Nosztalgia rovat – a 2006-os budapesti tűzijáték

Most van a tízéves évfordulója a katasztrofálisan végződő nagy budapesti tűzijátéknak. Az évforduló ürügyén a média is újra elővette az akkori eseményeket – erről jutott eszembe megnézni, mit is írtam akkor a naplómba. (8 éveses kezdtem napi szinten naplót írni. Rendszeresen írtam, amíg át nem váltottam végleg a blogolásra 2011 körül.) Tomival, az akkori barátommal éltük át a “kalandot”. Én így emlékszem a történtekre:
“Hát igen. Életemben először feljövök Pestre megnézni a tűzijátékot, és ez lesz. 
[…részletes leírás arról, merre jártunk napközben, nem gépelném be, annyira ez a rész nem izgi.]
A Lánchíd és Erzsébet híd között kb. félúton, a pesti oldalon ültünk egy korláton több mint 2 óra hosszat. [Vigadó tér, csak ezt akkor még nem tudtam.] Ahogy közeledett a kezdés időpontja, egyre többen lettek. Mindenhol emberek tolongtak, hogy minél jobb helyük legyen. 9h előtt nem sokkal a gyülekező viharfelhők egyre közeledtek, és a budai oldalon a Nemzeti Galéria mögött egyre többször villant fel a villámok fénye. Az emberek nem aggódtak, mindenki remélte, hogy a tűzijáték vége előtt nem fog esni. Aztán fellőtték az első rakétákat. Mindenki az eget bámulta, nem tudva, merre is nézzen, hiszen mindkét hídról lőtték őket. 
Eltelt 10 perc és leesett néhány csepp eső, majd hirtelen óriási erejű szél támadt, fújta a füstöt, és nem lehetett látni a tűzijátékot, csak a hangját hallottuk. Aztán ömleni kezdett az eső, a szél veszettül fújta, egy perc alatt elázott mindenki, és kitört a pánik. Az emberek sikoltoztak, kiabáltak és menekültek. Közben a tűzijáték nem állt le, de nem sokan nézték. Mi Tomival vártunk egy kicsit, míg elindultunk. 
A szél faágakat sodort a tömegbe, mindent felkapott, amit csak tudott. És szakadt az eső. Bokáig gázoltunk a vízben, sodródva a tömegben. Mindenki valami tetőt keresett, száraz helyet, ahova beállhat. Mi is kétszer megálltunk, aztán igyekeztünk mielőbb hazajutni. [Tomi rokonainál szálltunk meg Zuglóban.] Útközben láthattuk a vihar és a tömeg nyomát; kidőlt fák, a nép által kidöntött utcai táblák, tetőről lesodródott törött cserepek, feldőlt kukák, hatalmas napernyők az út mentén, éttermi teraszok katasztrofális állapotban, és emberek mindenfelé. Állandóan szirénázott valahol egy-egy mentő vagy rendőrautó. Az utakat kisajátították a gyalogosok, ázott emberek mindenhol. A metró tömve, lehetetlen volt lejutni. Kénytelenek voltunk gyalog elindulni a parttól a Stadionokig. 
Útközben találkoztunk más sorstársakkal is, ők is mesélték, amit átéltek vagy láttak. Egy nőre rádőlt egy fa, de senki sem segített, de végül nem lett baja. Egy kínai nem akart beengedni az éttermébe egy vérző fejű pasit. És ment a találgatás: vajon hányakat taposott el az áradó tömeg? [Mint kiderült, senkit.]
A Stadionoktól trolival jöttünk. Útközben telefonáltunk. Tomi beszélt a nagynénjével – ők nem mentek ki a partra, otthon maradtak, jól is tették -, a bátyjával meg a szüleivel. Tomi bátyja egy motorcsónakon volt a Dunán, de megúszta. Mesélte, hogy a budai oldalon a 3 emelet magas Red Bull Air Race állvány a tömegbe dőlt, állítólag meg is haltak néhányan. [Itt valójában nem halt meg senki.] Tomi szülei a hírekben elhangzottakat mesélték, hogy a Dunán hajók is ütköztek. Én beszéltem Nórával, ő otthon volt, netezett, fel is olvasta az indexen levő hírt, de nem volt semmi új. Apával is beszéltem, ők Zánkán voltak, de elmaradt a tűzijáték, mert ott is vihar volt, bár nem ekkora. 
A troliról leszállva egy srác, akitől Tomi tüzet kért, azt mesélte, hogy ő a Lánchídnál állt, és mellette halt meg két ember, akikre rázuhant egy fa. [Ez viszont tényleg így történt.]
Mi Tomival csak eláztunk. Elég durva egy este volt és örülök, hogy jól vagyunk.”
Nosztalgiáztunk is ma egyet Tomival a 10 évvel ezelőtti eseményekről. A mai napig iszonyat boldog vagyok, hogy nem hatott ránk a tömegpánik és józanul tudtunk döntéseket hozni. Én akkor 16 voltam, ő 18. Szerintem elég jók voltunk. 
Idén a Balatonban állva néztem a tűzijátékot. A Balaton amúgy is gyönyörű, de az elég jó, amikor a víz kellemesen simogatja a lábad, kortyolod a söröd, és közben körbe a parton több helyen is lövik a rakétákat. Elég menő. És sokkal békésebb, mint 10 éve.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s