Eesti tour – day 02, Valga – Tartu

2016. 06.22.

Fél 9kor atomhangosan szólalt meg az ébresztőm. Pár perc pihenés után másztam ki az ágyból. Összepakoltunk, beugrottunk egy boltba, gyorsan lehúztam egy energiaitalt, és fél 10 körül elindult a Valga-Tartu biciklitúra. 
Már Valgából kifele menet elkapott a “ez zseniális és imádom” érzés. Cuki faházak közt tekertünk, az út sima. Hideg volt, továbbra is 15 fok, de napsütéses időnk volt. 
A városból kiérve bicikliúton haladtunk tovább. A távolban viharfelhők gyülekeztek, de távolinak tűntek. Aha. Észtországban ez nem így működik: a távoli felhők brutálgyorsan utol tudnak érni. Az Otepää-i elágazásnál kapott el minket az első zuhé. Hamar elállt a szakadó eső, a továbbiakban csak csöpögött, de a biztonság kedvéért bebugyoláltuk és vízhatlanná tettük a hátizsákokat. 
A teheneket nem zavarja, ha megáznak
Letértünk a bicikliútról, autóúton tekertünk tovább. Észtországban szinte mindenhol egyméteres a padka az út mellett, kényelmesen lehet rajta tekerni. Kisütött a nap, majd hamarosan újra elkapott a zápor, ami ezúttal jégesőbe csapott át. Bármilyen kemények vagyunk, ez azért megállásra késztetett minket. Amikor a karomon ugráltak a jégdarabkák, annyira nem voltam boldog, de legalább a sisak a fejünket megvédte. 
August Gailit észt író szülőháza
Pár perc múlva újabb napsütés, mi pedig elértünk Sangastéba, am félúton van Otepää felé (kvázi az út negyedénél jártunk). 
Lóparkoló. Az egy létező dolog.
A lóparkolóban (!!!) pihentünk kicsit, majd menekülőre fogtunk, mert újabb baljósan kinéző felhő közeledett. Eszméletlen gyorsan változott az időjárás, és felhők szélsebesen suhantak át az égbolton. 
Világvége, ítéletidő
Egy fedett buszmegállóig jutottunk, ott vártunk vagy fél órát, mire annyira lecsendesedett, hogy el tudtunk indulni. Egyszer megpróbáltuk előtte, de vissza kellett menekülnünk, mert megint jég esett. Közben egy cuki észt néni kérdezte aggódva, hova megyünk és miért ilyen esős időben. 
Sangaste templomára láttunk rá a buszmegállóból
Elnézést kérek mindenkitől, akinek azt hazudtam, hogy Észtország sík. Az út meglepően szintes volt, sok-sok emelkedővel. Gyakran maradtam le, az agydinamós bringa érezhetően lelassított, de Bogi mindig bevárt, ha már nagyon nem látszottam. Majdnem rátértünk egy bicikliútra, ami a Pühejärve mellett halad el, de földes-murvás út lett volna a terep, maradtunk inkább a betonúton. Egy lemaradásom alkalmával arra értem be Bogit, hogy egy motoros orosz pasassal trécsel. A fickó vigyorogva közölte velünk, hogy rossz úton vagyunk, és a tábla, amit szerint Otepää 15 km, az rossz, valójában 23, és nagyon durva hegyeket kell megmásznunk, amikhez a mi biciklijeink nem alkalmasak. Ebből csak annyi volt igaz, hogy tényleg döbbenetesen sokat kellett felfele tekernünk, és néhol olyan volt a beton összetétele, hogy még lefelé is lassította a kerekeket. Ez a rücskös út halál volt, néha majd elpusztultam a hegyeken, de végül mindenhol feltekertem. Nagy filozófia kérdések merültek fel bennem tekerés közben, mint az élet akadályainak és az emelkedőknek a párhuzama: lehet, hogy távolról félelmetesnek és teljesíthetetlennek tűnnek, de ha benne vagy, akkor már nem is olyan leküzdhetetlenek. Ha benne vagy, akkor már nincs messze, haladni kell, és a kis lépések összeadódnak egy nagy egésszé. *spanyolviasz* 
