PZS 29 km & Nagy-Kevély mászás 10 km

Március utolsó hétvégéjét alaposan kihasználatam túra szempontjából: szombaton a 29 km-es PZS teljesítménytúrán jártam, vasárnap pedig foxszal és a kollégáival másztam meg a Nagy-Kevélyt. 
PZS túra, 29 km
A PZS túrát a Sarokkő Sportegyesület rendezte, az elnevezés a piros, a zöld és a sárga túraútvonalakat jelöli, amiken aznap túráztunk (mire erre rájöttünk…). 
Térkép

Útvonal:
Szépjuhászné Étterem – Fekete-fej – Kecske-hát – Nagykovácsi – Anna-vadászlak – Mamutfenyők – Budakeszi – Virág-völgy – Szépjuhászné, Gyermekvasút-állomás 
Táv: 29 km Szintidő: nincs, de délután 5-re vissza kell érni
Azt terveztük, hogy reggel 8-ra már a Szépjuhásznénál leszünk, hogy mihamarabb el tudjunk indulni. Ennek keresztbe tett, hogy előző este ünnepeltük fox szülinapját, ami hajnalig tartó társasozásba torkolt, mert A Mars terraformálása egy olyan játék, amit nem érdemes este 8-kor elkezdeni úgy, hogy 12 óra múlva túrázni akarsz indulni. Fél 3 volt, mire ágyba kerültem. A játék egyébként nagyon jó, amint elkezdi az ember átlátni a szabályokat, onnantól nagyon szórakoztató. Mivel alig aludtam, nem bírtam felkelni időben, és még azzal a gondolattal is kacérkodtam, hogy megy a fene túrázni, maradok az ágyban és kialszom magam, de tudtam, hogy szép időnk lesz, és fájt volna egész nap a lakásban punnyadni túrázás helyett. Megembereltem magam, összekészülődtem, és csak egy bő fél órát késtem. A nevezés és a wc-hez sorbanállás miatt végül 8.45 körül járt az óra, mikor végre tényleg elindultunk. 
A Fekete-fej mászása
Minc és egy kollégája voltak a társaim ezen a túrán, húg az előző esti társas miatt nem bírt felkelni. Az elején próbáltam magam szellemileg is felébreszteni, kicsit kóvályogtam még az első km-eken, de a Fekete-fej megmászása minden értelemben felébresztett. Régen nagyon utáltam ezt az emelkedőt, de minél többször mászom meg, annál tűrhetőbbnek tűnik. Az egyetlen hátrány a kilátás hiánya, az a kis lyuk, ahol ki lehet lesni, nekem kevés.
Ezt a képemet még istán is továbbosztották
A piros vonala nekem ismerős, Nagykovácsiig nem is nagyon történt semmi említésreméltó. Sétáltunk, beszélgettünk, örömködtünk, hogy a természetben vagyunk, jó volt a hangulat. Nagykovácsiban olyan rutinból mentünk a zöld és a piros közös szakaszán, hogy jó másfél km után jöttünk rá, hogy bizony rossz irányba indultunk el. Nem annyira szívderítő, amikor az ember rájön, hogy a 29 km-esre tervezett túrája olyan 32 lesz a végére, és még csak az első tízesen van túl. 
Az erdő felé
Visszamentünk a központba, és a helyes irányt megtalálva hamar odaértünk az EP-re, ahol a kedvenc kacsás bácsim osztotta a muníciót. (Mindig kacsás pecsét van nála.) Feltankoltunk, és mentünk tovább. Elsétáltunk a Tarnai pihenő „alatt”, aminek örültem, mert mindig jó valami alapján beazonosítani, felismerni az új helyet, ahol éppen járok. 
Tarnai orom, te vagy az?
A mamutfenyők előtt volt egy borzasztó szakasz, ahol egy baromi forgalmas autóútra kellett kimenni: hely a gyaloglásra alig volt, a kanyarok beláthatatlanok, az autók meg ezerrel száguldoztak mellettünk. Kész életveszély volt. Szerencsére nem sokat kellett ilyen körülmények között mennünk, lóistállók mellett tértünk le az egy mezős részre. 
