2023. július 7. péntek
Ahogy már említettem, korán keltünk, hogy időben Stockholmba érjünk, és ott legyünk a 10-kor induló hajón. Björkö szigetére nem egyszerű ugyanis eljutni: turistaszezonban naponta egy hajó indul Stockholm központjából, ami a környező szigeteken lévő megállókat végigjárva két óra alatt ér Björköre, majd három és fél óra múlva indul is vissza, hogy újabb két óra alatt visszavigye utasait. Kiszámolva gyakorlatilag az ember többet utazik, mint amennyi időt a szigeten tölt, és ez nagyon kevés a bejárására, de a semminél több. Saját vízi járművel lehet még odajutni, amivel mi sajnos nem rendelkezünk. Kénytelenek voltunk hát a Stromma járatával menni.

Egy óra alatt Stockholmban voltunk, kis sétával pedig a városháza melletti kikötőbe értünk, ahol már elkezdtek sorba állni az emberek a kis hajóhoz. Eléggé az elején álltunk, így amikor felszálltunk, a leghátsó asztalhoz tudtunk ülni, ahonnan teljes volt a panoráma útközben. Amíg el nem hagytuk Stockholmot, élveztem a városnézést, aztán tipikus jégkorszakból visszamaradt, lecsiszolt sziklás szigetek között kanyarogtunk. Néha az eső is esett. Gondoltam iszok egy finom cidert, míg odaérünk, de dél előtt nem adtak ki alkoholt a büfében.

Dél körül, menetrend szerint kikötöttünk az egykori viking kereskedővárosnak, Birkának otthont adó Björkö szigetén. Igyekeztünk a legtöbbet kihozni ebből a rövid látogatásból. Először a múzeumban néztünk körül, hogy jobban képben legyünk a hely történelmével. Odabent a szigeten talált használati tárgyak, a lakók rekonstruált ruhái, makettek voltak kiállítva. Gyorsan végig lehetett járni, néhány teremből áll maga a tárlat, a múzeumbolt szinte ugyanakkora helyet foglal.

Sétálgattunk még egy kicsit, megnéztük a rekonstruált viking falut, ahol vikingeknek beöltözött animátorok táplálták a tüzet, főztek, beszélgettek. Láttuk a konyhakertet, viking hajókat, de a legnagyobb érdeklődés a kecskéket övezte, akik olyan puhának tűntek, hogy legszívesebben megnyunyorgattam volna őket.

Úgy időzítettünk, hogy a vezetett túrára, ami járt a jegyünkhöz, visszaérjünk. Idegenvezetőnkkel együtt sétáltunk ki a Borg-hegyre és a halomsírokhoz, ami az egész sziget legizgalmasabb része.

Birka tehát viking kereskedőváros volt i.sz. 750-980 között. A partvonal akkoriban 5-7 méterrel magasabban volt, mint napjainkban – ennek az oka a Skandináviát fedő jégréteg olvadása: ahogy a jég elolvad, a súly eltűnik a földkéregről, és emelkedni kezd. (Ezt hívják post-glacial reboundnak, tök érdekes jelenség, magyarul nem tudom, mi a neve.) A viking időkben a sziget körüli víz sós volt, a Mälaren “tó” a Balti-tenger öble volt akkoriban. Bő kétszáz évig virágzott a település, aztán elnéptelenedett, amikor Sigtuna városát megalapították, és átvette a kereskedelmi központ szerepét. (Akkoriban Sigtuna is a tó partján volt, ma már jóval beljebb fekszik a szárazföldön.) Nem tudni pontosan, miért is hagyták el Birkát a lakói, de van olyan elmélet, mely szerint a földkéreg emelkedésével túl sekély lett a víz a sziget körül, a kereskedő hajók egyre nehezebben tudták megközelíteni.

A halomsírok között emelkedik Borg hegye, amin egy erőd állt, ahova a helyiek menekültek, ha a város támadás alatt állt. A hegy tetején egy kereszt található, ami megtévesztő, hiszen a sziget lakóinak többsége nem tért át a keresztény hitre. A kőkereszt egy Ansgar (Brémai Anszgár, aki Szent Oszkár lett, az “Észak apostola”) nevű szerzetesnek állít emléket, aki 829-ben járt Birkában, és megpróbálkozott a hittérítéssel – hat hónapot töltött a szigeten, és egy kis gyülekezetet sikerült is létrehoznia, bár a közösség nagyját a szigeten élő, már egyébként is keresztény külföldi rabszolgák adták. A keresztet a látogatás után ezer évvel, 1829-ben állították, majd még 100 évvel később egy kis kápolnát is emeltek a sziget belsejében.

Egészen elképesztő, hogy a szigeten járva amerre a szem ellát, végtelen sírhalmok tengere terül el. Ezek egy része kamrás sír, amiben a magasabb rangúakat temették, velük együtt használati eszközöket, ételt, italt, haszonállatokat is helyezve a sírkamrákba. Voltak, amik a temetés után is bejárhatók voltak, amolyan kriptaként működve. A legérdekesebb a viking harcosnő története, ami pár éve világszenzáció volt. A sziget legkiemelkedőbb pontján egy hatalmas kő jelezte a sírját, amit minden elhaladó hajóról láthattak. Az sokáig ismert volt, hogy a BJ581 sorszámú sírban egy magasragú viking harcos csontjai rejtőztek, és bár már megtalálásakor is megemlítették, hogy alacsony és vékonycsontú ember volt, mégsem merült fel, hogy esetleg nem férfi az illető. 2014-ben véletlenszerűen választották ki ezt a csontvázat csonttani elemzésre, ott már erős volt a gyanú, hogy női csontvázról van szó, 2017-ben pedig egy DNS vizsgálat megerősítette a korábbi eredményt. Volt is persze felhördülés, mindenféle elméletek születtek (biztos volt ott egy másik férfi csontváz is, csak elkeveredett…), de a tények igazolják, hogy itt bizony egy nagy tekintélyű női harcos nyugodott. A múzeum shopjában vettem egy izgalmas könyvet erről, The Bones of Birka címen lehet megtalálni, azóta elolvastam, csak ajánlani tudom.

Az idegenvezetés is ennél a sírnál ért véget. Nem volt már olyan sok időnk a hajó visszaindulásáig, de addig is tettünk egy kis kört az egykori város és kikötő felé, amiket csak elképzelni tudtunk, mert fekete homokos föld fedi őket.

Érdekes az is, hogy a városból alig tártak fel valamit, csupán a 8%-át, és azt se tudni, pontosan mennyi kamrás sír található a szigeten. Szerettem volna közelebbről megnézni a Hemlandent, a sírmezőt, ami tele van halomsírokkal, de elkezdett szakadni az eső, és az idő is sürgetett, kénytelenek voltunk visszamenni a kikötőbe. Ez a kis látogatás arra volt jó, hogy kis ízelítőt kapjunk, és legyen okunk még egyszer odamenni és megnézni a kimaradt dolgokat.

Stockholmban még beugrottunk a Max Burgerbe, ahol volt gluténmentes buci, éljen! Utána már csak vissza kellett vonatoznunk Uppsalába, ami nem is volt olyan egyszerű. Mi már a vonaton ültünk, aminek rég el kellett volna indulnia, amikor bemondták, hogy mivel nincs személyzet, nem fogunk még egy darabig elindulni. Végül bő fél óra késéssel érkezett egy másik vonattal a személyzet, és mi is visszajutottunk Uppsalába.