Erdély: Nyerges-tető, Tusnádfürdő, Szent Anna-tó

2009. május 31. vasárnap 
Délelőtt a Barót-Csíkszereda turistaút felfestését megörökítő táblát avatták a művelődési háznál. A festést a zirci Erdélyi Baráti Kör tagjai végezték 2008-2009 között Az avatón a zirci kórus énekelt. 
Táblaavatás
Utána a baróti katolikus templomban volt mise. Legalább 10 éve nem voltam misén, de ez tetszett. Bár a filozófiai alapokkal továbbra sem értek egyet, de szimpatikus volt, hogy a pap sokkal többet rögtönzött, mint akiket eddig hallottam. Valahogy meghittebb volt az egész. A legszebb az volt, amikor a szertartás egyik részénél a körülöttünk ülőkkel kezet fogtunk és valami olyasmit mondtunk, hogy ‘légy békével’. (Valószínűleg rosszul emlékeztem, mert ‘Béke veled’ a hivatalos köszöntés.) A végén együtt énekeltük a magyar himnuszt és a csíksomlyói Mária-siralmat – na jó, bevallom, ennek nem tudtam a szövegét. 
A baróti templom és a Barót Napok sokasága

A mise alatt a zirci kórus énekelte a templomi énekeket, ami nagyon szépen hangzott, és látszott, hogy mennyire meghatotta a helyieket.

A katolikus templom belülről

Mise után vendégül láttak minket egy kis kalácsra és üdítőre, majd mentünk ebédelni. Vendéglátómmal, Ildikóval megbeszéltük, hogy a délutánt a környékbeli látnivalók felkeresésével töltjük. Papám is jött velünk. 

Kopjafák a Nyerges-tetőn

Első utunk a Nyerges-tetőre vezetett. A Nyerges-tető 895 m magasan található, ez köti össze a Csíki-havasokat és a Torjai-hegységet. Jelentősége onnan ered, hogy 1849-ben, a vesztes segesvári csata után itt próbálták meg a székelyek összeszedni erőiket és megállítani az orosz csapatokat. Egy legenda szerint 200 székely honvéd küzdött a többezres orosz sereggel, akiket többször is sikeresen visszavertek, de végül egy román pásztor a székelyek háta mögé vezette az oroszokat, így győzték le az ellenállókat. A csatáról versben emlékezik meg Kányádi Sándor, itt lehet elolvasni.

Kopjafák
A valóság ennél picit prózaibb: ezer székely védte a szorost a tizenkétezres orosz-osztrák sereg ellen – azért ez is elég impresszív. Valóban sokáig védekeztek sikeresen, de a bekerítés veszélye túl naggyá vált, így kénytelenek voltak feladni a tetőt. 
Emlékmű.

A hősök temetője kopjafákkal van tele, 2005-ben Sólyom László is állított egyet. A kopjafák mellett egy emlékmű is található itt. Minden évben március 15-én tartanak megemlékezést a helyszínen.

Tusnádi forrásvíz

A következő állomás Tusnád volt. Megálltunk egy borvízforrásnál Tusnádfürdő határában. Megkóstoltam a vízét: elég érdekes volt, sós és vasas, de állítólag egészséges. Hááát… sokat nem lehet inni belőle szerintem, a sós víz kicsit hánytat.  A forrás nem kifejezetten van kiépítve, a víz össze-vissza folyik, nincs egy rendes meder kikaparva neki, kicsit pancsolós a környéke. 

Nagyapámmal a Tusnádfürdő feliratnál
A forrás után lementünk a tusnádi tóhoz, ahol van egy vendéglő. Ilyen szép a táj ott. Söröztünk egyet, aztán mentünk tovább.

Kilátás a tótól
Tusnádfürdőről azt érdemes tudni, hogy az ország egyik legkisebb városa és mindössze 175 éves. Nemzetközi hírű fürdő és üdülőtelep. Állítólag egy pásztorfiú erre kereste eltévedt marháit másfél évszázada, és miközben az ásványvizes iszapba merült a lába, eltűntek a lábáról a gyógyíthatatlannak hitt kiütései. Ezután Tusnádfürdő a figyelem középpontjába került. 1968-ban kapott városi rangot. A településen rendezik meg minden évben a Tusványos szabadegyetemet. 
A tó a kilátóból
Ezután a Szent Anna-tóhoz kanyarogtunk le a szerpentines autóúton. A látvány egyszerűen csodálatos volt. Egy kilátóból az egész tóra rálátni, de közelről is nagyon szép. A tóparti kis kápolnában éppen mise volt, így oda is be tudtunk kukkantani.
Szent Anna-kápolna
A tó egyébként krátertó, egy kialudt vulkán kráterében alakult ki. 
Nagyapámmal és vendéglátómmal, Ildikóval a Szent Anna-tó partján
Nem sokat időztünk a tónál, siettünk vissza Barótra. A fő téren találkoztunk a család többi tagjával. Együtt megvacsoráztunk, micit ettünk, ami jellegzetes román étel: olyan, mint a hurka, csak kisebb, többféle hús keverékéből készül, és nincsen bőre. Mustárral és kenyérrel kell enni, nekem nagyon ízlett. A Barót Napok zárásaként volt éjjel tűzijáték, de mi azt már nem vártuk meg, másnap korán reggel indultunk vissza Magyarországra.

2009. június 1. hétfő

Korán reggel gyülekeztünk Baróton a busznál. Az eső megint esett, ahogy ott tartózkodásunk alatt szinte végig. Vendéglátóim kis ajándékkal kedveskedtek: fonott kosarat, fakanalakat, és egy fatáblát kaptam a Szeretet himnuszával. (A fakanalakat a mai napig használom.) Sajnáltam, hogy haza kell menni, mert nagyon szép helyeken jártunk, nagyon kedves volt mindenki, és nagyon finomakat ettem. 
A hazaút hosszú volt és unalmas. Egy kirakodóvásárnál megálltunk, ott én is vettem pár dolgot: szalmakalapot, legyezőt és egy giccses Székely himnuszt. Egy izgalmasabb pillanat volt, amikor megláttam az út mellett egy fekete gólyát sétálni – na azt sosem fogom elfelejteni.
***
Erdélybe azóta vissza akarok menni, hogy jó 11 éve ott jártam. Most már tényleg igyekezni fogok, hogy ez mihamarabb megtörténjen.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s