UkRAJna – day 09 – Kherson

Herszon. Nem sokat tudtunk erről a helyről, csak annyit, hogy egy ronda iparváros, és 30 km-re tőle található az oleski sivatag, ami az egyetlen igazi sivatag Európában. Az utazás tervezési fázisában sokat vacilláltunk ezen a helyszínen. Nagyon meg akartuk nézni a sivatagot, de csak homályos javaslatokat találtunk arra, hogyan is lehet ezt megvalósítani. Megtudtuk, hogy van vonat, ami nem olyan messze a sivatagtól rak le egy kis településen, ahonnan pár kilométer sétával juthatunk el a sivatag széléig. Tudtuk, hogy van egy látogatóközpont, de az pont a sivatag másik felén van, nem tudtunk volna eljutni oda. Sokan írták, hogy a legegyszerűbb fogni egy taxit, elkocsikázni a sivataghoz, megkérni, hogy várjon, amíg végzünk, majd ugyanazzal a taxival visszamenni Herszonba. Végül úgy mentünk el Ukrajnába, hogy ezt a pontot nem terveztük meg teljesen, mondván, a helyszínen csak könnyebb lesz valami megoldást találni, mint online. Odessza és a külvárosikatakombás kaland után elhatároztuk, hogy nem kockáztatjuk meg a taxit, túlságosan lutri, hogyan sül el. Csak remélni tudtuk, hogy sikerül a tervet megvalósítani. 
Arra ébredtünk, hogy nem volt áram a szálláson. Már nem is tudtunk fennakadni rajta, azon a helyen bármit kinézek. Azon se csodálkoztam, hogy a recepciós fiú kis lámpással mászkált a folyosón, ergo ez egy gyakori jelenség lehet, ha van bekészítve ilyen lámpás. 
Odesszából reggel 8.25-kor indult busz a 204 km-re fekvő Herszonba. Online megvettük a jegyeket (helló 21. század!), de azt már csak a buszon ülve, pár perccel az indulás előtt vettük észre, hogy az online jegyet oda kellett volna vinni a jegypénztárba, ahol rendes jegyre váltják. Körbejárt egy ellenőr a buszon, észre is vette a hibát. Kézzel-lábban mutogatva próbáltuk elmagyarázni, hogy elfutunk a jegypénztárba, várjanak meg, de a sofőr megpaskolta a felállni készülő fox vállát. Valami olyasmit akart ezzel kifejezni, hogy „haver, maradj a helyeden, most már mindegy, jó arc leszek, elviszlek titeket így is”. Nagyon hálásak voltunk ezért a gesztusért, simán leparancsolhattak volna és ott is hagyhattak volna – Magyarországon valószínűleg ez történt volna, és még kiabáltak volna velünk, hülye turistákkal, akik nem beszélik a nyelvet, hogy mit képzelünk. Vannak esetek, amikor előny tud lenni a kelet-európai rugalmasság. 
Útközben tavak, folyók mellett haladtunk el, de leginkább síkságon, ami az utolsó nagyobb város, Mikolajiv után egyre inkább pusztaságra hasonlított. Dél körül érkeztünk meg. A szállásunk Hostel Classic néven fut, és a pályaudvartól negyed óra sétára volt csupán. Odaérve egy nagy vaskerítés fogadott, ami kicsit elbizonytalanított, mert a booking.com-on máshogy nézett ki. Nyitva volt a kapu, besétáltunk. Egy nagy villaszerű házat láttunk, ami előtt egy nénike üldögélt. Sejtettük, hogy jó helyen járunk, de a bejárat nem volt nyitva. A néni tudta, mi járatban vagyunk, leültetett minket egy kinti asztalhoz, és annyit értettem a mondandójából, hogy várjunk. Nem kellett sokat várni, és megérkezett az egyik tulajdonos, egy nő, aki annyira legalább tudott angolul, hogy tőmondatokban elkommunikáltunk. A szobánk nagy volt és tágas, saját fürdőszobával, Odessza után igazi felüdülés. Fizettünk érte kemény 3000 Ft-ot-. Egy szabály volt csupán a szálláson: este 11-re vissza kellett érni, mert akkor zárják az ajtókat. 
Az első hajósok emlékműve
Dnyeper, jeeee!
