Gyertek ki a Vadasparkba!, 18 km

A Gyertek ki a Vadasparkba! túra könnyű sétának ígérkezett május 25-én. A Tipográfia Testedző Egyesület eseményén 18 km-t kellett megtenni a Normafától egészen a Budakeszi Vadasparkig
Útvonal
Útvonal: Normafa – Úti Madonna – Ördög-szószék – Frank-hegy – Végvári-szikla – Makkosmária – Csacsi-rét – Vadaspark vasúti megálló – Budakeszi Vadaspark
Táv: 17.9 km Szint: 540 m Szintidő: 6 óra
Nem kellett nagyon korán kelni szombat reggel, még 11-kor is elindulhattunk volna a túrán. 10-re terveztünk odaérni, ami több okból se valósult meg: húg vizsgázott reggel, és késett a tanára, így késve indult, és persze nekünk is tovább tartott a készülődés, mint terveztük. Minc volt az egyetlen, aki időben ott volt, szegény várhatott ránk. Mikor együtt volt a csapat – fox, Minc, húg és én – a Normafa Síházban kialakított rajtnál neveztünk. Nagyon szokatlan volt, hogy az itineren nem volt térkép, csak szöveges leírás, én meg el is felejtettem előre letölteni a térképet a telefonomra, úgyhogy a szokásosnál jobban kellett figyelni az itiner szövegezését. 
Hűsölés a fák között

Talán ez volt az első rendesen tavasz végi, nyár eleji nap, az elmúlt hetekben sokat fáztunk és áztunk. A kellemes melegben sétáltunk a zöldellő fák alatt, végre utolért minket a jó idő. Innentől viszont másfajta túrák jönnek: sokkal több vízre van szükség, és a naptejet sem szabad elfelejteni. Ezen a túrán is ahol tudtuk, utántöltöttük a kulacsokat, egy-egy kaptató alatt gyorsan kiürültek.

Víznyelő

Ahogy az Úti Madonnához közeledtünk, meglestük a Farkasvölgyi-víznyelőt.

Széchenyi hegy 

Az Ördög-oromra sétáltunk át, ahonnan nagyon szép kilátás nyílik a városra. Csodálom, hogy korábban nem jártunk erre, tényleg mesés – illetve úgy gyanítom, hogy a Széchenyi-hegyről Széchenyi-hegyre túrán anno jártunk erre, de időnk nem volt nézelődni, az tuti.

Ördög-orom
Panoráma
Kukucskálás

Budaörs utcáin baktattunk egy ideig, aztán felmásztunk a Frank-hegyre, a turistaházhoz. Ezt az útvonalat már jól ismertük, szívtuk is a fogunkat előre, mert meredek és nem kicsit fárasztó. A nap is tűzött rendesen, és a turistaházig az út nagyobbik része betonúton vezet, kevesebb része vezet erdőn. 

A menedékház előtt nem sokkal ilyen a kilátás a felső utcákból

A 21-es végállomása felé haladtunk, onnan mentünk át Makkosmáriára. Útba ejtettük a Végvári (Szent Mihály) sziklát – hányszor jártunk már erre, te jó ég!

Szikla oldalról

Makkosmárián csokit is kaptunk, amíg elmajszoltuk, kicsit megpihentünk.

Művészfotó

A János-hegyet megkerülve, a gyermekvasút vonalát keresztezve közelítettük meg a vadasparkot. Közben a telefonom kamerája koszos lett, és nagyon fura csíkos képeket kezdett el csinálni, ami alapvetően kuka, de lett egy-két egészen művészies is. 

Kétfarkú kutyapártos 

A Vadasparknál bőségessel kaptunk ellátmányt, volt zsíros deszka, lekvár, nutella, lehetett válogatni. Az oklevél nagyon igényes, nem is nagyon láttam még ilyen jól szerkesztett emléklapot túrán. A vadasparkba kedvezménnyel mehettünk volna be, de nem éreztem, hogy jólesne még mászkálni.

Oklevél

Ahhoz képest, hogy kényelmes sétára készültünk, hát rendesen elfáradtunk a végére. Nem voltak nagy szintek, mégis megéreztük a mászásokat, és a hirtelen jött nagy meleg is kiszívott mindenkit. A szervezés kifejezetten tetszett, mindenhol nagyon kedvesek voltak a pontőrök, az itiner is jól követhető, ami azért nagy szó, tekintve, hogy nem volt rajta térkép. Jó túra volt, jó volt sétálni egyet. 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s