A második kalandunkat kicsit távolabbra terveztük, mert ezúttal autós segítséget is kaptunk: L. egy Svájcban élő barátja csatlakozott hozzánk. Sokat gondolkodtunk, hova is lenne jó menni, a  Lauterbrunnen és a Schilthorn lett az úticél. Szívesen felmentünk volna a Jungfraura, Svájc egyik leghíresebb és legszebb hegyére, de 200 frank (kb. 63.000 HUF) lett volna a retúr jegy a hegyi vonatra, ami felvisz. A svájci kollégák is azt mondták, hogy ez az a hegy, amire csak a turisták járnak, mert még a helyiek is sokallják az árát. Én hajlandó vagyok élményekre sok pénzt elverni, de ezt még én is nagyon erősnek éreztem. 

Éppen áthaladtunk a kifutópályán

Tettünk egy kis kitérőt a Meiringen katonai reptér felé. Ez egy jelenleg is használt reptér, aminek az az érdekessége, hogy keresztbe halad rajta a közút. Ha már arra jártunk, át is hajtottunk rajta, de nem volt éppen repülőforgalom, és a repülőmúzeum is zárva volt. 

Brienzersee

Megálltunk még egy kis svájci faluban, Brienzben. Ez a kis település a neolitikum óta lakott hely, kelták, rómaiak, majd alemannok éltek itt. A turizmus mellett a fafaragás a fő bevételi forrásuk, 1862 óta létezik a brienzi fafaragó iskola. Ez megmagyarázza a sok faragott szobrot a tó partján.

Brienz

A tóparti sétányt az I. világháború alatt építették, ezen sétáltunk végig mi is.

Svájci cica!

A legnagyobb élmény mégis egy helyi macska volt, akit volt szerencsém megsimogatni.

Brienzersee és faragott szobrok

Lauterbrunnenbe Interlakenen keresztül jutottunk el, egyre szűkülő utakon. Különösen kíváncsi voltam a falura és a völgyre, hiszen Tolkien is járt erre 19 évesen, és akkora hatással volt rá a táj, hogy erről mintázta Völgyzugolyt, a környező hegyekről pedig a Ködhegységhez kapott ihletet. Egyik levelében említi, hogy Bilbó útja Völgyzugolyból a Ködhegység túloldalára az ő 1911-es svájci kalandjain alapszik, és konkrétan Celebdilnek nevezi a Silberhornt (The Letters of J.R.R Tolkien, 306. levél). Most is gyöngyörű a völgy, de sokkal érintetlenebb lehetett a táj Tolkien ottjártakor, irigylem is ezért.

Lauterbrunnent először 1240-ben említették írott forrásban, de találtak itt római korból származó pénzérmét is. A 13. században a völgy a wädenswilli báró birtokában volt, majd eladta az interlakeni apátságnak. 1300 körül walsereket, egy délnémet dielektust beszélő népcsoportot telepítettek a völgybe, akik viszonylagos függetlenségben éltek az apátságtól. A 16. században Lauterbrunnen és környéke sikertelenül lázadt fel a környéken terjedő protestáns reformáció ellen, Bern letörte a lázadást, és a település a  reformáció helyi központjává vált. A század végén nyíltak meg a környék első vasbányái. A 17. században akkor volt a szegénység a falubeliek között, hogy sokan Amerikába emigráltak. A 18. század végén kezdték hegymászók felfedezni a környéket, és a 19. században beindult a turizmus: hotelek, felvonók, hegyi vasutak épültek a vendégek igényeinek kiszolgálására. A két világháború alatt és között a turizmus visszaesett, de a II. világháború után újra fellendült. Ma kb. 2300 lakosa van.   

A völgy a felvonóból

A faluban nem sokat időztünk, azonnal a hegyek felé indultunk. A parkolóból, ahol az autót hagytuk, ingyenes busz vitt a felvonóhoz. 

A felvonóból egy hegyi vasútra szálltunk át, aminek a végállomása Mürren település volt. 

Kilátás Mürrenből

Mürren 1638 méteren fekszik tengerszint fölött. Egy igazi, mesebeli alpesi falu olyan házakkal, amiket makettként szokott látni az ember karácsonyi vásárokban. 

Mürren és a hegyek

A következő felvonóhoz át kellett sétálni a falun, amit egyáltalán nem bántunk, a látvány végig nagyon szép volt.

A Birg oldalából

A sílift a Birg csúcsra vitt, ami 2677 m magas, de nem ez volt az utunk vége.

Birg

A Birg azért izgalmas, mert átlátszó üvegpadlón lehet sétálni a hegy oldalában.

Para!

A látvány tényleg elképesztő, de baromi félelmetes volt, amikor lenéztem, és sziklákat láttam a talpam alatt. Ráadásul az üveg csúszott is, úgyhogy inkább a mellette lévő betonon mentem.

Már itt is kicsit para volt lenézni

Nem vagyok tériszonyos, de ahogy egyre idősebb leszek, azt veszem észre, hogy időnként megszédülök a nagyon magas helyeken. 

