Eesti tour – day 08, Tallinn – Helsinki – Espoo

2017.06.28. szerda

Egy hete voltunk már úton, amikor Tallinnban ért minket a reggel. Kifejezetten jól aludtam, még a szomszéd ágyon horkoló ázsiai lány se tudott megzavarni. Bőséges reggelit kaptunk, aminek a fénypontja a palacsinta volt, amit lekvárral és nutellával is ízesíthettük.

Reggeli után összepakoltunk, és siettünk a kikötőbe. Gyalog mentünk. Nem volt messze, kb. 20 perc séta. A kikötő épülete reptérre hasonlít, és maga a beszállási procedúra is: beszállókártyával jutottunk a megfelelő gate-hez, ahol a boarding történt. Nem lehetett nem észrevenni a rengeteg, nagybőröndös finnt, aki esélyes, hogy nem ruhával, hanem alkohollal pakolta tele a bőröndjét. Sok finn számára valid hétvégi program átkompozni a számukra elképesztően olcsó Tallinnba, venni egy rakás piát, aztán visszahajózni. 

Jól tettük, hogy jóval a hivatalos indulás előtt ott voltunk, mert a hajó a menetrendi indulási idő előtt 10 perccel elindult. Épp a fedélzeten bámultuk a tengert, amikor a komp megindult velünk – kicsit meglepődtünk. Itt nem érdemes késni.

Nägemist, Tallinn, nägemist! 

A hajóút nem kifejezetten volt izgalmas: köröttünk az egyhangú tenger, a hajón belül pedig rengeteg ember. Kávéztunk, sütiztünk (horroráron), közben azt tervezgettük, mit csinálunk Helsinkiben. Néha felmentünk a fedélzetre megnézni, látszik-e már a város. Onnantól, hogy feltűnt a horizonton, még viszonylag sokáig tartott, hogy kikötöttünk.

Suomenlinna

Suomenlinna egy erődítmény egy kis szigeten közvetlenül Helsinki előtt. Az 1700-as években svédek által épített erőd felkerült az UNESCO világörökségi listájára. A komppal elhaladtunk mellette, a vízcseppek a képen az ablaküveg miatt láthatók. Bár volt róla szó, hogy megnézzük másnap, végül más programot szerveztünk, úgyhogy ez még hátra lesz egy következő utazás alkalmára.

Random kissziget. Laknám.

A kompról leszállva azonnal feltűntek az észthez képest cikornyás finn feliratok. Az első kihívás a finn BUBI legközelebbi állomásának megtalálása volt. A kikötőhöz közeli teljesen üres volt, így továbbsétáltunk. A következő teli volt, viszont sokadjára, egy finn lány segítségével tudtuk csak kiszabadítani a két bringát, amikre előzőleg Bogi beregisztrált. A rendszer úgy néz ki, hogy vehetsz napijegyet, amivel 30 percig használhatod “ingyen” a bringát, utána további összeget charge-olnak rád. Ergo folyamatosan nézed a számlálót, és ha közelít a 30 perchez, mint az őrült keresel egy szabad dokkolót, lerakod a bringát, és felveszel egy másikat. Ami para, hogy van, amikor nincs üres dokkoló, és csak egy másik bringához tudod kötni a sajátodat, de akkor a számláló nem áll le. Elég hülyén lett ez kitalálva. Ráadásul nagyon rosszak a biciklik: lomhák, alig lehet tekerni, a fék pedig nem fog. Végülis minek fék egy olyan bringára, amivel amúgy se tudsz gyorsan menni…

A vasútállomáson leadtuk a csomagjainkat a megőrzőbe, és elindultunk a Hietaranta felé. A város meglepően zsúfolt, embertömegek mindenhol, a biciklisek teljesen ellepték a bringautakat, mi meg ott szerencsétlenkedtünk nulla városismerettel a csigalassú közbiciklivel. Ezek után megérdemeltük a nyugodt tengerpartot. Beültünk egy bisztróba aranyáron megebédelni (25 euró!!!), de legalább egyáltalán nem maradtunk éhesek, bőséges adagot kaptunk.

Alkohol!  

Ebéd két főre. 

A Hietaranta szabadstrand, kellemes, homokos tengerparttal. Biztos vagyok benne, hogy nyáron – ami ennyire északon nem június végét jelenti- népszerű hely, ottjártunkkor a parton még csak-csak napoztak emberek, de a vízbe alig merészkedett be valaki. Nekem persze muszáj volt bemennem, ez becsületbeli ügy. Öt percnél többet nem töltöttem a vízben, iszonyat hideg volt.

Ha megfagyok is, akkor is belemegyek! 

Nem is időztünk itt sokat. A közelben található a Temppeliaukion kirkko, azaz a Sziklatemplom. A budapestihez hasonlóra számítottam, úgyhogy eléggé meglepődtem, mikor a sziklába vésett barlangszerű templom helyett egy modern építményhez érkeztünk. Sziklába építették, de teljesen modern, 1969-ben készült el az épület. Gyakorlatilag egy nagy kupola az épület. Belülről hangulatos, tényleg templomszerű, de egyáltalán nem a megszokott templomi látvány.