Már biztonságban
A mamutfenyőknél Minc kollégájának felesége és fia vártak minket frissítővel és egy cuki kutyával – a kolléga Budakeszin lakik, a kutyust pedig meg akartuk nézni. 
Mamutfenyők
Kis pihenő után folytattuk a sétát Budakeszi utcáin keresztül, majd újra erdős szakaszhoz értünk, a Budakeszierdőbe, ahonnan már csak a János-hegyet kellett megkerülnünk, és vissza is értünk a Szépjuhásznéhoz. 
Erdei út
A célban betoltam két nutellás kenyeret, aztán még ittunk egy jutalomsört – amiből végül kettő lett. 
Jutalmak
A 29 km-nél kissé hosszabbra sikeredett túrát kb. 7 óra alatt toltuk le. Egész jól bírtam, ha nem kezdte volna kidörzsölni a lábujjam a cipőm, akkor meg se kottyant volna a séta, de azért kellemesen elfáradtam. Azt hittem, jobban megvisel majd ez a táv. Az is igaz, hogy este csak bedőltem az ágyba és már aludtam is – kimerültem én, csak nem tűnt fel elsőre. 
Nagy-Kevély mászás, 10 km
Ezek után indultunk el foxszal másnap a Nagy-Kevélyre. Az óraállítás és az előző napi túrám miatt a felkelés nem úgy sikerült, mint szerettük volna, persze elaludtunk: akkor ébredtünk, amikor már Csillaghegyen kellett volna lennünk. Kis vacillálás után arra jutottunk, hogy elindulunk így is. Kiderült, hogy nem csak mi késünk, fox egy kolléganője is elaludt, így vele együtt indultunk a többiek után, akik időhúzás gyanánt megmászták a Róka-hegyet. Én nem bántam, hogy az most kimaradt.
Háttérben a Kevély
Ez az útvonal sem volt újdonság számomra, a már sokszor bejárt piroson közelítettük meg a Nagy-Kevélyt a Kő-hegyen és az Ezüst-Kevélyen keresztül. Tudtam, hogy a csúcsmászás fájni fog, mindig fájni szokott, de a kilátás kárpótol majd. 
Kilátás a Kő-hegyre
A csúcs előtti pihenőnél értük be a többieket.  
Nagy-Kevély kilátás
Meg ez is 
A Nagy-Kevély tetején tartottunk egy ebédszünetet. 
A Kevély még mindig – nem tudom megunni, de kedvenc kilátásom
Leereszkedtünk a hegyről, és Csobánka felé vettük az irányt. Erre még sosem jártam, és nem állítom, hogy boldog lettem volna a keskeny, meredek ösvénytől, amin haladnunk kellett. Voltak szakaszok, ahol nem is látszott az út, mert a víz meg az erózió elmosta. A bokám folyamatosan terhelve volt, ahogy a dőlésemet próbáltam egyensúlyozni, hogy ne zúgjak le a szakadékba, és egy idő után nagyon fájt. Ehhez hozzáadódott az előző napi túra okozta kidörzsölt láb, a fáradtság, a hasam is görcsölt, emberekkel lógni se volt nagyon hangulatom, úgyhogy a kis-kevélyi Mackó-barlangnál elkezdtem azon gondolkozni, hogy ezt a túrát nem a tervek szerint fejezem be.  
Mackó-barlang
Csobánkán ittunk egy sört a fő téren, én közben néztem magamnak buszt Budakalászra. Rossz érzés túrát feladni, még ha nem is teljesítménytúra, de tudtam, hogy a maradék 7 km Pilisborosjenőig csak szenvedés lenne, annak meg semmi értelme. Felpattantam egy buszra, és hazajöttem pihenni. 
Csobánka
Így is elmondhatom magamról, hogy a hétvége nagy részét túrázással töltöttem a szabadban, és egy hétvége alatt bő 40 km-t sétálni nem is rossz. Azt meg tudni kell, mikor kell azt mondani, hogy elég, nem éri meg feleslegesen szenvedni. 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s