A reggel pakolással telt, a hosztunk is eljött búcsúzkodni. Jó, hogy ott volt, segített a bringákat menetkésszé tenni. A javaslatára most én is a csomagtartóra pókoztam a hátizsákot – jó hülye voltam, hogy eddig nem így tettem, kategóriákkal könnyebb volt így tekerni, és a hátam se fájdult meg nap végére. Hosztunk búcsúcsokit is adott nekünk: Kalev bonbont, Teekonna felirattal, ami utazást jelent. Kedves tőle. 🙂 

Tartui hosztunk sorosbérenc!!! Váááá!

Kifejezetten eseménytelen volt az út Puhjáig. Napsütéses időnk volt, az út jó minőségű, és gyakran tudtunk az autóúttal párhuzamosan bicikliúton tekerni. Egy-egy keményebb emelkedővel akadt dolgunk csupán, egyébként sík volt a terep. Viszont az a pár emelkedő húzós volt, főleg az 5%-osnak jelzett, az halál volt. 

Puhjai templom

Puhja egy egészen kicsi település. Megálltunk benézni a helyi templomba. Itt találkoztunk egy lett bringással, épp kifele jött az épületből, ő is nagy hátizsákkal tekert. A srác Tartu felé igyekezett, és egy szót ismert magyarul, az pedig a “leves”. Mondta, hogy a reggelijében is volt. 😀 

Puritán belső, élénzöld színnel

A templomot Szent Dionüszosznak (a pápa) szentelték, a 14. században épült. Azon kívül, hogy láthatóan régi, nagyon egyszerű, puritán épület. Mohás kövekből emelt kerítés veszi körül, amolyan igazi, nagy kerek kövekből épített, kötőanyag nélkül. 

Võrtsjärv

Útközben fel-feltünedezett mellettünk a Võrtsjärv (Võrts-tó). Vártuk a pillanatot, amikor megállhatunk és belecsobbanhatunk. Találtunk egy útmenti pihenőhelyet, ott egy padon megebédeltünk. Szegényes kis ebédünk kenyérből, vajkrémből és uborkából állt, ráadásul sikerült köményes kenyeret vennem, aminek elég undorító az íze. Sebaj, egy sör lemosta a kellemetlen ízeket. 

Pottyantós WC, ami egyben komposztáló is, frissen nyírt fű, a háttérben a kilátó

Egy biciklis fazon gyűjtötte az üres üvegeket, megszólított minket és boldog jaanipäevet kívánt. Mikor megtudta, hogy magyarok vagyunk, lelkesen mesélte, hogy még régen látta A Tenkes kapitányát, és az mekkora egy jó film. 😀 

Vízicsiga

Átvedlettünk bikinibe. Ez a tó nem olyan, mint az első napon talált tavacska. A Fertő-tóra hasonlít, sekély vízű, nádas, iszapos. Inkább csak tapicskoltunk, nagyon messze kellett volna besétálni ahhoz, hogy ellepjen a víz. Én remekül elvoltam azzal, hogy a vízicsigák vonulását néztem, nagyon cukik!

A kilátóból

“Fürdés” után még felmásztunk a kilátóba (Jõesuu vaatetorn), kicsit néztük a tájat, majd továbbgurultunk. 

Jaanipäevre készen

Jó tempót mentünk, nem kellett rohannunk. Útközben virágokkal díszítettük fel a sisakjainkat, ha már egyszer jaanipäev van, akkor tartani kell a szokásokat. Az igazi a virágkoszorú lett volna, de az nem maradt volna meg a sisakon. 

Elhagyatott templom

Néha csepergett az eső, ezt leszámítva nem történt nagy izgalom. Egy régi, lezárt templom mellett megálltunk, sajnos nem lehetett bemenni, pedig biztos izgalmas. Találtunk egy boltot, ami nyitva volt, a forgalmán látszott is; ahhoz képest, milyen eldugott kis üzlet, folyamatosan mentek befelé az emberek. Ittunk egy kávét, és a csöpögő esőben, 15 fokban elfogyasztottunk egy-egy jégkrémet, ahogy nyáron szokás. 

