2024. június 23. vasárnap
Délben indult a buszunk Tartuba, ennek megfelelően nem siettünk a felkeléssel. Éppen kanyarodott be a busz a platformjára, amikor odaértünk. Lux Expresszel utaztunk, de ezúttal nem éltem a filmnézés lehetőségével, inkább Lassi-interjút gépeltem egészen úton. Tallinnban még verőfényes napsütés volt, de ahogy közeledtünk Tartu felé, egyre felhősebb lett az ég. Kezdtem aggódni, hogy elmossa az eső az esti ünnepséget, az előrejelzés szerint erre volt esély.

A menetrendet betartva, fél 3 körül értünk Tartuba. Reggelizni nem volt időnk, megéheztünk az út alatt, a leggyorsabb megoldás pedig a közeli Meki volt. Ebéd után elsétáltunk szállásunkig, a Hektor Design Hostelig. Azért választottuk ezt a helyet, mert én már ismertem (itt laktunk a tartui IFUSCO alatt), és közel van Bogiékhoz. Meglepett, hogy teljesen érintésmentessé vált: bejutni kóddal lehet az épületbe és a szobába is, valamint a közösségi terek is mind kóddal nyithatók. Személyzettel csak az utolsó napon találkoztunk, amikor a takarítók készültek kitakarítani a szobánkat. A földszinten kaptunk egy kétágyas szobát, egyik első dolgunk volt összetolni a két külön ágyat. Indítottunk egy gyors mosást, hogy Foxnak legyen rövidnadrágja, és ne sörös ruhában kelljen mászkálnia, aztán átsétáltunk Bogihoz.

Beszélgettünk, megnéztük a lakást, cicáztunk (leginkább a szemünkkel, simogatni nem igazán hagyták magukat), aztán elbuszoztunk a Raadi kastélyparkba a Jaani ünnepségre. Végig hihetetlenül nosztalgikus volt az este, hiszen ahogy már említettem, 7 évvel ezelőtt, az első közös észt utunkon itt találkoztunk először a Jaaniõhtu hagyományaival. Bogival egész este régi képeket reprodukáltunk és együtt emlékeztünk, milyen is volt itt lenni annyi éve, mi változott, mi ugyanolyan.

A félelmeim szerencsére nem igazolódtak be, szép időnk lett: kisütött a nap is. Végignéztük, ahogy ünnepélyesen begyújtják a hatalmas tábortüzet, iszogattunk, virágkoszorút fontunk, sózott uborkát ettünk sültkrumplival, táncoltunk a The Swingers muzsikájára, akik Birgit Sarrappal és Ott Leplanddal kiegészülve mulattatták a nagyérdeműt. Igyekeztünk beépülni a helyiek közé és csak élveztük az ünnepet.

Mikor éjfél körül hazaindultunk, még egy banda kezdett, de már túl fáradtak voltunk maradni, pláne, hogy messze is volt a szállásunk a Raaditól, gyalog egy óra lett volna. Bogi hívott egy taxit, így gyorsan visszajutottunk a hostelbe.

Remek este volt, kellemesen ismerős, mégis izgalmas. Mindig élvezem, amikor elvegyülhetek titokban a helyiek között, bár feltűnt, hogy sokkal több külföldit hallottunk most a Jaanin, mint 7 éve.

2024. június 24. hétfő
Felébredve hamar konstatáltuk, hogy az az utolsó gines italka talán már nem kellett volna, egy merő vekengés volt az egész napunk. Fetrengtünk, kávéztunk, reggeliztünk, visszaaludtunk, közben kint többször esett az eső, nem is volt kedvünk kimozdulni. És hát a fejem is hasogatott kissé, kellett a pihenés. Estére azért összeszedtük magunkat, és besétáltunk a városba. Nem volt egyszerű nyitva tartó helyet találni, bármit kinéztünk, zárva volt – ahogy az Jaanipäevkor teljesen megszokott, hiszen munkaszüneti nap.

Az Emajõgi partján lettünk figyelmesek egy kocsmahajóra, a Naiivra, melynek lengyel tulajdonosa pár hete nyitotta újra a korábban csődbe ment bárt, és láthatóan rugalmasan állt a nyitvatartás kérdéséhez (“amíg vannak emberek, nyitva vagyunk”). Elhelyezkedtünk a nyílt fedélzeten lévő asztaloknál, élveztük, hogy ringatózunk a vízen, a folyó partján mindkét oldalt ősfák állnak sorfalat, az ital finom, a levegő kellemes meleg, minden nyugodt. Később Bogi is csatlakozott hozzánk, és mikor éjfél körül hazaindultunk, még szemtanúi lehettünk, ahogy a meglehetősen nyúzott tulaj lehúz egy felest – megértettem, egy társaság nemrég érkezett a hajóra, és láthatóan nem siettek haza. Vicces figura volt, egész este mondogatta, hogy fáradt, de azt is, hogy rendeljünk csak, különben nem lesz miből reggelit adnia a gyerekeinek. Kíváncsi vagyok, mikor jutott haza.

Elbúcsúztunk Bogitól, aztán hazafele még beugrottunk egy benzinkútra másnapra reggelit venni. Találtunk jégkrém kohukkét (észt túrórudi, csak sokkal finomabb), természetesen azonnal meg is kóstoltuk. Nem is volt rossz, de azért a rendes kohukke az igazi.