ízlett. 

Ezek után tökéletesen elégedetten szálltunk fel a buszra. Mi láttuk a lényeget.

És ha ez nem lenne elég, a hazaúton láttam egy tardist egy épület tetején. És már Londonban a rengeteg villódzó fényt, ami az übergiga karácsonyi vásárt, a Winter Wonderland-et jelezte – ami nem mellesleg a következő napi programunk volt. 
Fáradtan értünk haza, és még elalvás előtt is tüncögtem, hogy én Stonehenge-nél jártam. Bakancslista első pont pipa. (Az új első pont most már az, hogy úgy menjek el Stonehenge-be, hogy bemegyek a kőkör közepébe.)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s