Bocskai István emléktúra, 20 km

Életem első éjszakai túráján 2006-ban vettem részt még shamannal, ha minden igaz, a Zöld Bakancs Túraklub szervezésében. 25 km-es táv volt, és csak a helyszínen derült ki az útvonal, vagy még ott is csak az első EP-ig tartó szakasz, és az ellenőrzőpontokon tudtuk meg mindig, merre kell továbbmenni. Valami trükkös túra volt, az biztos. Legjobban arra emlékszem, hogy kölcsönbakancs volt rajtam, aminek a talpa eléggé le volt harcolva. A túra elejétől fájt benne a lábam, a végére pedig úgy széttörte, hogy az egyik térdemet még napokig nem tudtam hajlítani. Szintidőn belül értünk be, 6 óra 46 perc, kaptunk töltött káposztát meg forralt bort – ah, régi szép idők, amikor még issue volt, hogy nem vagyok 18! Végül megszántak egy bögrényivel. Talán akkor ettem életemben először töltött káposztát, korábban sose ettem meg, de akkor túl éhes voltam a finnyáskodáshoz. Kaptunk szállást is, reggel pedig az első busszal mentünk vissza Veszprémbe. Olyan volt ez nekem akkor, mintha most teljesítenék egy Ironmant, ereklyeként őriztem az oklevelem, ami a mai napig megvan. 12 évnek (jézusomdeöregvagyok) kellett eltelnie, hogy újra éjszakai túrázzak: a Bocskai István emléktúrán indultunk el.

20 km-es jör
Az útvonal: Normafa > Tündérszikla > Kis-hárs-hegy > Szépjuhászné > Erzsébet kilátó > Makkosmária > KFKI > Normafa.

Szintemelkedés: 834 m; Szintidő: 6 óra

Pénteken munka után gyorsan hazatekertem, összepakoltam, majd foxszal és húggal elindultunk a Normafára. A rajtnál bevártuk Mincet és ismerősét, felvettük az itinereket és go. Vicces volt, hogy az első akadályt vettük a legnehezebben, nem volt egyértelmű, merre is kell elindulni. 😀

A bokrok mögött Budapest
A Normafától a Tündérszikláig ismert úton haladtunk, jártunk arra az elmúlt pár túra alatt néhányszor. Egészen üdítő volt, hogy nem kellett felmászni a sziklához, alatta sétáltunk el.

Tündérszikla

Azt hittem, hogy új utakat fogunk felfedezni, de hamar rájöttem, hogy foxszal egyszer már túráztunk arra, még két éve. Kár, hogy akkor nem blogoltam róla.

Jó hangulatban, beszélgetősen telt az első szakasz. Mikor felértünk a Kis-hárs-hegyre az első ellenőrző ponthoz, már láthatósági mellényben és fejlámpával róttuk az utat. Felírtuk a kódot, és kutyafuttában közelítettük meg az alig 1 km-re lévő második EP-t a Szépjuhásznénál. Rájöttünk, hogy azok az EP-k, ahol pecsételés van, időkorlátosan vannak nyitva, és kicsit ellazáztuk az elejét. Későn is indultunk, már este 6-kor lehetett volna, de ahhoz munkából közvetlenül kellett volna menni. Ha korábban indulunk, nem lett volna problémás az EP-k nyitvatartása, így kicsit csipkedni kellett magunkat. Utólag kiderült, hogy tovább ott voltak a pontőrök és megvártak volna, de jobb volt ez így, legalább haladtunk.

