2024. augusztus 22. csütörtök
Amikor az utazást terveztük, kézenfekvőnek tűnt a tömegközlekedés, hiszen gyakran járnak buszok egészen a kastélyig. Igen ám, csak amikor ezeket az útvonalakat néztük, még bőven nyár volt, és csak az indulás előtti este vettem észre (és még szerencse, hogy ellenőriztem), hogy augusztus 17 után változik a menetrend, és a buszok már nem mennek el a kastélyig, csak a szomszédos településig, ahonnan még bő 2 kilométer séta a földúton Läckö. Ennek tudatában praktikusabb lett az autóbérlés, de nem találtam olyan társaságot, akik hitelkártya nélkül is odaadják az autót. (Horvátországban volt némi kavarodás tavaly, mert nem volt hitelkártyám.) Még Ferihegyen, míg a többiek reggelit vettek, igényeltem gyorsan egy hitelkártyát a bankos appon keresztül, ami digitálisan azonnal használható, csak az volt a kérdés, vajon úgy is megkapjuk-e az autót, ha fizikai formájában nincs nálam a kártya. Online foglaltam egy kocsit mindenesetre. Reggel Fox odatelefonált, hogy odaadják-e a kocsit így is, nem volt akadálya, úgyhogy miután kitakarítottuk a házikót (extra felár lett volna, ha kérünk takarítást, az ágyneműhuzatért így is fizettünk egy rakás pénzt), elbuszoztunk a Europcar irodájához.

Útközben több olyan autót is láttunk, aminek a hátulján piros háromszög díszelgett. Elsőre nem tudtuk hova tenni őket, de aztán utánajártunk. Ezek traktorok. Nem vicc, hivatalosan bármelyik autó, aminek ilyen jelzés van a hátulján, traktornak minősül. 30km/h sebességre vannak korlátozva, és jogsi nélkül is lehet őket vezetni. Ha egy ilyen mögé kerülsz, az elég idegesítő, de teljesen legálisan közlekednek a svéd utakon. A nagyvárosokban ritkák, de kisebb vidéki városokban előszeretettel vezetik a tinédzserek ezeket a lassú járműveket, mert ők 18 éves korig nem vezethetnek alapvetően.

Kis kavargás után meglett az iroda, seperc alatt megkaptuk az autót, és már indultunk is a Läckö kastély felé. Az út nem volt hosszú, potom 25 km. Tipikus svéd vidéki tájon gurultunk át: állatok legelésztek az út mellett, nagy, kerek sziklák álltak a rétek közepén, fenyvesek vették körül az autóutat, vörösfalú tanyák és házak mellett haladtunk el. Szinte végig 80 vagy 70 km/h-s sebességkorlátozás volt érvényben, amit néha nehéz volt tartani, olyan észrevétlenül tudott gyorsulni a bérautó. Bármiféle izgalom nélkül a parkolóba értünk, kifizettük a parkolást, és siettünk a kastélyhoz.

A parkolóból kis ösvényen értünk a kastély kerítéséig. Mindenekelőtt a Café Stalletben megkávéztunk és sütiztünk. Több mandulalisztes süti is volt, úgyhogy tudtam kóstolgatni, persze a végén alig bírtam őket megenni.

Jóllakva, édes íz utáni vágyainkat csillapítva, koffeinnel feltöltve indultunk el újra a várhoz. Már a parkolótól sétálva is egy Kirsty Mitchell képbe futottunk bele, a bejárat előtt is kaptunk egy kis ízelítőt a kiállításból. Nagy meglepetésekre nem számítottam, hiszen 2019-ben a stockholmi Fotogriskában már láttuk a Wonderlandet.

Megvettük a belépőt, Fox már akkor nem bírt magával, és vett a shopban egy tulipános szövettáskát, tényleg nagyon jól néz ki, középkori tulipánrajzok vannak rajta. A vár elég nagy, négyszintes, eltartott egy darabig, amíg bejártuk.

A kiállítás a legfelső szinten volt, abszolút beleillett a barokk skandináv kastély ódon termeibe. Biztos nagyobb hatást gyakorolt volna rám, ha akkor látom először, de így is nagyon megkapó volt. Két új képet is készített a művész, ezek most először voltak láthatók.

Ami pedig a Läckö kastélyt illeti, az elődje egy erőd volt, amit a 13. században építtetett az akkor virágzó település, Skara katolikus püspöke, és valójában néhány ház volt csupán fallal körülvéve, de stratégiailag remek helyen állt a tó partján. A 15. században az erőd leégett, és újat építettek a helyére. Amikor Gusztáv Vasa került trónra, és az országot áttérítette a protestáns vallásra, a katolikus birtokokat kisajátította, így történt az erőddel is. Bár az épület a királyé volt, a nemesség tagjai bérelték tőle.

