Budapest Urban Games – Snake run, 7 km, október 3.

A Budapest Urban Games egy tök jó kezdeményezés: a célja bevinni a sportot a városba, és a városlakókat rávenni a mozgásra. Ez egyrészt tök jó, másrészt azért a futás esetén annyira nem beszélhetünk forradalmi ötletről, egy rakás ember fut a belváros utcáin is, ezenkívül gyakran rendeznek futóversenyeket a városban, bár igaz, hogy helyszínként a Margitsziget, a rakpart, a Városliget vagy a Kopaszti-gát a legnépszerűbbek.
A nevezés ingyenes volt, de létszámkorlátos. A belvárosi futás a Klauzál térről indult, és mint a snake játékban, össze-vissza kanyarogtunk a kis kis utcákban. A táv 7 km, ami két kört jelentett a kijelölt pályán. Az kissé rosszul érintett, hogy reggel 9.15-ig át kellett venni a rajtcsomagot, ami egy pólóból állt, és 10-kor kezdődött a verseny. Jobb szeretek délután futni, de kemény voltam és felkeltem becsülettel, időben meg is érkeztem. Legalább volt időm megreggelizni a rajtig. Red bullos lányok osztogattak energiaitalt, de nem volt kedvem cukros löttyöt inni, én nem kértem. Aminek nem kifejezetten örültem, az az, hogy nem volt ruhatár. Az öltözőben ott lehetett hagyni cuccokat, de ennyi erővel a bringámra is rakhattam volna. Nem volt sok holmim, egy kis futós hátitasak, abban egy hosszúujjú felső, biciklizárhoz kulcs, zsepi. Bár nem szeretek táskával futni, jobb híján mégis ezt választottam.
Volt egy bemelegítés 9.50 körül, de teljesen komolytalan volt. Ha jól értettem, a srácnak, aki tartotta, ez volt az első ilyen közös bemelegítése, hát olyan is volt. Meg se szólalt és látszott rajta, hogy semmi kedve ezt csinálni. Várakozás közben felmértem, hogy nem sokan vagyunk, láthatóan kevesebben, mint bármelyik eddigi versenyen. El is kezdtem aggódni, hogy mi van, ha itt mindenki 6 perc alatt futja a km-eket és én leszek a leglassúbb. Olyan nagyon nem is tévedtem, de ne szaladjunk ennyire előre.
10 után nem sokkal elrajtoltunk. Totál kényelmetlen volt a táska, a pántja egyfolytában csúszkált a vállamon, folyamatosan igazgatnom kellett. Megint erősen indítottam a rajtot, de nem tartott sokáig a lendület. Valahogy az, hogy nem látom, merre megyünk, nekem visszahúzó erő. Kis utcából kis utcába kanyarogtunk, a mezőny szétszakadt, azt se tudtam, hol tartok, hány km van hátra, hányan vannak előttem/mögöttem. Ja és meleg volt basszus! Nekem legalábbis melegem volt.
Mire én egyszer lefutottam a kört, a leggyorsabb versenyző akkor fejezte be a másodikat, azaz beért. Hát lol, ezen kicsit mosolyogtam. A második kör már jobb volt, tudtam, mire számítsak. Előttem szétszórva futottak emberek, mögöttem tudtam, hogy van egy boly. A mezőny végét morosok zárták, úgyhogy végig azt figyeltem, mikor hallok motorhangot – nem nagyon hallottam. Nem volt egy leányálom a második kör se, melegem volt, alig láttam embereket, olyan érzésem volt néha, hogy tök egyedül futok. A céltól nem messze még egy türelmetlenkedő autóst is ki kellett kerülnöm. Annyira elszomorít, hogy tudják, hogy le lesz zárva egy pár órára a környék, de az ilyenek természetesen nem magukra haragszanak, hogy elfelejtették/leszarták, hanem a futó a hibás, mert minek fut itt, menjen a szigetre futni, meg a szervező, mert minek a városba ennyi verseny. Ahogy korábban már írtam: a város alapvetően nem közlekedésre lett kitalálva, emberek élnek benne, és időnként azok az emberek kimennek az utcákra és utakra, amit tök jogosan visszavesznek ilyenkor. Fene se érti, miért viszolygok egyre jobban az autósoktól.
Már a cél előtt voltam, amikor hallottam, ahogy a szpíker bemondja, hogy még 13an vannak a pályán. Meh, azt hittem, sokkal többen. Befutottam, bemondták a nevem, de kicsit olyan érzésem volt, hogy rajtam kívül nem sokakat érdekel, hogy beértem, nagy volt már a nyüzsgés a célvonalnál. Megkaptam a befutócsomagot és az érmet, és lerogytam egy padra pihenni. Azért ez se volt egy egyszerű menet. 
Hamarosan kirakták a chipes mérés eredményeit. 200 indulóból 188. lettem. 😀 Pedig tök jó időt futottam, 44perc 23mp volt a 7 km, ez 6:20as km-eket jelent átlagban, ami azért elég erős. Elvileg nagyon pontosan ki lett mérve a pálya, az Endomondo 6,4 km-t számolt, de simán lehet a sok kanyargás miatt, hogy nem tudta követni a pályát. Mindegy, ha csak 6,4km-t futottam, akkor is jó eredménnyel végeztem.
Másnap a szigetre mentem ki futni egy kört, és éreztem, hogy az Urban Games-en elfáradt a lábam, a betonon futás nem a kedvencem, ezt éreztem is vasárnap. Mindegy, megcsináltam, ez a lényeg. 🙂 
Még egy érem. 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s