2023. július 8. szombat
A délelőtt pihenéssel telt, de kora délután helyijárattal elbuszoztunk a város külterületének tekinthető Gamla Uppsalába (Ó Uppsala). Ma a város széle, ám egykor ez volt az eredeti Uppsala, sőt, a dóm is innen költözött a mai belvárosba.

Elsőként a Gamla Uppsala Museumba mentünk be, hogy képben legyünk a hely történelmével. Már odabent voltunk, amikor idegenvezetésre hívták a népeket, de mi nem mozdultunk, gondoltuk, most értünk még csak ide, előbb bejárjuk a múzeumot. Gyorsan meg is bántuk a döntésünket, amikor azt láttuk, hogy a csoport felmászik az egyik halomsírra – amire az állagmegóvás miatt hivatalosan nem lehet felmenni. Gyorsan megérdeklődtük, lesz-e még aznap túra, és megnyugodhattunk, mert fél 5-re, közvetlenül zárás előtt terveztek még egyet.

Gamla Uppsaláról azt érdemes tudni, hogy már a viking kor előtt, a 3-4. században jelentős kereskedelmi és vallási központ volt, majd az utolsók között tartott ki a pogány vallás mellett, mikor a kereszténység terjedni kezdett a környéken. A leírások szerint a régi vallásnak szentelt nagy templom állt itt a 11. században, benne Odin, Thor és Freya istenek faszobraival, és kilencévente egészen komoly emberáldozatok történtek itt.

Amikor virágkorát élte a település, még egy tengeröböl partján feküdt, a híres királysírok is vízparton álltak. Ma még a halmok tetejéről sem látni tengervizet, csak a távolban kanyargó Fyrisån folyót, és körben szántóföldeket (a távolban meg a modern Uppsalát). Ugyanaz a post-glacial rebound jelenség hatott rá, ami miatt Björkö szigete is megemelkedett, és ezért is veszítette el jelentőségét a 13. században: már nem volt hajóval megközelíthető.

A múzeum után elindultunk sétálni egyet a halomsírok körül. Én nagyon szerettem volna elmenni a Valsgärde Gravfältig, ahol több, a Vendel- és a viking korból származó hajósírt tárták fel. A túra 3-4 kilométer lett volna, és ugyanennyi vissza, ami nem sok, de reálisan nézve nem fért volna bele az időnkbe ez a kitérő. A múzeumban is azt mondták később, hogy annyira nem izgalmas, nem éri meg a fáradságot, a királysírok sokkal érdekesebbek, de egyszer azért megnézném őket. (Helyi svédnek lehet, hogy nem érdekes…)

Maradtunk hát a királysírok (Kungshögarna) körül. Alaposan körbejártuk őket. A sírokban a legendák szerint maga Thor, Odin és Freya nyugszanak, aztán a 19. században már az terjedt el, hogy a három híres Yngling-király, Aun, Adils és Egil fekszenek a sírokban. Annyi biztosnak tűnik (bár nem teljesen eldöntött, ahogy ebben a tanulmányban is kifejtik), hogy az 5-6. század környékén emelték őket. A 19. században felmerült egy elmélet, hogy valójában természetes eredetű dombok ezek, nem emberi kéz formálta, ennek kiderítésére indultak az első ásatások. A keleti dombban egy nő és egy fiatal fiú csontjait találták, a nyugatiban pedig egy harcosét, akivel a fegyvereit is eltemették. Ami nagyon érdekes, hogy a nyugati sír igazi multikulti lelőhely: egy frank kardot, egy római társasjátékot, és négy közel-keleti ékkövet is találtak benne. Ma a sírok körbe vannak kerítve, de a látványosan kitaposott nyomok alapján látszik, hogy sokan nem veszik figyelembe a figyelmeztető táblákat, és felmásznak rájuk.

Ahol valaha a pogány templom állt, oda építették Gamla Uppsala dómját. Az épület előtt éppen egy esküvő fotózása zajlott, addig a körülötte fekvő temetőben néztünk körül. Találtunk egy magyar sírt is, amin azért egy kicsit meglepődtünk, de nem sikerült kiderítenem azóta sem, hogyan került Imre Vitéz (1930-2016) Gamla Uppsalába, pedig biztosan érdekes történet.

Amikor végre szedelődzködött a lakodalmas nép, bementünk a templomba is. Egyszerű, puritán berendezésű kis templom. 1164-ben építettek ide dómot, amikor a település az ország első érseki székhelye lett (gondolom ez is egy fricska lehetett a régi vallás hívei felé). A 13. században egy tűzvészben az épület komolyan megsérült, és az érsekség átköltözött a mai Uppsala területére, Gamla Uppsalában a templomot pedig csak részben állították helyre: a fő- és kereszthajókat elbontották, csak a központi tornyot, a kórust és a sekrestyét hagyták meg.

