Tihanyi Félmaraton, 11 km

Amint először olvastam a Tihanyi Félmaratonról, azonnal megjött a kedvem a nevezéshez. Csupa jó kritikát kapott a rendezvény, családias a hangulat, gyönyörű a táj, teljesen egyedi az érem, és a versenyt egésznapos futófesztivállá bővítették ki előadásokkal, koncertekkel. Kacérkodtam a gondolattal, hogy foglalok szállást és Tihanyban töltök egy hétvégét, de végül nem tettem. Utólag annyira nem bánom, hogy így alakult. Nem mintha rossz lett volna a verseny, de egy hétvégét azért nem érdemelt. 
Oszkárral mentünk Tihanyba Minccel. Sosem oszkároztam még, és teljesen pozitív élmény volt. Busszal vagy vonattal nem csak drága, de bonyolult is lett volna az utazás. Közvetlen busz egy darab volt, viszont biciklis verseny miatt útlezárások voltak a környéken, garantált a dugó. Kocsival kényelmesen utaztunk, és időben meg is érkeztünk. Annyira időben, hogy a rajtcsomag átvétele után még ráértünk ebédelni, sétálni az apátságnál, és enni egy fagyit. Nagyon rég jártam Tihanyban, és emlékszem, nem igazán fogott meg gimis koromban. Na de most! Basszus, gyönyörű! A tavak, a balatoni panoráma, a kis utcák… Hogy nem láttam meg ezt korábban? :O 
Mire visszaértünk a Belső-tóhoz a versenyközpontba, nem sok időnk maradt a rajtig. Átöltöztünk – nagyon szép technikai pólót adtak -, és már mehettünk is bemelegíteni. Ez kissé komikusra sikeredett, ugyanis betereltek minket a rajt elé egy meglehetősen szűk térre, ahol lehetetlen volt a tréner utasításait követni. Egy hirtelen mozdulat, és öt embert lezúzol magad körül. Próbáltunk a magunk módszereivel, minél kisebb kilengéssel bemelegedni. 
14:00-kor indult a 10 km-es és a 21 km-es táv. Szakaszos rajt volt, de nem szedték szét a versenyzőket várható sebesség szerint, mindenki ott állt, ahova fért. A hullámok között egy perc szünetet hagytak, ennek eredményeképpen hatalmas volt a torlódás az első kilométereken. Az elég szemét húzás volt, hogy rögtön egy emelkedővel indult a pálya. Nagyon nem éreztem át a futást, de amint felértünk a hegyre és lejtmenetbe váltott a terep, jobb lett. 2 km-enként volt frissítés, ennek nagyon örültem, viszont itt is nagy volt a tumultus. Ilyen kétségbeesetten vízért könyörögni nem láttam még versenyzőket: futottak volna tovább, de kézbe kaptuk a poharat és abba töltötték ki nekünk a vizet, hát marha lassú volt. A végére kettesével ittam a pohár vizeket, annyira meleg volt. 
Míg ki nem értünk a Balaton közvetlen partjára, Tihany kis utcáin futottunk. Tetszett, mert árnyékos volt, és utáltam, mert nyomorogtunk újra. Lehetett biciklis kísérőt vinni, hát a pokolba kívántam őket. Próbáltak figyelni a futókra, de rohadt idegesítő, amikor hallod, hogy ott gurulnak mögötted, elhúznak melletted, és figyelned kell, hogy ne válts hirtelen irányt, mert nekik is egyensúlyozniuk kell, és a fék se mindenható. Jövőre betiltanám, többet ártott, mint segített. Ha nem ilyen sűrűn lett volna frissítés, még megértem, na de így… 
Hamar a mezőny végére kerültem, de most még annyira se tudott érdekelni, mint egyébként. Melegem volt, szomjas voltam egyfolytában, aztán pisilnem kellett, mert sokat ittam, sok volt az emelkedő, kevés az élvezet. Néztem a Balatont, mikor mellette futottunk, de inkább pancsoltam volna benne ahelyett, hogy a kifogásolható minőségű bringaúton szenvedek és próbálok úgy tenni, mint aki fut. Elvergődtem 9 km-ig, onnantól már csak 2 km volt hátra, mert persze a 10 km valójában 11 km volt. Innen jött az igazi szopó, hegymenet a Belső-tóig. Nem nagyon volt, aki futott. Dühös is voltam, hogy ezt miért kellett, egyáltalán nem ilyen pályára készültem. Egyszerűen nem voltam hajlandó ilyen emelkedővel szenvedtetni magam, sétáltam inkább. 
A tetőről a célig már befutottam, de az is béna volt, hogy a célvonalnál emberek sétáltak teljes nyugalomban, nem volt meg az az „igen, beértem, itt a cél” érzésem. Ahogy beértem, besoroltam egy hosszú sorba, ami a célcsomaghoz vezetett. Egy idő után lányok jöttek, és mindenki nyakába akasztottak egy-egy érmet. Később gyerekek hoztak mindenkinek szatyrot. Fél óra után sorra kerültem, és egyesével kellett beszereznem a csokikat, újságot, üdítőt. Kiábrándító. Lehetett nassolni nachost meg ropit, azt díjaztam. 
1 óra 35 perc 41 mp alatt futottam le a 11.2 km-t. Borzalmas eredmény, bár nekem a pálya is az volt. Őszintén szólva kicsit csalódás volt ez a verseny, nem erre számítottam. Valószínűleg pont most tartanak ott, amikor még nincs meg a nagy rendezvény szervezésének a rutinja, viszont az emberek már felfedezték maguknak az eseményt és tömegesen jönnek. A beígért hangulat egyáltalán nem volt meg, a táj lehetett volna szebb, ha más irányba futunk, a vége a versenynek egy káosz volt. Az érem viszont nagyon szép, bár nem szeretem, amikor minden távra ugyanolyat adnak. 
Ez történik, ha túl nagy elvárásokkal érkezik az ember egy eseményre. Jövőre szerintem kihagyom, egynek jó volt, de ennyi emelkedőre nem vagyok még felkészülve. És kissé drága volt a nevezés is.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s