Szelfi

A templom látogatói bibliai idézetekkel ellátott kis lapocskákat vehettek magukhoz mindenféle nyelven. Volt magyar is, azon a következő az idézet: “A legnagyobb nyomorúság közepette Isten nemcsak a legközelebbi, de a leghathatósabb segítségével is ott van veled.” Valamiért a szerencsesüti jut eszembe róla. Aranyos, hogy gondolnak a turistákra.

Kupola belső

Ha már templom, akkor elsétáltunk a város legnevezetesebb templomához, a katedrális néven emlegetett Helsingin tuomiokirkkohoz. A 19. század első felében épített evangélikus templom a városkép jellegzetes része, a képeslapokon és hűtőmágneseken szinte mindig rajta van. Benéztünk az épületbe, teljesen puritán a maga fehér falaival. A lépcsőn ülve annak voltunk szemtanúi, ahogy sirályok konkrétan megtámadtak egy lányt, aki enni próbált volna, és addig nem hagyták békén, amíg a kajáját hátrahagyva el nem menekült. Sirályok…

Helsingin tuomiukirkko

Visszasiettünk a kikötőbe, hogy Bogi volt kollégájával, Hannával találkozzunk. Hanna sokat késett, úgyhogy volt még időnk mászkálni. Botor módon vettünk fagyit, amit aztán a felettünk köröző sirályok mindenáron meg akartak kaparintani. Elmenekültünk a kikötőtől, de a fagyit nem adtuk!

Ortodox katedrális

Az Uszpenszkij ortodox katedrálishoz másztunk fel. Éppen folyt a mise. Nem akartunk turisták módjára bámészkodni, de annyira megfogott mindkettőnket a finn nyelvű ortodox templomi ének, hogy egyszerűen nem bírtunk nem ott maradni.

A városi múzeum se titkolja, hogy ❤ Pride

Pont a Pride hetében jártunk Helsinkiben. Hihetetlen élmény volt, hogy múzeumokon, egyetemi épületeken lobogott a szivárványos zászló. Hjaj, más világ.

Hannára kifejezetten sokat vártunk, de legalább megérte a várakozás, mert nagyon kedves és barátságos lány. Biciklivel jött, hogy együtt tudjunk tekeregni. Elvitt minket a város másik felére, egy kellemes bárba a tengerparton. A nyitott tetőn ültünk le. Ittunk egy sört, beszélgettünk, élveztük a kilátást.

Többet inni nem akartunk, inkább indulni Espooba, ahol Hanna lakik, és ahol mi is megszálltunk. Bogival visszagurultunk a vasútállomásra a csomagjainkért – a Baanan, egy régi vasútvonalból kialakított biciklis úton tekertünk. Eszméletlen jó élmény volt! Hanna bevágta a biciklijét a csomagtartóba és autóval követett minket – bizony, Finnországban egy sör után még simán vezethetsz. Várakozás közben szemtanúi lehettünk a helyi csövesbanda balhéinak, úgyhogy eléggé megörvendtünk, amikor kocsiba szállhattunk.

Espoo csupán pár kilométerre található Helsinkitől, mégis ég és föld a két település. Helsinki a maga módján nagyváros (600.000 lakossal), Espoo már maga a természetközeli tökély. Erdős, kisvárosias, a házak nem nőnek egymásra, tágasak a terek. Hannáék itt birtokolnak egy szép nagy házat a hozzátartozó nagy udvarral, egy régi szaunával, és lejáróval a ház mögötti tóhoz. Azért amikor Hanna mellékesen megjegyezte, hogy egy éve laknak itt, de még nem fürdött a tóban, ahova KÜLÖN LEJÁRATA VAN, akkor azért kicsit megcsapkodtam volna. A ház is olyan volt, mint egy ikeás magazinban: ízléses, tágas, elegáns, a fehér szín dominált.

A tó

Bontottunk egy sört, majd nemsokára megérkezett Hanna pasija, aki elkezdett grillezni a teraszon. Az egész vacsora is olyan felnőttes volt, gyertyával, igényes terítékkel, bőséges salátaválasztékkal. Életemben nem ettem még steaket, őszintén szólva nem is terveztem, de ha az a menü, akkor nincs mit tenni. Igazából nem is volt rossz. Jó hangulatú este volt, utazásról, kulturális különbségekről beszélgettünk sokat, és az utolsó napunk eltöltésére is jó tippeket kaptunk. Éjfél után jártunk már, mikor elálmosodtunk, de alvás előtt mindenképpen ki akartuk próbálni a szaunát. A kinti klasszikus szaunán kívül a házban is van egy, abba ültünk be. Vendéglátóink ragaszkodtak hozzá, hogy egy szaunasört is vigyünk magunkkal. Jó volt a melegben aszalódni, a sör is jólesett. És meglepő módon a kátrányos illóolaj kellemes.

Utunk során először aludtunk külön szobában Bogival, nagyon fura volt. Elalvás előtt még azon elmélkedtem, mennyire hálás vagyok azért, hogy ezt a sok kalandot átéltük, és mennyire szomorú vagyok, hogy mindjárt véget ér az utazás.   

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s