Kápolnák nyomában túra, 22.5 km

Meglehetősen kemény túrán vagyok túl. Nóra húgom felvette a teljesítménytúrázást tesiként az egyetemen, aminek a teljesítéséhez összesen 100 km-t kell túrázni, és a túrák egyenként nem lehetnek rövidebbek 20 km-nél. A mai Kápolnák nyomában túra 22,5 km-es távja megfelelő kezdésnek tűnt. Húggal és sógorral vágtunk neki, fox otthon maradt. 
Hogy is mondjam, erős kezdés volt. Szintidő 6 óra, szintemelkedés 770 m. A terep pedig, hááát, nem teljesen ideális. 9 előtt értünk a rajthoz, ami a Szépjuhászné állomás étterme volt. Befizettük a nevezési díjat (1200 HUF), átvettük az itinert és nekiindultunk az első körünknek. Nekem kicsit fura ez a rendszer, el is mondom, miért. Három távon lehetett túrázni: 8 km, 14,5 km, valamint 22,5 km. A 22,5km-es táv úgy jön ki, hogy egyszer lesátálja az ember a 8-as, egyszer pedig a 14,5-es távot. Nem nagyon díjazom az ilyen megoldást, mert ez azt jelentette, hogy a Szépjuhásznétól a Tücsök-rétig, és a Normafától a Szépjuhásznéig tartó szakaszokat kétszer is megjártuk. Akárhogy is nézzük, ez így unalmas. Ráadásul a 8km-es túrának kb. 2km volt az a szakasza, ami új terep. Szerintem látni a térképen is, mi a problémám. 
Kicsit sok volt a duplázás
A 14,5km-es távval kezdtünk, túl akartunk lenni a nehezén. Amikor megláttuk, merre vezet az út, azért kicsit elbizonytalanodtunk: tiszta jég volt minden.

Korcsolyapálya

Ahol tudtunk, az út melletti leveleken és sárban gyalogoltunk, de volt, ahol az is csúszott. Féltem, hogy a terepviszonyok miatt annyi időt veszítünk, amitől veszélybe kerül a szintidőn belüli teljesítés. Meg egyékbként se tudom, mennyire korrekt elvárni, hogy ennyire jeges utakon ugyanolyan gyorsan beérjen az ember, mint normális erdei terepen.

A János-hegy oldalában caplattunk a Tündér-szikla irányába. Miután túljutottunk a jeges részeken, jött a dagonyázós sár. A Tündér-sziklához ráadásul földes lépcsősoron kellett lemászni, folyamatosan féltem, hogy elcsúszok.

Köd

Akkora köd volt, hogy bár a szikla mellett mentünk el, alig láttunk belőle valamit. Amúgy sem álltunk meg nézelődni, próbáltunk minél gyorsabban haladni. Az első ellenőrzőpont nem volt messze, ott vált ketté a két táv. A többség a rövidebb kört választotta, mi mentünk a hosszabbon. Egyrészt fura volt, hogy visszajutottunk a civilizációba, másrészt hamarosan eltévedtünk. Van egy szakasz az itinerben, ami totál átbaszós. Azt írják, hogy a Király Béla utcán kanyarodj jobbra az Y elágazódásnál, csak azzal nem számolnak, hogy két ilyen elágazás is van, és ők a másodikra gondolnak. Azért is átbaszós, mert amúgy tök részletesen le van írva, mikor merre kell menni, de ott pont nem részletezik túl az útvonalat. Két másik sráccal együtt elindultunk a rossz irányba, aztán amikor teljes jégpáncél fedte az utat, elgondolkodtunk, hogy biztos erre kell-e menni. Nyilván nem. Köszi google maps és gps a segítséget!

Köd és jég és pocokfej – háttérben az út, ahova feleslegesen mentünk
Vigyázz, csúszik! – Útban visszafele a kitérő után. 

Hamar visszataláltunk, de legalább negyed órát veszítettünk, és újabb emelkedő várt ránk, még mindig városon belül. Kissé kiábrandító, amikor kirándulnál a városból, aztán a túra visz bele vissza. Az külön szemétség volt, hogy lesétáltunk a Mária-kápolnához, majd a szomszéd utcán sétálhattunk vissza ugyanarra az útra. A Széchenyi emlékműnél volt a második pecsételős pont, kaptunk szőlőcukrot és nápolyit is. Az emlékműre felmásztunk, de még mindig túl nagy volt a köd, nem volt kilátás.

A Széchenyi-hegyen keresztül értünk ki a Normafára, továbbra is házak között. Innen jutottunk vissza a természet lágy ölébe, de aki járt már a Normafától a János-hegyig tartó szakaszon, az tudja, hogy nem nevezhető igazi, háborítatlan erdőnek – tele van ugyanis emberekkel. Ráadásul a hivatalos útvonal a kék körön haladt, ami igencsak sáros. Megfogadtuk, hogy a második körben nem megyünk le a sárba, a murvás úton maradunk. Az Erzsébet-kilátóhoz szerencsére nem kellett felmenni, és egy felváltva sáros és jeges, kanyargós ösvényen jutottunk vissza a Szépjuhásznéhoz. Újabb pecsét, majd elkezdtük a második kört.

Annyiból jó volt, hogy már ismertük az utat. Kisütött a nap, melegedett az idő, és a jég teteje megolvadt, a latyakon pedig biztonságosabb volt a séta.

Romantika

Meglepően hamar elértük a Tündér-sziklát és utána a Tücsök-rétet. Pecsét. nápolyi, és rátértünk az új szakaszra. Hosszú nem volt, viszont annál meredekebb. Az, hogy meredek, nem lenne para, ha mellé nem lenne jeges, és nem lett volna már mögöttünk sok-sok km.

Erzsébet kilátó

Felvonszoltuk magunkat, elértük a Szent Anna-kápolnát, felfedeztük a full ingyenes és tök igényes WC-t a Normafán, majd megtettük ugyanazt a szakaszt el a János-hegyig és le a Szépjuhásznéig. Megkaptuk az okleveleket és kitűzőket, ettünk zsíros kenyeret, ittunk teát.

Oklevél és kitűző

5 és fél óra alatt teljesítettük a túrát, bőven szintidőn belül.  Elég büszke vagyok magunkra – azért ez szép eredmény, főleg a kis eltévedésünk és a terep figyelembevételével. Meg egyébként is jó móka volt, még ha az útvonallal nekem voltak is problémáim – hadd ne kelljen városban túrázni és duplán bejárni szakaszokat. Érdekes volt azt is látni, milyen sokan kelnek fel korán vasárnap reggel és vesznek részt ilyen túrán, és milyen sokféle ember: idősek, fiatalok, családok, párok, egyedül indulók, nagyon sokféle ember volt.

Én elfáradtam rendesen, sajog a lábam, de jóleső a fájdalom. Örülök, hogy nem a szobában döglődve töltöttem a napom. Jövő hétvégén folytatjuk. 🙂 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s