Sógor itt ért be minket. A túra elejére nem tudott becsatlakozni, úgyhogy felbuszozott a Szépjuhásznéra némi sörital társaságában, amin a későbbiekben testvériesen megosztoztunk. Pár korty jutott igazából mindenkinek, de jólesett.
Alkonyi erdő
A gyorsan záró EP miatt iszonyat rohanásban voltunk a János-hegyre. A piros jelzésen mentünk, hát az pusztulat. Ismerem az utat, nappal is megerőltető, de sötétben aztán tényleg nem látni a végét. Nyomasztó volt, hogy sietni kell, és nem tudjuk, mennyi van még hátra a kilátóig. Persze jóval hamarabb felértünk, mint vártuk volna, ezzel nyertünk egy kis időt, és a harmadik EP-nél pihentünk pár percet. Természetesen kiderült, hogy az itineren írtakhoz képest még egy fél órát ott tervezett tölteni a pontőr, ebből a szempontból felesleges volt a rohanás, de jól jött még az itt nyert idő.
A kilátó
Ettünk, ittunk, és folytattuk a sétát a piroson. Ekkor már rendesen sötét volt. Annyira más éjszaka az erdő! A fák közötti nagy sötétséget csak a lámpáink fénye törte át, az úton túl nem sokat láttunk. Időnként erdei állatok neszezését hallottuk, de alapvetően túl hangosak voltunk, és előttünk is jártak arra más túzázók, nem sok esély volt, hogy őzet vagy vaddisznót látunk. Valószínűleg hűvös volt, de nem éreztük a mozgástól, a lehelletünket viszont láttuk. Nyálkás, nedves volt az erdő, párás a levegő, csöpögött a víz a levelekről.
Az elágazásoknál és olyan helyeken, ahol lekopott a túrajelzés, fényvisszaverős szalagok segítették a tájékozódást. De még hogy! Nagyon messziről észre lehetett venni őket, sokszor mentettek meg az eltévedéstől. Éjjel még jobban kell figyelni a túrajelzést, és persze nehezebb is észrevenni. Makkosmária felé volt, hogy elbizonytalanodtunk, de a szalagok mindig útba igazítottak.
Kupaktanács
Makkosmárián zsíroskenyérrel vártak a pontőrök. Rövid beszélgetés után hamar kiderült, hogy valószínűleg rajtunk kívül csak a sepregető van még úton. (A seprű vagy sepregető a teljesítménytúrák záróbusza: ha utolér, és nem tudod tartani vele a tempót, akkor nem érsz be szintidőn belül. Ő szokta leszedni a tájékozódást segítő szalagokat is.)

Kis pihenő után útra keltünk. Megint ismerős szakasz következett: a Széchenyi-hegyről Széchenyi-hegyre túrán is erre jártunk. Most legalább nem kellett sárban dagonyázni. Érintettük a Szent Mihály sziklát, és felmásztunk Csillebércre, a KFKI (MTA Központi Fizikai Kutatóintézet) telephelyéig. Egy alkalommal elkezdett esni az eső, néha villámlott is, de dörgés nem volt, és az eső is gyorsan elállt. Annyira nem esett jól a gondolat, hogy lecsap ránk egy vihar az erdő közepén, és az az igazság, hogy az időjárásjelentés szerint esély lett volna rá. Szerencsére megúsztuk.
Láthatatlansági mellény
A KFKI-nál kódos EP volt, felírtuk. Innen már csak 3 km séta volt hátra a Normafáig. Egyszer tévedtünk csak el, rossz utat választottunk egy elágazásnál, de olyan 20 méter után rájöttünk és korrigáltunk (köszi Endomondo). A végén mászni kellett. Nem volt vészes, de már fáradtak voltunk és be akartunk érni mihamarabb.

5 óra 37 perc alatt jártuk végig a 20 km-es kört. Új élmény volt az éjszakai túra, de úgy érzem, sok élményt adhat még. Jó volt, hogy sokan voltunk, őszintén szólva valószínűleg kicsit féltem volna, ha kevesen vagyunk és nem beszélgetünk végig. Szeretném viszont azt is átélni, milyen az, amikor lámpa nélkül, a sötéthez hozzászoktatott szemekkel járjuk az erdőt és a természet részévé válunk. Első próbálkozásnak tökéletes volt ez a túra. A kis társaság, ami összeverődött, nagyon király volt, végig kényelmesen éreztem magam, a szervezők pedig kitettek magukért, és egyrészt nagyon hangulatosság tették az EP-ket a fáklyás világítással, másrészt olyan remekül szalagoztak, hogy tényleg nehéz volt eltévedni. És a kitűző is igényes.
Kitűző
Akkor és ott elfáradtam, de a két nappal későbbi, a vasárnapi túra után átértékeltem a Bocskai emléktúra nehézségi fokát. Kellemes esti séta a budaörsi tortúrához képest. Legközelebb arról mesélek.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s