A változatosság kedvéért Otepää előtt 7 km-el újra lecsapott a jégeső, csendes beletörődéssel vártuk ki a végét. Pár perc alatt odébbállt. 
Otepää!!!
Otepää igazi sportváros, népszerű téli üdülő- és síközpont. A sport részét átéreztük, az utolsó emelkedő már kifogott rajtunk. Hatalmas öröm volt odaérni, bár még csak félúton jártunk. A nyeregből leszállva túl fáradtnak éreztem magam ahhoz, hogy még ugyanennyit letekerjek, de egy ebéd, egy sör és egy kávé helyretett. 
Észt sör
Tartu felé már jóval kevesebb volt az emelkedő. Mivel az idővel jól álltunk, megálltunk a Pangodi tónál. Óriási királyság volt! Ez egy elképesztően gyönyörű tó az út mellett, szabadstranddal. Eleinte viccnek gondoltam, amikor Bogi azt mondta, hogy ő bizony belemegy, de hamar meggyőztem magam, hogy jó lesz az nekem is. Végülis azért voltunk úton, hogy olyan dolgokat csináljunk, amiket a hétköznapokon nem szoktunk. 15 fokban bikinire vetkőzni és pancsolni, na azt nem szoktam. A víz jeges volt, de hamar megszoktam annyira, hogy ki se akartam menni.
Benne vagyok a tóban
A tó melletti játszótéren hintáztunk, és megcsodáltam a világ legigényesebb erdei pottyantós WC-jét. Még Wc papír is volt! :O És nem volt büdös. :O 
Játszópark
A fürdés feltöltött, újult erővel szálltunk vissza a bringára. Útfelújítás miatt egy szakaszon feltörték az utat, földes-köves szakaszon kellett gurulni egy km-en át, nem volt kellemes. Egy elágazás után a Tartu felé tartó nagyforgalmú útra kerültünk. Olyan volt, mint az autópálya, azzal a különbséggel, hogy nem tilos biciklizni. Viszont nem is túl élvezetes. Meredek emelkedők, szemből előző autók, brutál menetszéllel támadó kamionok nehezítették meg az életünket. 
Tartu előtt kb. 8 km-re kezdődött el a bicikliút. Ekkor már bőven túl voltunk 80 km tekerésen, éreztem is. Fájtak az izmaim, a derekam, a hátam. Balga módon végig a hátamon vittem a hátizsákot, ami totál hülyeség volt, pláne hogy kaptunk pókot és volt csomagtartónk. 
Tartu!
Becsorogtunk a városba. A belváros meglepően nyugis volt, de közvetlenül Jaanipäev előtt ez nem meglepő. Airbnb-s szállásunk volt, a hosztunk először nem vette fel a telefont, ami kicsit aggasztó volt, de olyan fél óra után sikerült kapcsolatba lépnünk vele. Egy régi kollégium épületében volt a “lakás”, konkrétan egy koliszoba. A zuhanyzó egy függönnyel volt leválasztva a szobától, a WC kissé jobban elszeparálva, de nem egy túl igényes, felújított hely. Alvásra viszont tökéletes, ennél többet nem akartunk tőle. A hoszt nagyon kedves volt, még vacsorázni is invitált a barátaival, de túl fáradtnak éreztük magunkat a nagy társasághoz. 
Összkomfortos szoba
A pizzéria, ahova vacsorázni mentünk volna, zárva volt. A sétálóutcán tértünk be az első nyitva lévő pubba. A rántott sajtom kis sajtgolyókból állt, nem éppen erre számítottam, de legalább csípős volt. Két sört elkortyoltunk, a megtett 92 km után szerintem megérdemeltük. 
Ez a kép amúgy este 11-kor készült az utcán. Nem, nem a lámpák miatt van ilyen világos.
A szállásra indulva egy meglepetés várt: egy sirály leszarta az ülésemet. Köcsög sirályok, az út végére se sikerült megkedvelnem őket.

Éjfél előtt kerültünk ágyba. A fáradtságtól seperc alatt elaludtam, még az se zavart, hogy nincs sötét. 

Megtett táv: 92 km.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s