2023. március 12. vasárnap
Reggelire az előző nap egy zöldségesnél vásárolt gigaparadicsomot ettük kenyérrel, aztán összepakoltunk, és elhagytuk a szállást. Mivel nem akartuk egész nap hurcolni a táskáinkat, kerestünk egy automata csomagmegőrzőt, és ott hagytuk őket.

Először az előző este a kerítésen túlról már meglesett római fórumhoz mentünk. Kicsit csalódás volt, hogy a látványos romokon nem sétálhattunk át, pedig én teljesen abban a hitben éltem, hogy majd jól megsimogatom a benti cicákat. (Ahogy olvastam, már egy éve le van zárva a kinti rész, átépítés és restaurálás miatt.) Csak egy földalatti kis múzeumba tudtunk bemenni, ahol rajtunk kívül csak a teremőr néni volt bent, aki folyamatosan követett minket, ami elég zavaró volt.

A ma látható fórumot a 2. században építették egy régebbi, a köztársaság idejéből származó fórum helyén. Egy központi, kövezett teret vesznek körül az épületek: kis színház, két fürdő (ebből csak az egyiket tárták fel), és egy kétszintes piaccsarnok boltokkal. A fórumon áthaladtak a város legfontosabb útjai, és ez lehetett a helyiek fő találkozóhelye.

Innen a Heptapyrgion erődjéhez igyekeztünk, ahova gyalog is fel lehet menni, de túl hosszúnak és meredeknek ítéltük az utat, úgyhogy inkább a gyorsabb és kényelmesebb buszozást választottuk. Görögországban a tömegközlekedési eszközökön még maszkot kellett hordani, amin meglepődtünk, eléggé elszoktunk már tőle.

A busztól pár perc séta volt csak a masszív erődítmény, fent a város tetején. Mielőtt bementünk volna, ittunk egy kávét a Cafe Aithrioban, ami egy nagyon hangulatos kis kávézó volt. A legjobb a tulajdonos két kutyája volt, akik minden asztalhoz odamentek kunyizni, amikor a rendelés megérkezett.

Kávézás után bementünk az erődbe, ahol azonnal egy nagyon barátságos, napozó cicába botlottunk. A falakon belül is sok cicával találkoztunk, és őket jobban lehetett simogatni, mint a városban látott macskákat, ők annyira nem keresték az emberek társaságát.

A Heptapyrgion bár hét tornyú erődöt jelent, bár tíz tornya van, és az egykori akropolisz északkeleti sarkán fekszik. Az akropoliszból nem sok minden maradt meg: a hatalmas városfalak a mai napig átszelik a hegyet, de inkább lakóházakat találni ma itt. Az erődöt a bizánci időkben kezdték építeni, de a ma látható formáját a török időkben, az 1400-as években kapta. A török uralom alatt katonai helyőrségként funkcionált, aztán a 19. században börtönné alakították át. Emiatt a belső udvart szekciókra osztották, új falakat emeltek, és egy őrtornyot is felhúztak az udvar közepén. Egészen 1989-ig üzemelt itt a börtön, ahol gyakran politikai foglyokat őriztek, nem voltak ritkák a kínzások, és a kivégzések sem.

1990-ben kezdődtek meg a régészeti feltárások és az erőd felújítása. Kifejezetten érdekes, hogy nem tűntették el a börtön nyomait, az őrtorony ma is áll, és egy nagy teremben kiállítást lehet megnézni a börtönről.

A falak tetejéről pedig elképesztő kilátás nyílik a városra.

Az erődtől kis sétával értünk el a monumentális városfal leghíresebb, a 15. században épült tornyához, a Trigoniou toronyhoz. Elég szokatlan a nyitvatartása, vasárnap zárva van, úgyhogy csak a kilátást néztük meg innen.

Busszal mentünk vissza a városba, és szerettük volna még megnézni a napernyőket a tengerparton, de ahogy számoltuk, sokat kellett volna még gyalogolnunk, és időnk nem volt olyan sok. Helyette inkább sétáltunk egyet a tengerparton, belenyúltunk a vízbe, aztán megebédeltünk.

A gépünk este 9 körül indult csak, úgyhogy miután a táskáinkat visszaszereztük, még egy cukrászdába volt időnk beülni. A reptéri buszon tömeg volt, aztán a reptéren kiderült, hogy a gépünk órákat késik, és nem hogy Budapestről nem indult még el, de még az előző útját sem fejezte be, és még nem ért Pestre. Fligthradaron követtem végig, amíg leszállt Thessalonikiben, addig eléggé szétuntuk már magunkat, és nagyon késő is volt. Hajnalban értünk csak vissza Budapestre. A nem éppen zökkenőmentes hazaút ellenére jó hétvége volt ez, örülök, hogy kicsit megismertem ezt a várost.