A 17. században a már korábban Lidköping kapcsán megemlített Jacob de la Gardie lett a vár ura, a svéd hadseregben nyújtott munkájáért hálaként. Az új várúr az addig kétszintes épületre egy újabb emeletet húzatott, és kastéllyá alakította át az egyszerű erődöt.

Mikor a fia, Magnus megörökölte a kastélyt, folytatta apja munkáját, és a ma is látható barokk stílusú kastélyt ő fejezte be: egy utolsó, negyedik emelet került az épületre, és művészeket hívatott, hogy a falakat és a mennyezeteket kidekorálják.

Ahogy végigjártuk a kastélyt, a termek egy idő után kezdtek nagyon egyformák lenni. Tipikus svéd kastély: egyszerre végtelenül letisztult, puritán, közben mégis csicsás. Érdekes, hogy van egy ausztriai terme, ahol a legyőzött ellenfeleket ünnepelték, és ezek általában a Habsburgok voltak. A plafonon a kétfejű sas mellett ott figyel a magyar árpádsávos címer és a kettőskereszt is.

A belső tér körbejárása után még a kápolnába mentünk be, ezt 1665-ben kezdték építeni. Az oltárkép, a padajtók és az orgona eredetiek, szép állapotban megőrizték őket.

Innen pár lépés kastélykert, amit 1990-ben kezdtek el művelni, és a fenntarthatóság jegyében működik. A konyhakert tele volt érő zöldségekkel, tök, répa, káposzta, hagyma, paradicsom, paprika, egészen meglepő, hogy ilyen kényes növények megélnek ebben a zord időjárásban.

Közvetlenül a kastély mellett található egy kicsi hajókikötő. Régen, amikor hivatalosan még nem volt látogatható az épület, de az emberek szívesen jártak a romokhoz, itt közelítették meg vízi úton. Mint egy képeslap, olyan a látvány a víz felől.

Találtunk egy kis ösvényt, amihez egy kapun kellett bejutni. Elsőre úgy tűnt, mintha személyzeti terület lenne, de látszott, hogy az ott legelésző állatok miatt van zárt kerítés. Tele volt az út kecskebogyókkal, de egy jószágot sem láttunk sajnos. A vastag kőfalak alatt sétáltunk végig, a vízhez is le tudtunk menni, úgyhogy itt is megtapicskoltam a vizet. Annyira nem is volt hideg, mint amire számítottam. Közben két vadászgép húzott el felettünk, valószínűleg gyakorlatoztak. Visszaérve a bejárathoz újra bementünk a kávézóba meginni egy délutáni kávét.

Ami még nagyon izgalmas volt, az a várudvar előtti sziklák a fűben, melyeken bronzkori kőrajzok találhatók. A háromezer éves faragványok nem teljesen egyediek, hasonló ábrákat sokfelé találtak a környéken. A hajó az újjászületést szimbolizálja.

Miután mindent megnéztünk, visszakocsikáztunk Lidköpingbe. Már az út végénél jártunk, amikor elém került egy “traktor”, de szerencsére nem sokáig kellett mögötte cammognom, mi lekanyarodtunk a kölcsönző felé. Sikeresen leadtuk az autót, aztán mivel pont lekéstük a vonatot, busszal mentünk tovább. Herrljungában kellett átszállnunk vonatra, de onnan már gyorsan Göteborgba értünk. Útközben szakadt az eső, még jó, hogy a kastélynál szép idő volt.

Göteborgban elvillamosoztunk a szállásunkhoz. Egy apartmant foglaltunk le a Slottskogens Hostelben, és igaz, hogy volt kis konyhánk meg saját fürdőszobánk, de inkább volt az egy kibővített koliszoba, mint rendes apartman. Azt hittük, az alvótér is ketté lesz bontva, és kicsit el tudunk különülni, de egy nagy szobában volt három ágy.

Elmentünk még vacsorázni az Olivia Avenyn olasz étterembe, ahol lehetett gluténmentesen kérni a pizzát és a tésztákat, és volt Theresianer szűretlen gluténmentes sör is, ami annyira ízlett, hogy kettőt is megittam belőle (3 dl-es volt csak). Pizzát ettem, de valószínűleg a tésztával jobban jártam volna, a pizza olyan semmilyen volt. Vacogva mentünk vissza a szállásra, erős szél fújt. Az apartmanban nem volt fűtés (miért is lenne nyáron…), kicsit fáztunk is éjszaka.