2025. április 1. kedd
Az utolsó teljes napunkon a változatosság kedvéért horvát földön maradtunk, a Momjan településhez közel fekvő Zingarella vízeséshez mentünk el. Teljesen véletlenszerűen találtam rá erre a látványosságra, csak böngésztem a google mapsen, de rögtön tudtam, hogy ezt látnunk kell élőben is. Ráadásul autóval kb. 20 percre volt a szállásunktól.

Az én fejemben valamiért az volt, hogy ez egy laza kis séta lesz, amit nem is illene túrának nevezni. Olyasmire számítottam, mint a Fátyol-vízesés a Szalajka-völgyben, amolyan babakocsi-kompatibilis, széles erdei útra, aminek a végén csak fel kell nézni és ámulni az alázúduló vízen. Hát, eléggé benéztem, pedig ha figyelmesen olvasom a leírásokat, sejthettem volna.

Először ráadásul nem is a megfelelő helyen próbálkoztunk. Megálltunk a Momjan felé tartó út szélén, és egy erdei ösvényen kezdtünk ereszkedni. Amikor elkezdett drótkötél feltűnni az út mentén, az ereszkedést segítendő, az már tényleg kezdett gyanús lenni. Leevickéltünk az egyre hangosabbá váló vízáradathoz, és megállapítottuk, hogy egyébként nagyon szép, de nem ide akartunk jönni.

A vízesés tetején voltunk ugyanis, ahonnan kilátás nyílt a völgyre, és a kristálytiszta víz alattunk zúdult a mélybe. Egy bizonytalan stabilitású, viharvert hídszerű tákolmány vezetett át a vízen, de nem voltunk elég bátrak, hogy átkeljünk rajta. (Utólag tudom, hogy jó helyre mentünk volna, ha átmegyünk a túlpartra, de még mindig túl kockázatosnak tartanám.) Inkább miután kigyönyörködtük magunkat, visszaszálltunk az autóba, és megkerestük a túraútvonalat, ami a völgy másik oldaláról indult.

Ez már egy jelzett út volt, ami meglepetésünkre úgy indult, hogy fel kellett mászni egy dombra, amiről aztán leereszkedünk a vízesés aljába. Itt is volt kötél meg drót is, és míg az előző ösvényen nem is kellett használnunk, most az életemért küzdve kapaszkodtam bele, mert nagyon meredek volt.

Még szerencse, hogy annyi eső esett, hogy a vízesés szépen megduzzadjon, de a szurdok oldala már nem volt sáros, különben nem biztos, hogy lejutottunk volna. Mindenesetre minden izzadságcseppet megért ez a mászás, lélegzetállító látvány volt, amikor a fenséges, tiszteletet parancsoló vízesés teljes egészében elénk tárult. Amúgy sem nagyon hallottuk egymást, de a látvány is elakasztotta a szavakat. Én percekig csak ültem egy sziklán és bámultam, akármeddig el bírtam volna nézni a vizet.

Itt is volt egy hidacska, de sokkal barátságosabb az előzőnél – bár csak egyesével lehetett rámenni, és minden kis lépésnél mozgott, volt rendes korlátja, még ha csak kötélből, de akkor is. Mindannyian átsétáltunk rajta, és megcsodáltuk a zuhatagot a másik oldalról is. Itt arcbacsap az elemi erejű természet… Beletapicskoltam a vízbe, tiszta volt és hideg.

Visszamászni már nem is volt olyan nehéz, mint lefele, egészen hamar visszaértünk. Útközben különösen szép lila virágokat láttunk.

Egy látványosság volt még hátra, a 13. században épült Momjan vára. Ehhez el kellett autóznunk Momjan településre, ami elképesztően kihalt volt, alig láttunk embert. A buszmegállónál hagytuk az autót, onnan öt perc séta a várrom. A vadregényes, sziklán álló várhoz sajnos nem tudtunk felmenni, éppen felújítják, és munkagépek állták az utunkat, de így is érdemes volt megnézni.

Ezzel véget értek a kalandjaink, még egy bevásárlókör maradt a nap végére, ami kicsit kalandosra sikeredett: az umagi Plodinében nem volt gluténmentes sör, ezért átkocsikáztunk a következőbe, negyed órányira, az eredmény 15 üveg finom gluténmentes horvát sör – ez ki fog tartani egy drabig. Este már elkezdtünk összepakolni, és az iszogatásnak is viszonylag hamar véget vetettünk.

2025. április 2 szerda
Reggel elköszöntünk házigazdáinktól, és útra keltünk hazafelé. Odafele égő kisbuszt láttunk, most egy már kiégett autó mellett haladtunk el, szerencsére már ott voltak a tűzoltók is, a sofőr is épségben pihent a töltés oldalában. Két töltéssel értünk vissza Veszprémbe, Gyöngy is hűségesen várakozott ránk a parkolóban. Budapest felé tettünk egy kitérőt Várpalotán, és megnéztük a négy macskát húgéknál.

Tartalmas egy hét volt, megint fáradtabban értünk haza, mint ahogy elindultunk, ráadásul csütörtök-pénteken már dolgoztunk is. A hétvégén azért sikerült kipihennünk magunkat. Szép volt, jó volt, visszamennék bármikor.