A többórás út után jól esett kicsit elfetrengeni az ágyon. Közben a sivatagba való eljutásunkat tervezgettük. Hála a böngészőbe beépített fordítónak, fox megtalálta a helyi tourinform iroda honlapján a havi programokat, ahol pont másnapra ajánlottak egy túrát a sivatagba. Annyira tökéletes volt az időpont, hogy el se mertük hinni: délután 3-ra ígértek visszaérkezést, nekünk 4-kor indult a vonatunk Kijevbe. Találtunk egy telefonszámot, fox felhívta, és láss csodát, beszéltek angolul! A tourinformos lány elmondta a részleteket, az árat, és abban maradtunk, hogy még aznap odamegyünk az irodájukba befizetni a túra árát. Nagyon izgatottak lettünk, de nem mertük beleélni magunkat.
Dnyeperpart
Felkerekedtünk, és elindultunk a belvárosba. Herszont egy jó 4 km hosszú főutca vág ketté, mi ennek az egyik végéből indultunk a másikba, sokat sétáltunk hát.
A herszoni egyetem EU-s zászlóval
A központhoz közeledve a városhoz fűződő prekoncepcióink folyamatosan omlottak szét: mi egy koszos iparvárosra számítottunk, helyette kaptunk egy nyüzsgő tengerparti várost, tele emlékművekkel, szobrokkal, klasszikus stílusú épületekkel, európaias hangulattal. Odesszára hasonlít, ami nem csoda: II. Katalin nevéhez köthető Herszon alapítása 1778-ban, akárcsak Odesszáé.
Örökláng 
Herszontól egyébként olyan 100 km-re fekszik az annektált Krím-félsziget határa, mégis nyugodtnak tűnt a környék. 2014-ben itt is volt lázongás, a Lenin-szobrot ledöntötték, de azóta nyugalom van. A magyar testvérvárosa Zalaegerszeg.
A Dnyeper az öröklángtól
A tourinform irodában kedvesen fogadtak. Befizettük a részvételi díjat, és már el mertük hinni, hogy tényleg eljutunk a sivatagba. Az, hogy a túra oroszul lesz, nem különösebben zavart minket, tekintve, hogy még így is ez a legkényelmesebb módja az eljutásnak, és nem a duma számít, hanem hogy ott legyünk. Megnyugodva, elégedetten sétáltunk ki az irodából.
Figyeljétek a kép két szélén az arany csillagokat – Ukrajnában tök oké átfesteni a vörös csillagokat, még akkor is, ha egyértelmű az eredeti színük
Innentől nem volt más dolgunk, csak a városban mászkálni. A sétálóutcán leültünk egy szimpatikus helyre, ahol megebédeltünk, és a pincér srác olyan meggyőző volt, hogy két sört is megittunk. Ebéd után lesétáltunk a Dnyeper partjára. Egy hajókikötőbe értünk, ahol a az első hajósok emlékére állított szobra található. Nem sokat időztünk itt, nem volt sok látnivaló, átsétáltunk inkább a Slavy parkba. 
Tank mementóként
Leültünk a víz partjára, és figyeltük, hogyan fürdenek a vízben a herszoniak minden tiltás ellenére. Ne felejtsük el, hogy ez ugyanaz a folyó, amibe már Kijevnél sem volt ajánlott belemenni, mire Herszonba ér, ki tudja, mennyi szennyezés jut bele. A lábam picit belelógattam én is, de ennél jobban nem mártóztam meg benne. 
Csernobil emlémű
Tettünk egy sétát a parttól az erőd irányába. Felsétáltunk az öröklánghoz, onnan végig a felszabadítók dicsőségére létrehozott széles sétányon, majd az egykori erőd helyén álló parkba értünk.
Moszkva kapu 
Az erődöt 1778-ban kezdték építeni. A bástyáit földdombok kötötték össze, falain 220 ágyú állt. Ahogy most olvasgatok, nem vett részt csatában, de az nem teljesen tiszta, miért pusztult el, mindenesetre 1953-ban parkosították a területet. Engem a Városligetre emlékeztetett a park.
Ocsakivszki kapu
Az erődből csak falmaradványok maradtak fenn és két kapu: a Moszkva kapu és az Ocsakivszki kapu, emellett sétáltunk ki.
Emlék 2014-ből
Elsétáltunk egy emlékfal mellett, ami a 2014-es események áldozatainak állít emléket.
Templom 
Visszajutottunk a főutcára, de még nem volt kedvünk hazamenni, úgyhogy beültünk egy teraszra sörözni. Két sörrel később, már sötétben indultunk vissza a szállásra. Váratlanul jól sikerült nap volt ez is, kellemes meglepetés volt Herszon.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s