Ahhoz képest, hogy sokan az éjszaka közepét találták a legalkalmasabb időpontnak a folyosón kiabálásra, valamint hogy a szobánkkal szembeni közös zuhanyzó ajtaja szinte visított, ha bárki nyitotta/csukta, egész kipihenten ébredtünk. 11-re beszéltünk meg találkozót Ralival a Námesty Republikyn. Összeszedtük magunkat, vettünk kávét az automatából, majd célba vettük a Petřín parkot. Lefele a séta kényelmes tempóban sincs több fél óránál, és imádom, hogy a kanyargós utak közül bármerre indulunk, valami izgalmasat biztos találunk. Elsétáltunk az ukrán templom mellett, valamint két vízesésnél. Találtunk egy rejtélyes cseh nyelvű felhívást egy fán, később Rali lefordította nekünk: arra hívta fel a figyelmet, hogy a parkban békák vonulhatnak, vigyázzunk rájuk. Gondolom tavaszról maradt kint a felirat, de kedves, hogy erre is figyelnek.

Szent Mihály templom a Petřín parkban

Kicsit nehezen találtuk meg egymást, a metróból nem egy kijárat vezet a felszínre. Miután beazonosítottuk, hol vagyunk, Rali egyszer elsétált melletünk, mert fox és az én hajam is tök más, mint télen volt, és elsőre nem ismert meg minket. 😀 Jajj, nagyon jó volt újra látni Ralit! Tökmindegy, mennyi idő után találkozunk, mindig olyan érzésem van, mintha sose mentünk volna haza az erasmus után és naponta beszélnénk. Elvitt minket egy étterembe a közelben, ami a Kolkovna Celnice névre hallgat. Elég fancy hely volt, nem is olcsó, de nagyon finomat ebédeltünk (chef’s schnitzel: turkey schnitzel coated in cornflakes and served with potato salad, nyamm) és igazi cseh vágott sört (fele világos, fele barna) ittam. Ebéd után sétáltunk egy keveset, aztán Ralinak mennie kellett dolgozni, mi pedig elindultunk felfedezni a várost (újra).

Azért teljesen más úgy turistáskodni, ha az embernek van arra kerete, hogy pénzt költsön a helyi finomságokra, múzeumokra, tömegközlekedésre. Megvolt annak is a hangulata, amikor Dave-vel három éve lejártuk a lábunkat, mert nem volt pénzünk jegyet venni és három napig éheztünk, hogy legalább sörre legyen pénz, vagy hogy az erasmusos félév csórósága ellenére is sok helyre eljutottunk, bár ott is az ingyenes programokat preferáltuk. Nem bánom, hogy most többet megengedhettünk magunknak, kényelmesebb így az élet.

Első utunk a Museum of Communism-hoz vezetett. Nagyon-nagyon régóta el akartam menni oda, de vagy zárva volt, vagy nem volt rá pénzem. Most végre sikerült. A jegyárus néni nem volt túl kedves, de legalább a kiállítás megért minden fillért. Nagyon jól összeszedett, információdús és izgalmas kiállítás néztünk végig.

Szoborhalom

A kommunizmus időszakának szinte minden aspektusán végigveszi, ami a korabeli életre jellemző volt: iskola, mezőgazdaság, sport, határvédelem, propaganda és karikatúrák, kihallgatások stb.

Gyerekholmi

Filmet is lehetett nézni, egy kb. 20 perces dokumentumfilmet vetítettek a cseh tüntetésekről, ellenállásról a kommunista rendszer ellen 1968-tól egészen a bársonyos forradalomig.

Kép a falra

Nem egy egyszerű darab, miután 20 percig azt nézed, hogyan verik rendőrök botokkal a tüntetőket, vízágyúznak és húzzák őket a földön, teljesen elmegy az életkedved. Hiába a “happy end”, rengeteg erőszaknak kellett történnie, amíg a rendszer megbukott. A filmet látva jobban átérzem, milyen sokaknak kellett ezt az erőszakot elszenvednie, hogy végre változás történjen. Súlyos darab, de igenis látni kell, hogy akkoriban ez volt a válasz, ha ellenállsz, és nem szabad hagyni, hogy ez a hozzáállás és szellemiség visszatérjen. 

Kafka

A múzeum után a forgó Kafka szobrot vettük célba. Láttam róla videót youtube-on, és muszáj volt élőben is megnézni. Sajnos az egyik elem nem forgott a többivel, ráférne egy javítás, de alapvetően az élményen nem sokat rontott. Imádom, hogy Prága tele van weirdebbnél weirdebb szobrokkal.

Még viszonylag korán volt, úgyhogy egy kávé/gyümölcslé után elindultunk Vyšehradra. Meglepetésemre a templom körüli temető nyitva volt, nem is tudtam, hogy egyáltalán látogatható.

Vyšehrad

Tudósok, zenészek, színészek, sportolók nyughelye ez, érdemes egy sétát tenni a sírok között. Amit nagyon sajnálok, hogy a templomhoz pont akkor értünk oda, mikor bezárt. Sosem voltam még bent, most meg lemaradtunk. Meh.

Így fotóz, akinek nincs szelfibotja – háttérben a Petřín hegy.

Pihenésként ittunk egy Březnakot egy kis kocsmában, majd újra metróra szálltunk, ezúttal a Žižkov tévétorony felé.

Naplemente

A tévétorony kilátója 93 m magasan van, a kilátás pedig mesés. Nem csak a várost látni, hanem az azt körülvevő, a távolban homályosan feltűnő hegyeket, számomra jobban a helyére került, hol is vagyunk pontosan. Felhős napunk volt, de odafentről láttuk a felhőtömeg végét, amin keresztül a nap is kikukucskált. Életem egyik legszebb naplementéjét néztem végig.

Obszervatórium

Nagyon könnyű csak megállni az ablaknál és bámulni, legalább másfél órán át mi is ezt csináltuk. Végül lelifteztünk az étterem szintjére (66m), ahol a bárban söröztünk egyet. Ahhoz képest, hogy milyen luxushelynek tűnt, nem volt annyira drága. Vicces volt, ahogy a szépen kiöltözött, randevúzó párok közé beültünk laza turistaszerelésben. 😀

Utolsó, ámde nagyon fontos állomása a napnak a kürtőskalácsozó volt a Károly hídnál. Sajnos elég későn értünk oda, záráshoz készülődtek, és a fagyis kürtősbe csak csokifagyit tudtak adni vanília helyett, a tejszínhabos epresbe pedig szintén csokifagyit hab helyett, de jobb híján elfogadtuk így is. Az eredeti verziók finomabbak lettek volna, de hát így jár, aki este fél 11kor akar kürtőst enni. Míg falatoztunk, átsétáltunk a Károly hídon – elképesztő, mekkora embertömeg van ott is és a belvárosban is késő este. 

A kivilágított Petřín torony a Károly hídról

Sétánk az Újezden ért véget, ahonnan az utolsó lanovkák egyikén gyönyöködtünk még egyet az éjszakai kilátásban. A Strahovon is nagy volt az élet, valahol szólt a drum and bass, a Petřín torony pedig színesen pompázott. Kacérkodtunk a gondolattal, hogy beülünk valahova még egy sörre, de fáradtabbak voltunk annál, úgyhogy mentünk aludni.