Az út végén még felküzdöttük magunkat néhány cuki emelkedőn (nem voltak cukik), majd feltűnt előttünk egy széles tó, és elértük Viljandit. 74 km-t tekertünk Tartuból. Fura, de nem fáradtam el annyira, mint vártam volna. A hosztunk házáig természetesen emelkedőn vitt az út, de legalább elgurultunk a legszebb temető (Metsakalmistu, azaz erdei temető) mellett, amit valaha láttam. Pontban este 6-ra értünk a szállásra, ekkorra is ígértük magunkat. Vendéglátónk kissé meglepett minket, egy öreg nénire számítottunk, helyette egy idősebb, de egyáltalán nem öreg hölgy várt minket. Nagyon izgalmas volt, hogy egy igazi észt fogadott be minket a házába. A szobánk tiszta és rendes volt, kaptunk vacsorát, pedig nem is volt benne az árban, és addig is beszélgettünk a hosztunkkal. Végre megtudtuk, hogyan is van ez a jaanpäev dolog: mi még ekkor is azt hittük, hogy a jaanipäev napján van a máglyarakás, és arra számítottunk, hogy Viljandiban is lesz mulatság, még a tartui hosztunk is ezt mondta. A hölgy elmagyarázta, hogy jaanipäev előestéjén van a buli, a jaanipäev napja már csak a pihenésre van. Még jó, hogy Tartuban elmentünk a gyújtogatásra.

Az egyik dédelget, a másik leszúrja egy esernyővel, avagy a sanyarú sorsú eper

Bogi fáradt volt, eleinte nem akart már bemenni a városba sétálni, de mivel a házban nem működött rendesen a wifi (illetve működött volna, csak a jelszó rossz volt hozzá, és a hosztunk se tudta, mi lenne a jó), végül csatlakozott hozzám. Megvan annak az előnye, ha este 11ig világos van: az éjszakai városnézés egészen nappalinak érződött.  Viljandiban szanaszét eperszobrok vannak elhelyezve a városban, ezzel tisztelegve Paul Kondas festő munkássága előtt, akinek a legismertebb műve Az eperevők címet viseli.

Szent János templom

Az eső megint elkezdett csöpögni, majd rendesen esni, de ez nem tartott vissza minket. Az óváros környékén tettünk egy kört, szerencsére a legtöbb látnivaló egy helyen volt.

Világfa

Annyira tipikus, hogy ha az észtek találnak egy kiszáradt fát, akkor azt kikiáltják világfának, és telepingálják észt motívumokkal. Finnugorok…

Bejárat a várhoz

Megnéztük a várrom egy részét, valami bámulatos. Hatalmas területen fekszik a rom, a várat körülvevő várárok a mai napig látható, és olyan sűrű erdő veszi körül a területet, mint egy dzsungel. Konkrétan túrázni lehetne benne. A romoktól mesés a kilátás a város alatt fekvő tóra. Annyira sajnáltam, hogy ilyen kevés időt hagytunk Viljandira, vissza kell még mennem, muszáj rendesen megnéznem.

Panoráma

Lett volna egy nagyon nekemvaló látványosság, egy cicatappancsnyom a várfalban. Hiába kerestük, egyszerűen nem találtuk. Úgy voltunk vele, hogy másnap tovább keresssük, de kiderült, hogy valami köcsög leszedte és hazavitte, legalábbis ezt mondta másnap a tourinformos lány. Száradjon le az ilyennek a keze.

Átkeltünk a Rippsilden, azaz a függőhídon, ami a várárok felett húzódik. Elég nevezetes látnivaló ez Viljandiban.

Faházak

Az óvárosban is tettünk egy kört. Alacsony faházakból áll nagyrészt, és láthatóan nagyon figyelnek rá, hogy ne törjön be a modernség a régies hangulatba. Minden épület korhű volt, kivéve a városháza, na az kifejezetten modern és ronda. Főleg a toronyóra rajta.

Városháza az óratoronnyal

Mivel későre járt és kezdett sötétedni, visszaindultunk a szállásra. Útközben még szemtanúja voltam, ahogy egy sirály megtámad egy CICÁT! Nagyon felháborodtam! Köcsög sirály! A macska szerencsére elmenekült, de miafsz, Észtországban a sirályok macskákat akarnak elragadni? Eddig se bírtam ezeket a hülye madarakat, ezek után meg pláne utálom őket.

11 óra is volt, mire visszaértünk. Az út vége egy erdős parkon vezet át, annyira hihetetlen, hogy Viljandiban megmaradt az ember a természetben, az erdő a város szerves része. Nagyon élhető helynek tűnik. Viljandiba megyek még. az biztos.