Kezdtünk megéhezni, szerencsére éhségünk csillapítására megtaláltuk a tökéletes helyszínt: az Odinsborg Caféban szinte az összes sütemény gluténmentes volt, alig győztem összeválogatni, mit szeretnék megkóstolni.

Uzsonna után úgy gondoltuk, kicsit hamarabb visszamegyünk a múzeumhoz, mint fél 5, és milyen jól tettük: már jött szembe a guide a csoporttal! Becsatlakoztunk mi is, és együtt felmásztunk a keleti sírhalomra, és onnan néztünk szerteszét.

Vagy negyed órát töltöttünk fent, meghallgattuk a királysírok történetét. A legviccesebb sztori az volt, hogy amikor a 19. században elkezdték feltárni a sírokat, pont a keleti halomba, amelyiken álltunk, egy alagutat ástak, ami aztán nyitva maradt a turisták számára, de később vissza kellett temetni. A helyi folklór szerint azért, mert az uppsalai egyetemisták már akkoriban sem vetették meg az alkoholt, és szívesen szürcsölték italaikat a halomsír belsejében, és ott buliztak, ami nem tett jót a sírnak, de a földhözragadottabb verzió szerint simán csak túl veszélyessé vált az alagút (aminek már a megépítése is kihívásokkal teli vállalkozás volt, hiszen folyamatosan folyt be a homok a domb tetejéről). A nyugati halmot már más módszerrel tárták fel, egyszerűen elbontották a fél domboldalt, míg a középső halomnak a tetején akartak egy vájatot ásni, de az végül nem valósult meg, a mai napig teljesen feltáratlan.

Elég menő érzés volt fent lenni a sírhalmon! Fel és lefele is azt tanácsolta túravezetőnk, hogy ne a kitaposott úton menjünk, hanem véletlenszerűen lépkedjünk, mert pont a kitaposott utak mentén sérül a legtöbbet a földhalom. (Kicsit úgy is éreztem magam, mintha a Dűne sivatagjában próbálnám elkerülni a homokféreg megjelenését. 😀 ) Még visszaszaladtunk a múzeumboltba szuvenírt venni (sajnos az igazán izgalmas könyvek mind svédül voltak). Visszabuszoztunk a központba, majd vacsorázni az első este megismert Egon étterembe ültünk be, és megint jót ettünk. Miközben sétáltunk vissza a szállásra, kellemes nyáresti hangulat volt, kicsit el is búcsúztunk ettől a meglepően bájos, élhetőnek tűnő városkától, hiszen másnap mentünk haza.

2023. július 9. vasárnap
Erre a napra már csak a hazaút maradt, ami ha nagyon nem is sikerült kalandosra, idegőrlőre azért mindenképp. Időben elindultunk Uppsalából vissza Stockholmba, hogy a 14:45-ös Wizzair gépet kényelmesen elérjük Skavstán – még ha gond lenne a vonatokkal, akkor se kelljen idegeskedni. Azóta a Wizz is Arlandáról indul, ha ez akkor is így lett volna, az nagyon megkönnyítette volna a dolgunkat. A Ryanair aznap vagy nem repült Budapestre, vagy nagyon korán, már nem emlékszem, de valami ilyesmi oka volt, hogy átbumliztunk Stockholmon, és a Flugbussarnával eldöcögtünk Skavstára a reptérre. Szó szerint döcögtünk, mert éppen több helyen is dolgoztak az úton, iszonyatos dugóba keveredtünk, ahol csak lépésben lehetett haladni. Végig izgultam, odaérünk-e a géphez, de optimistán feltételeztem, hogy a repülőnek meg kell várni a buszt, hiszen az utasok nagy része azzal megy ki a reptérre. Persze odaértünk, és még azok is elérték a repülőt, akik az eggyel későbbi busszal jöttek, de tény, hogy éppen csak vettünk gyorsan a duty freeben pár dolgot, és már szólítottak mindenkit a kapuhoz, és villámgyorsan a gépen ültünk. Hazafele ablak mellett ültem, tudtam nézelődni.

Időben Budapestre értünk, és a 2023-as svéd kaland véget ért. Örülök, hogy eljutottam Uppsalába – már akkor szemeztem vele, amikor először Svédországban jártam 2016-ban, és hétvégi kiruccanást terveztem magamnak, de akkor volt elég látnivaló Stockholmban is. Az pedig csodálatos, hogy Birkába is eljutottam végre!