Schilhorn a síliftből

Mire a Schilthornra indultunk, megérkeztek a felhők hóval és széllel. Aggódva figyeltük, ahogy a hegycsúcs eltűnik a felhők mögött. Amikor felértünk, a kilátóból nem sokat láttunk, csak a környező csúcsokat. Előző nap többször rápillantottam az élő webcamerára, akkor ragyogó idő volt és messze el lehetett látni. Nem volt szerencsénk.

A Schilthorn teraszáról – a távolabbi kilátóba nem lehetett kimenni

Míg ott voltunk, a havazás és a szél egyre erősödött, míg végül olyan ítéletidő kerekedett, hogy pár lépésre tudtunk csak a bejárattól eltávolodni, mert a szélben nem lehetett haladni egyáltalán.

Szakad a hó, kilátás nuku

A Schilthorn 2970 m magas, és arról híres, hogy itt forgatták az 1969-es Őfelsége titkosszolgálatában című James Bond filmet. Már a 19. században felmerült, hogy a Schilthorn csúcsát könnyen elérhetővé kéne tenni, de csak a ’60-as évekre tartott ott a technika, hogy ez meg is valósuljon. 1967-re készült el a világ leghosszabb kábelvasútja a Stechelbergtől a Schilthornig. Ez még nem volt minden, mert elhatározták, hogy a csúcson megépítik a világ első körbeforgó éttermét.

Makett a filmből

És itt jön képbe a James Bond film. A film készítői a helyszínkeresés során még félkész állapotban találtak rá az étteremre, de annyira megtetszett nekik a helyszín, hogy beszálltak az építésbe, hogy itt forgathassanak. 1969-ben a Piz Gloria étterem megnyitott, és a mai napig nagyon népszerű hely.

Még a mosdó is Bond

Az épület első szintjén egy James Bond kiállítást néztünk végig, és több helyen is vetítettek részleteket a filmből. Megnéztük a finálé akciójelenetet, szerintem ennyi bőven elég is volt ebből a filmből. 😀 Van egyébként magyar vonatkozása is, Catherine Schell magyar származású színésznő egy magyar lányt játszott benne. (Ő volt az Alfa holdbázisban Maya is, de azt hiszem, ezt a sorozatot elég kevesen ismerik ma már.)

A forgó étterem a teraszról

Az ajándékboltban is körülnéztünk, az egyik eladó meglepetésünkre magyar volt.

A köd mögött a Jungfrau

A körbeforgó csodaétteremben megebédeltünk, én rösztit ettem, és nagyon elégedett voltam vele. Evés közben a panorámában gyönyörködtünk, nagyon tetszett, hogy minden irányból beláttuk a tájat. Az étterem 45 perc alatt tesz meg egy teljes kört, és nagyon vicces, mert az épület közepe, ahol a konyha is van, az áll, az asztalok viszont folyamatosan mozognak.   

Kisütütt a nap pár percre

Az utolsó felvonók egyikével mentünk le a csúcsról. Addigra annyira felerősödött a szél, hogy a kocsit betontömbökkel egyensúlyozták ki. Elindulni is sokára sikerült, a vezetőnk sokáig ügyködött valamin, persze nem mondta el, mi a gond, így mindenki csak egyre idegesebb lett.

Újra Mürrenben

Végül gond nélkül visszajutottunk Mürrenbe.

Imádom ezeket a házakat

A reggel még havasa utak helyén latyakot találtunk csak.

Útban a vonathoz

Lauterbrunnenben kezdett besötétedni, mire visszaértünk.

Lauterbrunnen templom, a háttérben a vízesés

Nagyon sajnálom, hogy nem volt időnk rendesen körülnézni ott. A felvonótól az autóig sétáltunk, szóval kicsit nézelődni, de a vízeséshez nem mentünk például közel. Nagyon szeretnék egyszer visszamenni ide, bőven el lehetne tölteni itt pár napot. 

Nagyon élveztem a svájci kiruccanást. Mi is elég programot szerveztünk magunknak, de a kollégák se hagytak minket unatkozni. Két project eventen is voltam, egyszer VR-ozni mentünk el, majd pizzázni, a másikon eisstockschiessenelni, ami olyasmi, mint a curling. És persze jó volt személyesen is találkozni olyan kollégákkal, akikkel eddig csak cseten vagy szkájpon beszéltünk. 

Zirc és vidéke

A legjobb mégis az volt, amikor a hazaúton megláttam a repülőből Zircet. A gépen monitoron követhettük, merre járunk éppen, és amikor a Balatontól északra repültünk, elkezdtem nagyon figyelni. Először a bakonybéli radarállomás jellegzetes gömbjét vettem észre, Zircen pedig éppen a ciszterci apátságra esett a nap fénye, azonnal felismertem. Azóta is mindig belelkesülök ezen a képen: rajta van a gyerekkorom. Kicsit azt is érzem, hogy bezárult a kör: gyerekként az udvarról néztem a csillogó fémtesteket a levegőben, most én néztem le fentről az udvarunkra.