KószaKommandó – Duna-part, ártéri tanösvény

Október 28-án volt egy ilyen kis túrácska. A táv nem volt hosszú, kb. 11 km séta a Duna mentén Gödtől Vácig. A táj nagyon szép volt, az útvonal látványos, a terep egyáltalán nem nehéz. Ami nekem kicsit fájt, hogy a szokásos tempómhoz képest nagyon lassan haladtunk, én nem szeretek ennyit egy helyben időzni. Szeretem megnézni, ha észreveszek valami látványosat vagy érdekest, de ezen a sétán sokkal több volt a megállás, mint amihez én szoktam és ami nekem kényelmes. Sebaj, ettől még szép volt, és ezerszer jobb volt a Dunaparton sétálni, mint a lakásban fetrengeni. Ezek a nagyon ráérős séták nem nekem valók ezek szerint, most már ezt is tudom. 
Imádom az ősz színeit

A gát

Holtág
Abban az időszakban jártunk ott, amikor a Duna vízállása az egyik legalacsonyabb volt abban a pár hétben. 
Enyhén ködös reggel

Kajakosok
Cica!

Hinta a víz felett

A túlpart
Bicikliúton haladtunk többször is, és kedvet kaptam hozzá, hogy tekeregjek erre egyszer bringával, nagyon jó lehet úgy is erre járni. Voltak kifejezetten vadregényes szakaszai a bringaútnak. 
Kegyhely

Duna
Bicikliút

Folyócska szalad a folyamba
Vác határában van egy kis tanösvény, amit az észt mocsarakhoz hasonlóan deszkából épített ösvényen lehet bejárni. Nem hosszú, 600 m csupán az utacska, és ráférne egy felújítás – hangulatos nagyon, hogy zöldülnek a deszkák, de nem mindig éreztem magam tökéletes biztonságban a nyikorgó léceken. 
Az már Vác!
Ártér

Nádas

Tanösvény

Vác
A társaság nagyja Vácra érve még beült vacsorázni egy helyre, én siettem vissza Budapestre. Azt meg kellett állapítanom, hogy Vácra érdemes lenne visszamenni, mert nagyon hangulatos helynek tűnik. 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s