Kolonics György Emlékfutás 11.5 km

A Kolonics György Emlékfutás az a verseny, amit mindig láttam, hogy lesz, de sosem volt jó az időpont. Idén október 23-án tartották, a délutáni KÖMT szervezőit leszámítva nem volt programom aznapra. A BBU-s rendezvényekhez képest nagyon kedvező áron lehetett nevezni, csak 2000 HUF volt a részvételi díj, ezért se gondolkoztam sokáig. Választhattam a 2, a 11.5 és a 21 km-es távok között. A 2 km pfeh, azért fel se kelek, a 11.5 ehh, combos, de végül ezt választottam mondván, majd felkészülök úgyis. Haha, persze, ahogy szoktam. A Landliebe 10K óta nem futottam. A szintidő 1 óra 20 perc volt, de láttam, hogy együtt futunk majd a félmaratonistákkal, tudtam, hogy köztük el tudok vegyülni, nem én leszek az utolsó ember a pályán. 
11.5 km útvonala (forrás: https://www.facebook.com/bbu.hu/photos/pcb.944777312563727/3077673058973973/?type=3&theater)
Október 23-án, egy szép napsütéses, meleg (futáshoz eh, túl meleg) napon felkeltem, és eltömegközlekedtem a Népszigetre, ahol még sosem jártam. Újpest Városkaputól sétáltam át a szigetre, és nagyon megtetszett a hangulata: omladozó épületek, burjánzó, benőtt kemping, mindent megérint az enyészet és a rozsda, visszafoglalja a természet, minden üres. Fura, hogy a város közepén egy ilyen romantikusan elhagyatott sziget van, szeretnék még odamenni sétálni. 
Mivel nem jártam még itt, azt se tudtam, hogy a versenyközpont a sziget túlfelén van, ahova a Gyöngyösi úti metrómegállóból 10 perc alatt el lehetett volna jutni. Fura is volt, hogy nem szálltak le velem futóruhás emberek a metróról, szinte egyedül bandukoltam a kihalt betonúton. Sebaj, megvolt a bemelegítő séta. A KSI Kajak-kenu Egyesület épületei adták a versenyközpontot, ahogy közeledtem, úgy lett egyre több ember körülöttem. A rajtcsomag felvételéhez hosszú sor kígyózott. Áldottam az eszem, hogy bőven egy órával rajt előttre kijöttem. Két sor volt, az egyikbe az ábécé elejéhez, a másikba a végéhez tartozó családnevűek állhattak be, és egy-egy lányka igyekezett az egyre növekvő tömeget kiszolgálni. Ez legalább kétemberes meló lett volna soronként, szegények akkor pakolták össze a csomagokat, amikor megkapták a nevet, totál nem volt hatékony, nem csoda, hogy ennyit kellett várni. 
Nem baj, megkaptam a rajtcsomagot, a póló egész igényes, tetszett. Átöltöztem, leadtam a hátizsákom, és rajt előtt 20 perccel beálltam a pisisorba. Egész gyorsan végeztem, rajt előtt 5 perccel már a többi futó között álltam az indulásra várva – jól ki lett ez számolva. 
Ott a fotós, próbálj nem szenvedős fejet vágni! 

Szakaszos rajt volt, én a végére álltam, nem siettem különösebben. A célom leginkább az volt, hogy beérjek, évek óta nem futottam 10 km-nél többet egyhuzamban. A rajt után még figyeltem, hogy 7 perc/km-nél ne legyek lassabb, de egy idő után láttam, hogy alattomosan növekszik az órámon a szám, én pedig lassulok. A vasúti hídon is már lassultam, de utána egyre jobban. Közben viszont a táj többször elfeledtette velem, hogy futok, a Duna is fenséges volt a hídról, a Római parton is lehetett gyönyörködni a vízben. Nagyon tetszett, hogy nem tapasztaltam a városi versenyeken gyakran előforduló morgást, hőbörgést, anyázást. A biciklisek, akiket akaratlanul lassítottunk, vagy türelmesen megvárták, míg átcsorogtak a futók mögött, vagy a füvön kerültek. Lehet, hogy voltak csúnya gondolataik, de sokkal megértőbbek voltak, mint az autósok szoktak lenni. Pacsi! 

A rövidtávú cél az volt, hogy a frissítőpontig jussak el, ami féltávnál volt, onnan engedélyeztem magamnak egy kis sétát. Innentől egészen szenvedős volt, futás és séta váltotta egymást, de ha lassan is, legalább haladtam. A félmaratonisták, akik fél órával korábban rajtoltak, már bőven velem futottak, sőt, hagytak le. Nagyon nem éreztem most a futást, mármint mentem, mert tudtam, hogy ha lassan is, beérek, de nehéz volt a lábam, nehéznek éreztem a testem, a zoknim zavart és dörzsölt (reggel nem találtam a jó futószoknimat, öreg hiba!), néha a térdem is megsajdult, és még melegem is volt. 
Akkor lett jobb minden, amikor visszaértünk a hídra. A hídon végig futottam, feltöltött a táj látványa, és a tudat, hogy már csak pár km van hátra. A célba vezető betonúton sajnos megint bele kellett sétálnom, de a végén azért futva értem be. Az zavart, hogy túl hamar jött a cél, úgy számoltam, hogy még 250 m hátravan, erre ott a célkapu. Nem teljesen értem, hogyan kellett volna a 11.5 km-nek kijönnie, hogy 5.5-nél volt a frissítő, onnan  kb. 100 m a fordító, szóval inkább volt ez 11 km 250 méter. Megkaptam az érmet, elég szép. Beérkezés után még sorba kellett állni vízért meg iso-ért, az annyira nem esett jól, de utána tudtam a fűben pihenni. 
Érem
Egyértelműen túlvállaltam magam, ez minden volt, csak nem tisztességes teljesítés, inkább önvonszolás. 1 óra 31 perc alatt beértem, elég gyász, de legalább nem otthon punnyadtam. Lesz ez még jobb is – remélem.  

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s