Utcazene 2013.

Már nem is emlékszem, tavaly miért hagytam ki. A tavalyelőtt valamennyire rémlik. Hogy előtte mikor voltam, na arra már totál nem emlékszem. De idén végre megint kivonultunk Utcazenére, igaz, a fesztivál négy napjából csak hármat használtunk ki, de azt hiszem, érthető, hogy még az Alfa fáradalmait pihegtük akkor. 

Az idei rendezvény alacsonyabb költségvetéssel voltak kénytelenek gazdálkodni a szervezők, aminek eredményeképp kevesebb nagy nevet hallhattunk fellépni. Kicsi húztam a számat, mikor ezt először hallottam, de be kell ismernem, hogy jelentősen szélesedett az általam ismert zenei paletta. 23 évesen kellett rájönnöm, hogy az Utcazene lényege nem a nagyszínpad, hanem az a sok-sok kicsi, a mainstream számára ismeretlen zenekar, akik teljes beleéléssel és lelkesedéssel szórakoztatják a nagyérdeműt, legyen az bármilyen csekély létszámú. Az estéinket általában a Fortuna-udvarban kezdtük piknikes hangulatban pléden üldögélve, ott ért minket az első koncert minden nap. Mondhatom, nem volt csalódás egyik sem.

A színpadon a Town of saints

A Town of saints nevű holland-finn zenekar valami zseniális volt, mindemellett közvetlenek is voltak. Az énekes srácot elkaptam az egyik pult mellett, nagyon kedves volt, mikor a koncertjükről áradoztam, még meg is ölelgetett. 🙂 Ugyanitt hallottuk a Skarallaos spanyol formációt, másnap izomlázam volt, annyit ugráltam. Kicsit csalódás volt a Mary Popkids, akik Ajtósi Napokon iszonyat nagy bulit csaptak, kicsit vérszegények voltak a Közgáz udvarban. Azt meg abszolút Sámánnak köszönhetem, hogy ott voltam a Random Tripen, nem is hallottam még erről a közös zenélgetős produkcióról, de teljesen király volt. Rubbet Puppetre természetesen csak a slágerük miatt mentünk, de már annyiból megérte ott lenni, hogy láthattunk egy csajt felmászni a sátor tetejére. Egész este rá irigykedtünk, hogy mekkora epik lehetett a ‘Kossuth utcán’-t ott fenn üldögélve hallgatni. Aztán ott volt a Canyonnál a gerillazenekar, akiknek a nevüket nem sikerült megjegyeznem, de minden hajnalban velük zártuk az estét. 

Egyébként ez volt az első olyan Utcazeném, ahol tényleg voltunk koncerteken, és ezen volt a hangsúly. És jó volt. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s