Január 11-én tartották a Téli Turul teljesítménytúrát. Húggal rég túráztunk már, együtt és külön is, és azonnal belelkesedett, amikor felvetettem a közös túra lehetőségét.

Táv: 22.6 km Szintemelkedés: 640 m Szintidő: 7 óra

A 20 km-es táv a Kerencsen 20 nevet viselte. Igen, ez egy ilyen nagyon magyar túra volt, már a nevéből is egyértelműen kiderül. Engem nem különösebben izgat, túra legyen, onnantól kb. mindegy a körítés. A Déliből indultunk, a mi távunkon reggel 8-ig lehetett indulni, utána már csak saját idő terhére. Nem terveztem rohanni, de kiderült, hogy húg este moziba megy Veszprémbe, és negyed 4 körül buszon kell már lennie, hogy odaérjen, úgyhogy haladni kellett, hogy mihamarabb Nagykovácsiba érjünk. 

A turul

Az első EP a rajt után nem sokkal, egy turul szobornál volt – hol máshol? Ezt követte a túra legnehezebb, legfárasztóbb szakasza: felmásztunk a Széchenyi emlékműhöz folyamatosan emelkedő utcákon és hosszú lépcsősorokon. A lépcső volt a legrosszabb, végeláthatatlan, fárasztó mászás, a túra összes többi része laza volt ehhez képest. Hideg volt, de itt levettem a sálat és sapkát. 

Mászás közben

Az emlékműtől a Normafáig kellemes séta volt eljutni. Pecsételés előtt még kihasználtuk a nyilvános mosdó adta lehetőséget, ezután már csak az erdőben lehetett volna elbújni pisilni, ami a csupasz fák és bokrok miatt elég necces. Betértünk a fák közé, végre nem a városban “túráztunk”.

Szmog és hó a Normafán

A Makkosmária felé vezető út néhol jeges volt, húg fel is vette a csúszásgátlót, én bíztam a cipőm talpában – bár néha azért megcsúsztam így is. Útközben egy nagy csapat kutyással találkoztunk, akik bár lassítottak minket, mert nem volt egyszerű a rengeteg szaladgáló kutya között áthaladni, de olyan cukik voltak, hogy simán megérte a késés. Volt egy annyira helyes, vörös kutya, akit legszívesebben megnyunyorgattam volna és a bundájába fúrtam volna a fejem, de valószínűleg a gazdája nem örült volna annyira. 

Mókus

Makkosmárián frissítő volt, a zsíros kenyeret kihagytuk, meleg teát töltöttünk csak a bögréinkbe. A Budakeszi út felé megint ismerős utakon jártunk, egy szakasz volt csak, amit nem ismertünk, ez a Pulmonológiai Intézet kerítése mellett vezető jelöletlen út, ami kvázi levágás a Budakeszi úthoz. Itt kódos EP volt. A kódot nem árulom el, de elég jellemző évszám volt a túra tematikájához kapcsolódva. 

Erdős

A Petneházy rétig erdei út vezetett, a vége lett csak betonút. Ezen a szakaszon meg kellett állapítanom, hogy túrán annyi pasit bokorba hugyozni még nem láttam, mint itt. Lehet, hogy csak épp pechem volt, lehet, hogy itt ilyen a törzsközönség, én nem tudom, de elég gáz volt. Még a Normafánál, ahol volt rendes, igényes wc, ott is inkább a bokrokat választották. Meh.

Jeges pocsolya

Pecsételésnél kaptunk csokit. A hidegben kicsit megkeményedett, azt nyammogtuk, amikor a már jól ismert úton elindultunk Nagykovácsi felé. Sokszor jártunk már erre, nem számítottam izgalomra. Azt elfelejtettem, mennyire köves az út az alacsonyabb fás részeken, kényelmetlen volt így a séta, de túléltük. 

Nagykovácsi közelében

Elértük Nagykovácsi határát, majd leballagtunk a meredek autóúton. Nagy szerencsénk, hogy nem volt lefagyva, ott tényleg csak csúszva lehetett volna lejutni. Menet közben megnéztük a buszmenetrendet, és igen kevés időnk maradt a következő 63-ast elérni. A plébánián volt a 20-as táv vége. Odabent sor állt, még inkább csökkentve az esélyt a busz elérésére. Megkaptuk az oklevelet, választottunk rétest, és már szaladtunk is a buszra, amit csodák csodájára elértünk. Húg még le is tudott zuhanyozni nálunk, mielőtt hazaindult volna. 

A túra útvonala tetszett, a városi részt mondjuk kihagytam volna – ha a 15 km-es távon indulunk, akkor a Normafáról indultunk volna. Kellemesen elfáradtam, de a másnapi Zúzmara 5K-ra még azért maradt erőm.