Marcica

Marcica a legcukibb macska a világon, erre meg mernék esküdni.

Az van, hogy nálam az anyai ösztönöket csakis macskákkal lehet előcsalogatni, embergyerekkel nem. Meglátom a kis szőrös cicapofikat és meghalok, úgy elönt a szeretet. Húgomék múlt héten szereztek be egy szőrös kis jószágot, én pedig jól beleszerelmesedtem. Meg úgy egyébként mindenki, aki eddig találkozott vele. Húgomék albija már tele van a macskának ajándékba hozott holmikkal.

Minimacska

Marcicáról azt kell tudni, hogy úgy néz ki, mint Erzsi, ő is brit rövidszőrű, és egy kicsit nyomi szegény. A tesóival együtt mozgáskoodinációs rendellenességgel született, dölöngélve jár, felborul, eldől, néha bukfencezik, de nem szenved, nem fáj neki, sőt! Ugyanolyan dorombolós, játékos kiscica, mint egy “egészséges” macska. Külön izgalom figyelni, hogyan lesz egyre ügyesebb – tegnap már egy csomót sétált egyenesen, négy lábon! Ügyesebb ez a macska annál, mint amit elsőre kinéztünk belőle: ugrál, játszik, lezúzza a tollas pálcát, és egy alkalommal felmászott az ágyra (!), amit sose hittünk volna. Az még nem derült ki, hogyan csinálta, mert pont nem figyelte senki, de valahogy sikerült neki. :O

Az állatdoki szerint minden adott, hogy hosszú, boldog életet élhessen, mert egyébként szervi baja nincs, betegsége nincs, vírusokra szűrték. Nagyon remélem, hogy így lesz. ^_^

a tollas pálcával

Nagyon jó arc ám. Ilyen puha és selymes bundájú cicával én még nem találkoztam. Meg olyannal se, aki ennyire hagyja magát simogatni.

Szóval mindenki be van zsongva a macskától, foxszal heti kétszer megyünk cicázni, és napi téma a Marcicáról szóló legfrisebb hírek kivesézése. Már az is felmerült, hogy nekünk is kéne macska, de akkor már ilyen kis nyomika. (Nem lesz macska, hörcsög van, és azért is lett Rambónk, mert ő egészen jól elvan magában, a macska meg unatkozna, amíg mi dolgozunk.)

Videó is készült róla, amit azt terveztem, hogy csak szűk családi körben mutogatok, de olyan eszméletlen cuki, hogy muszáj megmutatnom.

(A zene lényegtelen, csak azért raktam alá, hogy ne a beszélgetésünk hallatszódjon.)

Olyan vagyok most kicsit, mint a kisbabás anyukák, akik elárasztják a facebookot babás képekkel, csak én macskás képekkel csinálom ugyanezt. 😀

Marcica <3<3<3 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s